Parádé

Csak sajnos nem olyan, amit mi szerettünk volna, és a szívünket melengetné. Hajrá juventinók, milanisták, romanisták, lazialék, Facebúk-nyelven szólva ez nektek lesz lájkolnivaló, míg mi… Mi csak mosolyoghatunk rajta. Keserédesen. 

A szezonunk összefoglalásához hozzátartoznak azok a momentumok, amiket látva legtöbbször kaptunk agybajt, röhögtünk kínunkban, vertük szét  a számítógépasztalt, vagy csak simán meredtünk magunk elé, mondván “Ilyen létezik?”. Sajnos a 2012/2013-as idény ebből a szempontból is kiemelkedő volt, pontosabban mindent alulmúlt, nem átallottam egy szubjektív top 10-et összekaparni ezen apropóból.

“Kapaszkodjanak, kissé rázós lehet!”

10.: Ekkor még konkrétan sejtelmünk sem volt, mi sülhet ki az egészből, okokat-okozatokat fejtegettünk egy olyan vereség kapcsán, ami elég megrázó volt sokunk számára. Itt Marquinho vitte be a kegyelemdöfést, amihez nagyban kellett Silvestre és (főleg) Castellazzi bénázása. Klasszikus: onnan oda nem lehet.

 

 

9.: Itt már kezdett körvonalazódni, mi várhat ránk tavasszal, persze a folytatás minden képzeletünket alulmúlta. Naivan azt gondoltam, ez a meccs lesz a mélypont, nos… Tévedtem.

Ezen a csodás délutánon viszont nem az ellenfél, hanem Chivu verte be az utolsó szöget a koporsóba, egy tökéletesen felesleges, a két játékos helyzetét, gyorsaságát tekintve ráadásul teljesen reménytelen, buta kaszálással. Eredmény: piros lap, büntető, és vöröslő nerazzurro-fejek.

 

 

8.: Amikor már úgy éreztük, kezd formába lendülni és talán lehet focista nálunk, akkor Jonathan Cicero Moreira teremcipőben játssza le a Sampdoria elleni meccset és/vagy nyomatni akar egy kis Harlem Shake-et. A misszió sikerült, mindenki jót nevetett. Mondjuk itt kivételesen nyertünk, és újra visszajött a remény.

 

 

 

7.: Inter-Atalanta, hasztalan Álvarez-parádé, köcsög bíró, miegymás. A majdnem kétlábas argentinunknak viszont volt egy ilyenje is a gólok előtt:

 

 

 

6.: Diego Milito. Mi ugrik be róla az Inter szerelmeseinek először? 2010 májusa, a gólörömei, az általa eldöntött meccsek sora. Persze jól tudjuk, hogy képes brutális helyzeteket is kihagyni, a Cagliari ellen például élőben győződhettem meg róla, hogy ezt a szitut nem csak én szoktam eljátszani. Ebben a pillanatban azért majdnem volt cry.

 

 

 

5.: Bár a szlovén nyugalomszobor egyike volt azoknak, akikre nem lehetett sok panaszunk idén, párszor ő is megmutatta, hogy nem gép, és ilyen védekezés mögött simán össze lehet omlani. A Lazio ellen mutatta ennek legékesebb példáját.

 

 

 

4.: A második videó a meccsről, amit mi és a Komisz valószínűleg nem felejtünk soha. A fantombüntető nyilván nagyon megzavarhatta Békát, mert ilyen helyzetet azért egy középhátvédnek is illene bepofoznia. Pontosabban ez már nem is helyzet volt…

 

 

3.: Élesedik a helyzet, jönnek a dobogósok! Nincs könnyű dolgom, csak úgy mazsolázhatok a nagyobbnál nagyobb balfalságokban, amik után bátran kiabálhattam a világba, hogy “Durva anyád!”. A Genoa elleni hazai döntetlen alkalmával éppen Livaja volt a mondatom célpontja. Elképesztő.

 

 

2.: Szögezzük le: egy büntetőt ki lehet hagyni. Akár így is. Nevezhetjük balszerencsének is, még szép. Viszont Álvareznek azzal sikerült egy ezüstérmes helyet (is) megcsípnie, hogy az idény végi perechalmok közé egy tökéletes szezonjellemző momentumot is becsempészett ezzel. Szörnyű volt újranézni.

 

 

1.: Az aranyérmesünk ugyancsak szerepelt már a listán, mindenki kedvenc Almája több felejthetetlen élményt szerzett nekünk – sajnos. A virtuális Rolkó-aranymedált azzal érdemelte ki a kopasz műbrazil műMaicon, hogy egy egész jól felépített meccsbe barmolt bele ennek a “helyzetecskének” az “eltékozlásával”. Passz, levétel, optimálisan pattanó labda, majd… Mellé. Emlékszem, anno ez egy Facebook-posztot is megért nekem, annyira ideges voltam. Remélem, nem csuklott sokáig Joni anyukája. Gratulálunk!

 

HOZZÁSZÓLÁSOK