Futballban álcázott bohózat

Vasárnap az Atalanta ellen folytattuk a tavaszi “hadjáratot”. Bár a hadjárat szó talán kicsit erős, annyi esélyünk sincs a mezőnyében, mint Napóleonnak Oroszországban, azért egy álmos hétvégi estét cirkuszi előadásra hajazó produkcióval dobtunk fel bergamóiak szorgos asszisztálásában. De a porondmester nem velünk volt.

Idén tavasszal sokadszorra kapom magam azon, hogy valójában nem is nézek Inter meccset. Legalábbis, amit meghirdetnek az nem az, csak valami hasonló. A mezek kék-feketék, ez pipa. Van egy-két ismerős, ámbár öregedő arc a csapatban, Moratti is fent ül a lelátón, de valami mégsem stimmel. Ilyenkor, az értékelésnél döbbenek rá, hogy az egész teljesen felesleges. Hogy értékeljek olyanokat, akik csak hivatalosan Inter játékosok, még sem tekinthetőek annak?

Néha kissé inkorrekt vagyok, mert Alvarez lassan másfél év elteltével a legjobb meccsét játszotta, ezzel duzzasztva körülbelül hatra, azon mérkőzéseinek számát, amikor futballistára emlékeztetett. Persze mikor beállt a megsérülő Cassano helyére, még ezt nem is sejthettük, hisz ziccerben szemfülesen keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt. Taccsra. Kár, hogy erre az innovatív megoldásra a társak sem voltak felkészülve, hiába Ricky már annyira le van maradva gondolkozásban a többiektől, hogy pár lépéssel előttük jár. Első félidős teljesítménye után vélhetően a bergamói védők sem hitték el, hogy ez a gyerek képes robbeni módon jobbról megverni az emberét és erősen kilőni a rövid alsót. Pedig képest volt, s ettől csak még fájdalmasabb az egész. Lejátszott immár 51 meccset kék-feketében és talán először láttam tőle ilyesmit, pedig állítólag ez az egyik jellemzője. Ha az egyéni villanás, Ricky gól kombináció csak 51 meccsenként fordul elő, akkor nem is olyan meglepő, hogy kikapunk az Atalantáktól.

De nem élcelődök tovább a Maravillán, a talált góljával és az említett másodikkal együtt magasan a legtöbbet tett az Interért, amihez kellett, hogy Cassano fél óra után csatlakozzon sérült társaihoz. Senki sem lepődött meg. Már Milito és Palacio sérülésekor is azt súgta a fülembe a kisördög, hogy ezzel Morattiékat büntetik. Ki, mint vet, úgy arat, ugye. Szinte irreális szerencsétlenség hullám sújtja a csapatot, de ugye szerencséje annak van, aki tesz érte. Mi saját magunk ellenségei vagyunk, így a tíz csapás is megérdemelt.

Az eredmény mondjuk nagyban a tisztelendő bíró sporttársnak köszönhető, Gervasoni nem különb a többinél. Amíg nem vetünk véget a bíró uralomnak, addig fogalmatlan fajankók érthetetlen sípolásának lehetünk szemtanúi. Ezzel az erővel meccs előtt ki sorsolhatnánk, kinek hány büntető, piros és sárga lap, szöglet ill. szabadrúgás jár, aztán bíró bácsi sípol, jöhet a semmiből egy tizenegyes, és megy tovább a meccs. Mindenki fel lesz rá készülve, nem fog senkit sem kizökkenteni. Igaz, hogy az egy másik sportág volna, de számomra az sem futball, amibe a bíró tetszés szerint belenyúl, és a labdarúgó csak mellékszereplő lehet a síkagyú sípoló mellet. 

Ezenkívül az Atalanta is egy halom elvtelen prosztóból áll, ritka tahó csapat az, amelyik hergelni és ütlegelni kezdi azt a játékos, akivel pár hónapja még együtt játszott. Elhiszem, hogy nem Schelotto vezette a népszerűségi rangsort náluk, az én szememben is csak egy két ballábas Camoranesi utánzat, de azért mindennek van határa. Lehet, hogy ismerik és fel akarták hergelni, hogy kiállítassa magát, ami furcsán sült el, miután Raimondi addig idegesítette a kamuranesinket, míg bele nem hergelte magát és leosztott neki egy laza pofont, Cigarinivel egyetemben (igen, futballpályán mindenfajta pofon piros lap, ez nem a KO TV, de még csak nem is az NHL). Állítólag azt mondták neki, hogy a nagyobb klubba mentél, kizárólag a pénz miatt, nem vagy különb az anyádnál és a nővérednél, amiből én azt a következtetést vontam le, hogy az ex-csapattársa szeretett volna Schelotto nevelőapja és sógora is lenni egy személyben, ami nem a rendhagyó (és illegális) családi kötelékek miatt hiúsult meg, hanem, mert a hölgyek financiálisan előnyösebb ajánlatot kaptak. Hiába ezeknek a latinóknak a vérükben van a szappanopera.

Ejtsünk szót a pozitívumokról is, pontosabban Kovacicról. Aki elkezdte azt hozni, amiért szerződtettük, remekül irányít és passzol, megtartja és leosztja a labdákat. Néha többre is vállalkozhatna előre játékban, de nem ez az elsődleges feladata, ez ennyi meccs után nyilvánvaló, ő tipikus középpályás, nem támadó játékos. Többek között azért is, mert rengeteg labdát szerez. A 100. góljára pályázó, levezető félben lévő Rocchi meg is lőtte azt, amiért, több, mint egy éve hajtott, őszintén gratulálunk neki, ez még úgyis nagy dolog, hogy a csapatunk nincs kint vele a vízből. Egyébiránt nem játszott rosszul ő sem, de már közel sem 90 perces játékos.

Ez a meccs elsősorban a bírón ment el, persze a védelem valószínűleg már egy tetszőleges szögben felállított műanyag sorfaltól is gólt kapna, a meccs 3-1-nél kézben volt, ez a csapat nem bírja ki, hogy az ellenfelet egy kicsit is visszahozza a meccsbe a spori, hisz önmagában is ingatag. Az összképen sokat nem változtat, ha most nyerünk, vagy ikszelünk, a BL helyre a mutatott játékot tekintve sanszunk sincs, engem meg az kevésbé izgat, hogy ötödik vagy hetedik a csapat – főleg, hogy már az EL szerepléshez sem tudunk kellően mély keretet összerakni -, de a jó érzésemnek számít, ha belenyúlnak egy meccsbe. Összességében egy totális bohózat szemtanúi lehettünk az Atalanta ellen, de nem ez volt az első és nem is az utolsó.