Listaőrület: 10 pillanat 2013-ból

Remek napom volt egészen addig, amíg fel nem keltem. Aztán nekiültem a szokásos év végi összefoglaló toplistának, amihez újra végig kellett pörgetni a 2013-as esztendő történéseit. Ahogy végigszaladtam az idei posztjainkon, a hónapok momentumain, a lélekromboló eredményeken, mint például a firenzei négyes vagy a Meazzában a friuliaktól benyalt ötös, azonnal rohantam a spájzba kinyitni a megmaradt karácsonyi szeszt. Pedig ezek a mérkőzések be sem fértek 2013 különböző előjelű legemlékezetesebb pillanatai közé.

10. Eláztunk, de gáláztunk

Hogy ne kelljen megint egy nagyot kortyolni a likőrből, a szerzői csapatunk egy részének esőtől áztatott udinei kirándulása nyitja a toplistát. Nyilván nekünk, résztvevőknek életre szóló emlék, ahogy szakadó esőben fotózzuk a tőlünk nyolc méterre vizet köpő Alvarezt, de az itthon maradottak is elégedetten rakhatták el emlékkönyvükbe a meglepően sima 3-0-ás győzelmet, elvégre Udinébe általában cidázni jár a csapat.

9. Valaki megtalálta a kriptonitot

Vannak az emberiség számára kikezdhetetlen dolgok, ilyen a törhetetlen műanyag, a megfagyni képtelen vodka, vagy a soha meg nem sérülő Zanetti. A klub 40 esztendős vasemberének 18 milánói szezonja alatt egyetlen, talán két hónapig tartott kényszerszünetére emlékeztem egészen a Palermo elleni tavaszi bajnokiig, amikor egy óvatlan pillanatban szétment az achilles-ina. A nálánál öt évvel fiatalabb Kobe Bryant nagyjából ekkortájt szenvedett hasonló sérülést, ám amíg a Lakers szupersztárja a mai napig nem épült fel teljesen belőle, addig a kapitány fél évvel az eset után játékra jelentkezett.

8. Nemecsek Ernő gittet rág

Ha meg kellene neveznem az Inter történetének legügyetlenebb, legképzetlenebb, legbénább, stb. játékosát, egészen biztosan Mariano Gonzalezre voksoltam volna Ezequiel Schelotto feltűnéséig. Szívesen megkérdezném Cesare Prandellit, hogy Katit fogyasztott-e, vagy beginázták, amikor behívta (és pályára küldte!!) ezt a szerencsétlen indián-imitátor argentint, vagy ahogy Viridis nevezte, Kamuranesit. Látta, hogy elpattannak tőle a labdák három méterre? Hogy képtelen bárkit megverni egy az egyben, uram bocsá’ lefutni, kicselezni legalább a partjelzőt? Mondjuk lelkes volt és látszott rajta, hogy a sorstól kapott egyedi és megismételhetetlen lehetőségként tekint az Inter-mez viselésére, annak ellenére, hogy láthatóan megviselte, amikor kikezdte a közönség. Na most képzeljük el, milyen érzések játszódhattak le a Sassuolo jelenlegi botladozójában a februári derbin szerzett fejesgólja után.

7. Dramma Milito

Inkább nézek 1962-ben készült fekete-fehér új-zélandi dokumentumfilmet a polinéz bevándorlók székrekedési problémáiról német alámondással VHS-en, mint egy meccset az Európa-ligából (kivéve persze az Intert és a döntőt). Így aztán triplán fájt az érdektelen Kolozsvár elleni hazai találkozón Diego Milito kettős térdszalag-szakadásos horrorja, mely után fél évet kihagynia a Madridi Győzőnek. Kedvenc Hercegünk hiányzása ráadásul a 36 esztendős Tommaso Rocchi leigazolásához vezetett, aki a Stadio Olimpico lelátója után éles váltással hirtelen az Inter kezdőjében találta magát – ez az eset sok mindent elárul a csapat legutóbbi tavaszi helyzetéről.

