2034-ben jöhet a következő

1996. április 14-ét fellapozva különös bejegyzést találunk az Inter almanachjában. Szinte napra pontosan tizenhét esztendővel ezelőtt a Padovát fogadta bajnoki mérkőzésen a társaság, és olyat művelt, amit előtte a manapság nagypapa korú interisták láthattak csak: nyolc gólt rúgott! Bizony, azt megelőzően 1958-ban sikerült a Serie A-ban ennyit berámolni – akkor a szerencsétlen Spalnak. Senkit se érjen meglepetésként, hogy most felidézzük a legendás kilencven percet.

A fekete-kékek az UEFA-kupás helyezés megkaparintásáért küszködtek a bajnokság hajrája felé közeledve meglehetősen ingadozó teljesítménnyel. Az eggyel ezelőtti játéknapon például a Cremonesének rúgtak idegenben négyet, de előtte sikerült két hazai vereséget elszenvedni egymásutánban a Sampdoriától és az Udinesétől. Attól a Samptól, amellyel a fordulót megelőzően holtversenyben álltak a hatodik helyen 47-47 ponttal, eggyel lemaradva a Roma mögött és ugyanennyivel vezetve a Lazio előtt.

Zsinórban nyolc vereséggel a tarisznyájában érkezett Milánóba a Padova. A kiscsapatról és az olasz bajnokság akkori viszonyairól legyen elég annyi, hogy olyan légiósai voltak Alessandro Del Piero nevelőklubjának, mint az 1994-es világbajnokság egyik emblematikus és extravagáns arca, a rőtszakállú amerikai, Alexi Lalas, a horvát csatár, Goran Vlaovic, vagy az Ajax korábbi középpályása, Michael Kreek.

Az Inter meghatározó emberei közül ilyen-olyan okok miatt a kapitány Giuseppe Bergomi és a születésnapos Nicola Berti hiányoztak a Hodgson-Ardemagni edzőpáros névsorolvasásánál. Nélkülük a Pagliuca – Pistone, Festa, M. Paganin, Roberto Carlos – Zanetti, Ince, Fresi, Fontolan – B. Carbone, Branca összetételű tizenegyet zavarta ki a gentleman az öltözőből a mindössze 27.252(!) néző elé.

A fiúkat különösebben nem izgatta a kongó Meazza látványa, egy jobb oldali beadásra fejjel remekül érkező Marco Branca, valamint egy súlyos védelmi hibát kihasználva az üres kapuba ívelő Benito Carbone révén már a 12. percben kétgólos előnnyel nyugtatták meg a magas vérnyomásúakat. Nicola Amoruso a 27. percben Roberto Carlos bénázását kihasználva rögtön annulálta a clean sheetről ábrándozó Pagliuca ilyesféle pajzán gondolatait, de Branca egy Pistone-beadást követő újabb közeli fejessel 13 perc elteltével visszaállította a kétgólos különbséget. Hogy szupervidám hangulatban lehessen a vizeldében csevegni, arról Paul Ince gondoskodott: a 40. percben Davide Fontolan szöglete után a kapunak háttal állva, ollózva szerezte szezonbeli második, csapata negyedik vasárnap délutáni gólját. Micsoda félidő!

És még hol volt a vége.

Szünet után kettő perccel a balszélen elnyargaló Terence Hill-alteregó ívelt középre, Branca pedig gyönyörűséges ollozó mozdulattal lőtt a félidőben kapust cserélt vendégek hálójába – vagyis 47 perc telt el a mérkőzésből és már a második ilyen “típusú” találatot láthatták a tifosik. Az amúgy egy tizenegyest is kihagyó Nicola Amoruso közben igyekezett kozmetikázni az eredményen: Vlaovic lövése után a kipattanót értékesítette. Öt percig tartott a hármas difi, mert Javier Zanetti a rá jellemző cselsorozattal a Padova 16-osába hatolt, majd visszagurított a ki tudja, milyen indíttatásból előre keveredő Gianluca Festának, a középhátvéd csatárokat megszégyenítő módon higgadtan a léc alá helyezett.

A Carbone helyére beküldött Maurizio Ganz sem szeretett volna lemaradni a történelemkönyvek lapjairól. Előbb a 78. percben egy szabadrúgást rajzolt be a rendeltetési helyére, aztán kettővel később Salvatore Fresi indítását lőtte kifacsart mozdulattal a hálóba, beállítva a végeredményt.

A meccs a félreértések elkerülése végett nem volt ennyire egyoldalú. Az Inter hátsó alakzata Festa “vezetésével” produkált néhány ijesztő baromságot, amiből Vlaovic kritikus pillanatban majdnem egyenlített, plusz ugye büntetőt is hibáztak a padovaiak. Mindezeket remekül visszaadják a Corriere della Serra osztályzatai, lássuk csak: Pagliuca 7 – Pistone 5, Festa 4, M. Paganin 6, Roberto Carlos 5 – Zanetti 8, Ince 7, Fresi 6, Fontolan 6 – B. Carbone 6, Branca 8. A túloldalon: Bonaiuti 3 – Cuicchi 4, Nava 3, Giampietro 4, Rosa 4, Gabrieli 4 – Longhi 5, Coppola 5, Kreek 5 – Amoruso 6, Vlaovic 6.

“Az Inter nem csak nyert, valóságos Las Vegasba illő showműsort varázsolt a szurkolóinak, többek között annak köszönhetően, hogy az elején belealudtunk a meccsbe, ijedten futballoztunk és még gólokat is ajándékoztunk nekik.” – szegény Mauro Sandreani Padova-edző nem tette el emlékbe a mérkőzésről készült VHS-kazettát.

“8-2-re győztünk, ami valóban tökéletesnek hat, ám egészen másként alakulhattak volna a dolgok, ha 2-1-es vezetésünknél Vlaovic belövi a ziccerét – ez a kis figyelmetlenségünk majdnem bajt okozott.” Igen savanyú pofa lehetett az öreg Roy, ha egy ilyen produkció után félig üresnek látja a poharat.

Érdemes néhány sort szentelni a triplázó Marco Brancának. A csatár az akkoriban kicsit másként létező átigazolási szabályzat eredményeként novemberben érkezett Rómából Milánóba Marco Delvecchióért cserébe. Rövid távon egészen biztosan az Inter járt jól a transzferrel, hiszen Branca az idényben 24/17-es mutatót szorgoskodott össze, amikor a pályán volt, vele átlagban 1.68 pontot szerzett a csapat, nélküle ugyanez a szám 1.08. A Marco Van Basten után (ő az Utrechti Hattyú) Grossettói Hattyú becenévvel illetett 27-es produkciója minden várakozást felülmúlt. “Fantasztikus környezetben találtam magam, ahol ráadásul segítő kezet nyújtottak nekem. Ahhoz, hogy ténylegesen értékelni tudjam a Milánóban eddig eltöltött időt, meg kell várni a szezon végét, hogy sikerül-e elérni az UEFA-kupás helyet. Most, hogy a Sampdoria és a Vicenza is újra versenyben van érte, nem lesz könnyű.” – így csendes, halk szavú emberként ismert támadó.

Nos, az Inter papíron lemaradt az emlegetett célról, csakhogy a Juventus Bajnokok Ligája-győzelmének köszönhetően a Serie A 1995/96-os hetedik helye végül mégis uefás indulást ért.