Az alábbiakban egyelőre még vendég, hamarosan főállású szerzőnk, JackkBauer posztját olvashatjátok.
Már csak napok kérdése, igaz, Massimo? Vagy talán csak órák? Mindegy is, meg fog történni. Hamarosan veszed a kabátod, kalapod és átadod a marsallbotot. Jó lesz ez nekünk, Massimo?
Mit láttál a kilencvenes évek elején? Nyilván a kurvapecért a város sötét oldalán. Egyszerűnek tűnt, ugye, Massimo? Bizony, pofonegyszerűnek. Csak rengeteg pénz kellett hozzá, az meg volt neked. Egy talicska pénzből veszel klasszisokat, a klasszisok meg hozzák a sikereket, a kupákat. Láttad magad még az ezredforduló előtt a bajnoki serleggel és a BL-trófeával pózolni? Persze, hogy láttad, Massimo. Aztán másképp alakultak dolgok.
Két kézzel szórtad pénzt, minden nyáron jöttek a világsztárok, csak az a kurva scudetto, az nem akart megérkezni. De Te nem törtél meg, nem olyan vagy, ugye, Massimo? Költöttél, vártál, költöttél, türelmes voltál, költöttél, dühöngtél, cigiztél, majd kezdted újra a kört. Mit láttál ekkoriban? Azt, hogy a riválisaink nyernek. Nyertek a kuzinok, nyertek a rabruhások. Ahogy ment az idő, úgy lettél egyre dühösebb. Aztán a dühöt már az elkeseredettség váltotta. Egyre gyakrabban fordult meg a fejedben, hogy hagyod a francba az egészet, ugye Massimo? Talán épp az utolsó, a legjobb pillanatban Fortuna végül megszánt, magához ölelt és megcsókolt. Jöttek a kupák, a bajnok címek. Egyik a másik után. De valami még hiányzott, ugye Massimo. A Te Herrerád. A katarzis. De már ez sem sokáig. A nagy számok törvénye.
Az utódaidnak már a saját Mourinhójukat kell megtalálniuk. Nagy dolog ám ez, Massimo!
Mi a célod most? Szabadulni imádott csapatodtól, vagy új alapokra helyezni a jövőbeni sikereket? Nagyon nem mindegy, Massimo! Van egy fontos kérdés, belegondoltál-e már? Belegondoltál-e abba, hogy a klub részvényeinek többségével eladsz minket, szurkolókat is? Eladod az örömünket, a bánatunk, a dühünket, a hitünket, a feltétlen szeretetünket. Arra méltó kezekbe kerülünk, Massimo?
Bár tévednék, de tartok tőle, fogsz még hiányozni, Massimo! Hiszen Te is egy voltál közülünk, egy igazi Interista. Egy ember, aki magát látta a szívből szurkoló tömegekben. Te mindig, mindent a csapatodért tettél. Kár, bizony nagy kár, hogy sokat hibáztál. Azok a kurva hibák, Massimo! Pedig mennyivel előbb is sikerülhetett volna minden, amit akartál.
Ki ez a Thohir, Massimo? Ő is magát látja a szurkolókban, vagy számára csupán egy nagy, dollárfejű tömeg? Neki a pályán is csak bankók szaladgálnak a labdával? Lássuk be, az utóbbira nagyobb az esély. Sajnos.
Félek. Attól félek, hogy megint nem hazudtolod meg önmagad, hogy megint rosszul döntesz. De ez jóvátehetetlen hiba lenne. Csak annyit kérek tőled, hogy ez az utolsó döntésed, ez legyen jó, Massimo!