Induljon a banzáj!

Miközben már a harmadik idegösszeroppanáson vagyunk túl, és már a napi xanax adagunkat is megdupláztuk Morattiék ténykedése, akarom mondani nem ténykedése miatt az átigazolási piacon (persze Taiderért járt a piros pont), szépen, lassan de itt az ideje, hogy mostantól új programot iktassunk unalmas hétvéginkbe. Elindul a Serie A. 

Nem is emlékszem arra, hogy valaha is azt kívántam volna: bárcsak még csúszna egy hónapot a bajnokság rajtja. Pedig most ez a helyzet, a csapat nagyon nincs kész, sok a hiányzó láncszem, a felkészülési meccseken mutatott nem létező támadójáték pedig bőven ad okot az idegességre.

Taider érkezése egy pillanatra csillapította a Branca iránt érzett gyilkossági vágyaink kielégítését, de ez egy két nap és elmúlik. Egy szélső és egy csatár mindenképpen kellene, márpedig itt az ideje megbarátkozni a gondolattal, hogy ha nem érkezik egy jobb oldali középpályás, akkor Jonathan alapember lesz idén. Ezt is megértük.

A Genoa ellen is minden bizonnyal kezdeni fog kedvenc aranylabdás brazilunk, védelmére legyen mondva a felkészülés során egész tisztességes játékot mutatott be. A védelem adott, Handa előtt a Campangaro-Ranocchia-Juan Jesus trió próbálja megállítani a genovai támadóalakulatot, melynek ékköve Gilardino könnyen lehet, hogy hamarosan csatlakozik Milánó szebbik feléhez (teszem hozzá jelenleg inkább Boriello felé billen a mérleg nyelve, legalábbis a hírek szerint).

A felkészülési meccseken nagyon szembeötlő volt, hogy mennyire nem tudjuk kontrollálni a pálya közepét. Emiatt is öröm Taider érkezése, de még ennél is fontosabb, hogy Kovacic újra egészséges és minden bizonnyal kezdeni is fog. Itt jegyezném meg, hogy vezetőség újabb baklövése az idei szezonban, hogy egy darab kreatív játékost sem hoztak a középpályára, Palacion kívül egyedül a fiatal horvátunkba szorult némi intelligencia ehhez a játékhoz, a középpályán nem igen akad társa. Cambiasso minden bizonnyal szintén kezdhet (szörnyű ezt leírni, de sajnos), mellette Guarín ajándékozhat pár labdát a második gyűrűben ülőknek életveszélyes átlövéseivel. Istennek hála Mazzarri nem vak, és látja, hogy Nagatomo a jobb oldalon használhatatlan, így a balszárny megoldása az ő feladata lesz, alighanem egész évben, köszönhetően annak, hogy riválisa egy bizonyos Alvaro Perreira. Nem mellékesen a szexi szájú uruguayi zseninknek kifele áll a szénája a csapatból, ex-csapata a Porto vinné. Áldásom rá.

Palacio helye biztos a támadósorban, ő nyilván mélyebbről fog indulni, így elsősorban Icardi feladata lesz a meccsen adódó három Inter helyzet értékesítése. Több lehetőségre ne is számítsunk a nyáron látottak alapján. Na persze Pincér óta tudjuk, ősztől kell a fallosz jó oldalán helyezkedni.

Preziosi ezen a nyáron is kiélhette az emberkereskedelem iránt érzett mérhetetlen szeretetét, jó szokásához híven tucat számra adott, vett, kölcsönzött játékosokat. A Genoába érkezők közül kifejezetten érdemes lesz figyelni a kimondhatatlan nevű (persze Guglielminpietrohoz képest még így is kutya füle) Sime Vrsaljko játékát, a horvát jobbhátvéd évek óta Európa egyik legtehetségesebb fiataljai közé tartozik posztján.

Keret:

Kapusok: 1 Samir Handanovic, 12 Luca Castellazzi, 30 Juan Pablo Carrizo;

Védők: 2 Jonathan, 5 Juan Jesus, 6 Marco Andreolli, 14 Hugo Campagnaro, 18 Wallace, 23 Andrea Ranocchia, 31 Alvaro Pereira, 35 Rolando, 55 Yuto Nagatomo;

Középpályások: 10 Mateo Kovacic, 11 Ricky Alvarez, 13 Fredy Guarin, 16 Gabi Mudingayi17 Zdravko Kuzmanovic, 19 Esteban Cambiasso, 21 Saphir Taider, 90 Patrick Olsen;

Támadók: 7 Ishak Belfodil, 8 Rodrigo Palacio, 9 Mauro Icardi.

Gazzetta várható kezdője:

Hazai pályán még ezzel a középszerű csapattal is elvárás a győzelem. Kínkeserves 1-0-s diadalra számítok, Icardi fejesgóllal, és egy utolsó percben hárított Handanovic 11-essel.