Fortuna, segíts!

Ha már mindenki túltette magát a vasárnapi irdatlan pechsorozaton, akkor itt az ideje tovább is lépni, ugyanis ma este az Udinese látogat Milánóba. 

Kezdjük néhány érdekességgel, melyet az Inter hivatalos oldala közölt a mai esti mérkőzés kapcsán:

  • · Mazzarri márciusi statisztikája karrierje során: 1,67 pont/mérkőzés, összesen 26 győzelem, 16 döntetlen és 14 vereség ebben a hónapban.
  • · Immár 31 mérkőzés óta nem kapott büntetőt az InterLegutóbb Ricky talált be a Laziónak még tavaly májusban 11-esből. Legutóbb tavaly májusában kaptunk büntetőt, de Ricky barátunk akkor is kihagyta.
  • · 2008 óta nem játszottunk döntetlent az Udinesével, akkor 0-0 lett az eredmény. Azóta 7 Inter siker és 5 Udinese győzelem született a két csapat egymás elleni mérkőzésein.
  • · Mazzarri vs Guidolin: a két vezetőedző eddigi pályafutásuk során 16 alkalommal néztek szembe egymással és egyelőre döntetlenre állnak. 5-5 győzelem mellett 6 döntetlen született.
  • · Mazzarri karrier mérlege az Udinese ellen: 7 győzelem, 8 döntetlen, 5 vereség. Serie A-beli debütálására épp zebrák ellen került sor még 2004-ben, amikor is a Regginát irányította.
  • · Guidolin pályafutása során 9-szer küldött fel győztes csapatot az Inter ellen. Összesen 33 mérkőzést vívott meg a kék-feketék ellenében, 6 alkalommal döntetlen született, illetve 18 vereséget is elszenvedett még.

A Fiorentina tegnap esti hazai égését ki kellene használnunk, könnyen lőtávolba kerülhetünk a lilákhoz képest. Persze ehhez sokkal hatékonyabb támadó játék kell, mint amit hétvégén produkáltak a srácok illetve nem ártana némi szerencse is. Fortuna Istenasszony finoman szólva sem a mi kezünket fogta az Atalanta ellen.

A Gazzetta előzetese szerint nem kell sok meglepetésre számítanunk: Icardi úgy tűnik végleg elnyerte Mazzarri bizalmát, Nagatomo végre kezdő lesz, így nem kell néznünk D’Ambrosio szerencsétlenkedését. Apropó D’Ambrosio! Egy minap tett nyilatkozatában Thohir nemes egyszerűséggel elfelejtette, hogy egykori torinói egyáltalán a mi csapatunk tagja, és csupán Nagatomo és Jonathan nevét említette, amikor a szélső középpályások helyzetét elemezte. Sokat mondó nemde? Alighanem ő sem sokáig lesz Interista…

Ami a védelmet illetti Juan Jesus ismét bevethető eltiltása után, ám ezúttal nem Ranocchia marad ki, hanem Campangaro, de ezen sem kell meglepődni: amilyen jól kezdte Interes pályafutását, annyira pocsékan játszik miután makacs sérüléséből felépült.  Ami viszont kissé meglepőnek tűnhet a Gazzetta várható kezdőcsapatában, hogy szerintük Samuel lesz középen, Rano és Jézus pedig a védelem két „szélén”, bár szerintem még mindig valószínűbb verzió, hogy Samuel kimarad, így Rano megy középre Rolando pedig elfoglalná Béka helyét.

Két ok miatt is különösen jól jönne a győzelem: egyrészt a már előbb is említett Fiorentina vereség miatt, másrészt pedig van miért visszavágnunk, hiszen tavaly nagyon csúnya verést kapott a csapat a Siróban.