Az egyéniségét vesztő fiatal edző tragédiája

Minden rosszban van valami jó, szokás mondani. Itt a lehetőség az év elején befuccsolt, eredetileg alapfelállásnak tervezett hadrendet most már működőképes formában interpretálni a pályán. Mivel az átmeneti megoldásként induló, viszont kezdetekben kimondottan sikeres 3 védős felállás szintén bedöglött. Stramaccioni kicsit skizó helyzetben találja magát, most ugyanolyan friss lendületre és új impulzusokra lenne szükség, mint amit az ő személye és változtatásai jelentettek, mikor tavaly tavasszal beugrott a  súlyos mentális és fizikális gödörben lévő Inter élére. A probléma, hogy most nem más szekerét kell kirángatni a gödörből, hanem a sajátjáét. Viszont tartunk tőle, hogy a jelenlegi változtatások mögött nem kizárólag az ő legjobb belátásai és döntései húzódnak.

A kiszivárgó infók szerint Strama azt a 4-3-3-at készül előrántani, amivel tavaly ugrott be a már szétcseszett, és lényegében igazi vesztenivaló nélküli szezon hajrára, menteni a menthetőt. Sokat nem variált, 3 támadó, menjünk előre, próbáljunk gólokat rúgni. Hasonló a helyzet most is, nincs már hova variálni és tökölni, most már nyerni kell a meccseket.

Viszont az előrejelzett kezdő tizenegy arra késztet következtetni, hogy Strama részben a fentről érkező sugallatok szerint készül összeállítani a csapatot. Miért is? Komoly deja-vünk van, mikor tavaly év elején Gasperini az ikszedik elvesztett és meg nem nyert meccs után, megkapta Morattitól a közvetett beböffentést, hogy fejezze be a 3 védős komolytalankodást, és álljon át 4 védőre. A történet ismert, lényegi változás nem történt, hiába engedelmeskedett Gasp, repült. Ez egyébként már a szakmai világvége egyik kiadása, mikor a kinevezett edző ars poeticájában 3 meccs után már nem bízik a szakmai stáb, és beleugatnak, hogy erőltessen mást, mikor ő igazából ebben jó, ezért lett idehozva. Más kérdés, hogy abban sem volt jó, de ezt hagyjuk.

Ebben a szituációban vagyunk valamelyest, annyi különbséggel, hogy Strama valószínűleg magától is ehhez a felálláshoz nyúlt volna. A probléma az, hogy a várható összetétel megint egy minimális összeomlást vizionál elénk. Miért? Most már Cambiasso visszakerült, így legalább egy, a labdaszerzéshez valamikor komolyan értő ember kerül a pályára, viszont Kuzmanovic mellett a kis horvátot is kezdetni készül, ami komoly károkat okozhat az amúgy most már több, mint fél év alatt továbbra is semmilyen állapotban leledző középpályás védekezésben. A gondunk az, hogy Kovacic nem azért kezd, mert Strama annyi érzi, hogy a középpályára a kis gyerek kell, hanem mert játszatni kell, és máshova nagyon nem tudja bepasszírozni, mivel nagyon sokba került és nagyon sokat keres, játszatni kell. Öröm az ürömben, hogy végre egy fiatal aki lehetőséget kap, viszont a körülmények nem feltétlen ideálisak. Valószínűleg nem a saját, és a számára legmegfelelőbb poszton kell játszania, egy gyenge és perpillanat szerkezetileg széteső csapatban. Ráadásul extra nyomás és figyelem mellett, ami a tehetségével lehet, hogy szinkronban van, viszont a jelenlegi teljesítő képességével minden bizonnyal köszönő viszonyban sincs. Ergo irreális elvárásoknak van valamilyen szinten kitéve a kisgyerek.

Persze feltéve, ha ez lesz a felállás, és Kovacic tényleg nem feltétlen erre a posztra való. A horvát játékát ugyan nem érinti, de a napokban gyakoroltak Alvarezzel a trequartista posztban, Cassano és Palacio mögött, mivel Milito visszatérése kétséges, ez is egy várható verzió. Mindenesetre tartunk a középpálya összetételétől, mert ez a csapatrész védekezésben a legerősebb összeállításban is problémás, így meg aztán egyenes önveszélyes lehet. Tippelni szinte nem is merünk, az elmúlt fordulók katasztrófáinak tükrében, de azért megtesszük 2-1: Cassano, Palacio, Rigoni. A Chievo 5 védővel érkezik, kontrákra berendezkedve, Corini irányítása alatt kicsit megemberesedve. Várható kezdők:

INTER (4-3-3): Handanovic; Zanetti, Ranocchia, Juan Jesus, Nagatomo; Cambiasso, Kuzmanovic, Kovacic; Palacio, Milito, Cassano.

CHIEVO (5-3-2): Puggioni; Sampirisi, Andreolli, Dainelli, Acerbi, Jokic; Cofie, L. Rigoni, Hetemaj; Paloschi, Thereau.

A beharangozót, Moratti egy pár napos interjújának részletével zárnánk:

„Nem állunk szörnyűen, ugyanakkor túlságosan jól sem, a játékosoknak szükségük van arra, hogy a szurkolók higgyenek bennük. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy küzdjünk, és elég nagy baj, hogy amint a helyzet nem úgy alakul, ahogy terveztük, az emberek egyből negatívak lesznek”