6. From zero to hero – vagy fordítva

Megbízható cserekapusra ráakadni talán egy első számúnál is nehezebb, elvégre a delikvensnek csendben tűrnie kell az esetleges hónapokig tartó padozást, plusz nem árt, ha jóban van posztriválisával és segíti az edzésmunkában, továbbá a legfontosabb, hogy bármelyik pillanatban azonnal meccsüzemmódba kell kapcsolnia, ha kollégájával történik valami. Ilyenkor edző, szurkoló, tulajdonos, bajszos konyhásnéni egyaránt elvárja, hogy hozza ugyanazt a szintet, amit a tőle jobbnak tartott tud. Juan Pablo Carrizo szigorúan véve utóbbi esetben túlszárnyalta Handanovicot Torinóban, amikor a nagy tiziölőként számon tartott szlovén védjegyét bemutatva annak 5. perces kiállítása után jéghideg kézzel beállva azonnal büntetőt védett – 20 éves szurkolói pályafutásom során Inter-cserekapustól ilyet még nem láttam. Ugyanazon találkozó utolsó percében aztán bizonyította, miért nem sikerült megragadnia hosszú távon egy klub kezdőjében sem.

5. Denis, a komisz ismét pimasz

Ha Rocchi leigazolása a 12/13-as kvintesszenciája, akkor nehéz jelzőt találni ugyanazon évad áprilisában vívott Atalanta elleni bajnokijára“Futballnak álcázott bohózatnak” nevezte Viridis és tényleg: már – az akkori – Alvarez két gólja se hétköznapi esemény, a százhetvenhatodik sérülés (most épp Cassanoé) és a nagyjából ugyanennyinél tartó Intert sújtó bírói tévedések száma igen, ám ha ez nem lenne elég, sikerült 3-1-es vezetésről kikapni a Meazzában természetesen Germán Denis mesterhármasával.

4. Biliben lógva

Többet szívtunk a fentebb említett szezonban, mint Harry és Marv MacCallisterék házában, úgyhogy nehéz elhinni, de akadtak sokáig emlékezetes kellemes pillanatok is. Ilyen például – az eltiltott Gareth Bale nélküli – Tottenham itthoni földbe gyalulása az Európa-ligában a milánói szempontból gyalázatos 0-3-ra végződő londoni odavágó után. “Csak kapkodtuk a fejünket a remek középpályás-védekezéseket, a területek lezárását, a gyors és hatékony kontrákat látva, valahogy minden meseszerű volt (mivel az égvilágon semmilyen jel nem utalt rá), és sajnos túl szép is, hogy igaz legyen. Pedig Cambiasso lábában és Ranocchia fejében benne volt az is, hogy most épp ne tudjak írni, és valami egész más helyen gyújtsak be a hálószobám helyett…” – írta Rolkó az értékelésben – utólag visszaolvasva elég hihetetlennek tűnik, hogy abban az időszakban így is tudtak játszani.

3. Heti hetes

Amíg a Spurs ellen egy Balotelli agysejtnyi hiányzott a történelemíráshoz, addig a Sassuolo ideiglenes otthonában vívott ebédidős meccsen tényleg bekerült a históriás könyvekbe a már Mazzarri-irányította csapat: soha nem győzött még az Inter hét góllal idegen pályán. Különösen a sérülése óta először eredményes Diego Milito duplája melengette a szívünket.

2. IndoInter

Ki tudja, pontosan mikor kezdődött, de novemberig húzódott a hosszú esztendőkön át elképzelhetetlennek tartott tulajdonosváltási mizéria, melynek eredményeként Massimo Moratti helyére az indonéz pénzember, Erick Thohir került. Az öreg olajmágnás 18 év, öt bajnoki cím, négy Olasz Kupa- és Szuperkupa-trófea, egy-egy Bajnokok Ligája, UEFA-kupa és FIFA klubvilágbajnoki győzelem, és kb. 3600 szál meccseken elpippantott cigaretta után adta át a helyét az ázsiai férfinak. Szinte mindannyiunk szurkolói pályafutását teljes egészében végigkísérte Moratti, úgyhogy távozása valamennyiünk életében új korszakot nyit. “Köszönöm mindenkinek. Elhagyom az Intert, de remek kezekben lesz ezután is – mondta a leköszönő expresidente búcsúbeszédében. – A klub tesz egy nagy lépést előre nemzetközi szinten. Az új tulajdonosok profik, elhivatottak és nagyobbá szeretnék tenni a klubot.”

1. Ti amo, Rodrigoal

Legyen akármilyen rossz a szezonod, ha a városi riválist legyőzöd, majdnem minden meg van bocsájtva – tartja a szurkolói mondás azokban a körökben, ahol lehetőség nyílik utálni a város másik csapatát. A 2013-as év finoman szólva viharvertre sikeredett, úgyhogy a karácsony előtti győztes derbi dupla szorzósnak számított, köszönhetően az utóbbi évek talán legszimpatikusabb Inter-játékosa jóvoltából elkövetett kultikus gólnak.