A Sneijder távozásával végződött saga hónapokig borzolta a kedélyeinket. Két posztban is foglalkozunk a holland karmesterrel: elsőként a klubvezetésnek a Moratti-érára olyannyira jellemző, profinak épp nem nevezhető ügykezelését vizsgáljuk.
Még alig tértünk magunkhoz a Juventus legyőzése okozta örömmámorból, amikor robbant a bomba: Branca kiállt a sajtó elé, kihúzta magát és közölte, hogy új, alacsonyabb fizetésű szerződést kínáltak Sneijdernek, és amíg nem dönt, nem játszik. A legtöbben még az állunkat kerestük a padlón, amikor 24 órán belül Strama is a mikrofonok elé állt, és – mintha az előző nyilatkozat meg sem történt volna – kijelentette, hogy Sneijder az ő döntése alapján nem játszik.
Ez a remek felütés szolgált előételnek ahhoz az aztán hónapokig tartó huzavonának, amelynek a végén Sneijdert 7.5 millió euróért eladtuk kebabot árulni a Galatasaray-nak.
Az új szerződés ajánlat a hírek szerint Sneijder nettó 6 milliós fizetését 4.5 millióra csökkentette volna 2013 nyarától (ez kb. évi bruttó 3 millió eurót jelent a klub kasszának), miközben egy évvel, 2016-ig meghosszabbítja azt. A hivatalos indokolás szerint erre a klub általános fizetéscsökkentési kampánya miatt volt szükség, az új klubmodellbe ugyanis nem férnek bele az övéhez hasonló sztárgázsik.
Ennél a pontnál kétfelé választanám a történtek elemzését.
I) Először tegyük fel, hogy valóban a fenti, valóban nemes cél vezérelte Brancáékat, amikor ez az ötlet kipattant a fejükből.
Ha ez így volt, akkor mindössze az alábbiakra szeretnék tőlük választ kapni. Ha fizetéseket csökkentünk, akkor mindez miért novemberben jut eszükbe? A könyvelő szabadságon volt júniustól októberig? Profin menedzselt kluboknál általában szezonra terveznek, azaz nyáron áttekintik a várható bevételeket és kiadásokat, és az alapján hozzák meg a hasonló döntéseket. Nekik miért ősszel tűnt fel, hogy nem fér bele a holland fizetése a hosszútávú büdzsébe?
Arról nem beszélve, hogy ezzel a szezonközbeni balhéval több szempontból magukkal is kiszúrtak.
Egyfelől – mint azt Viridis kolléga kommentekben kifejtette – irányítót szezon közben ritkán vesz bárki. Ez tipikusan nem a csereszabatos posztok egyike, ahová a friss szerzeményt gyorsan bevágod a csapatba és már működik is. Eleve már nem sok csapat játszik klasszikus irányítóval, illetve ezeknél már mind megvan az ember a posztra, akit télen nem fognak kicserélni. Ha tehát valóban a fizetéscsökkentés volt a zászlóra tűzve, akkor Sneijdert akár a szezon előtt, akár a szezon után (hiszen az új ajánlat is csak 2013 nyarától csökkentette volna a fizetését) kellett volna döntés elé állítani, amikor jóval könnyebben talált volna csapatot magának, és végül nem bagóért kell eladni Isztambulba.
Másfelől anyagi szempontból is színtiszta bukás volt az ügy: a fent vázolt megoldás helyett sikerült egy hónapokig tartó, jórészt a nyilvánosság előtt játszódó balhét generálni. Mivel a játékospiacot is a kereslet-kínálat határozza meg, elég nehéz piaci áron eladni valakit, akiről mindenki tudja, hogy szabadulnál tőle. Mivel a szerződésbontás lehetősége is elég hamar terítékre került, nem volt meglepő, hogy még azok a klubok sem nagyon nyúlkáltak a pénztárcájuk után, ahol esetleg Sneijderrel tettek volna egy próbát. Így aztán a futballszakmai szempontokon túl az igazolás PR értékét is szem előtt tartó törökök voltak csak hajlandóak legalább egy zsák krumplin kívül mást is kínálni érte. Az érte kapott összeg így is a röhej kategória (összehasonlításképpen: Coutinhóért 11-13 milliót ajánlgat a Southampton), a piaci értéke ennél körülbelül 10 millióval több. Így tehát nagyjából annyit sikerült bukni az eladásán, amennyit az új szerződésével megspóroltak volna három év alatt.
Amennyiben elfogadjuk, hogy tényleg a költségcsökkentés állt az ügy mögött, akkor az ügy menedzselése egyszerűen a vezetőség színtiszta dilettantizmusáról árulkodik. Azonban…
II)… azonban akad itt több furcsaság is.
A bevezetésben említett két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozat már alapos gyanúra adott okot. Most akkor Branca vagy Strama döntése a keretből kirakás? Úgy tűnt, hogy ez Sneijder számára sem egyértelmű, hiszen ő következetesen azt állította, hogy ő nem a csökkentett fizetés miatt nem írja alá az új szerződést, hanem azért, mert nem tudja, hogy utána játszani fog-e.
A hónapokig tartó huzavona utolsó felvonásaként pedig – amikor a törökök már toporzékoltak Wesley döntésére várva – Sneijder végül beadta volna a derekát. Moratti válasza? “Túl késő”. Mire is? Nem fizetést akartak csökkenteni? Vagy az érte kapott 7.5 millió úgy kellett, mint a lottó ötös? Azt meg már végképp csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha ennyire fontos volt azonnal fizetést csökkenteni, akkor teszem az egész ősszel a lelátón szotyizó, 34 éves Stankovic mire vette fel a millióit?
Több kollégával megtárgyaltuk már az ügyet, és nagyjából egyetértünk abban, hogy nehéz más következtetést levonni: a vezetőség valóban fizetést akart csökkenteni, de nem évi másfél millióval, hanem hattal, azaz szabadulni szerettek volna Sneijdertől. Persze rögtön visszakanyarodhatunk az első pontban feltett kérdéshez, hogy akkor miért nem lehetett békésen eladni a hollandot?
Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt években mennyi kritika érte Morattiékat, amikor eladták Eto’o-t, vagy amikor például tavaly nyáron szimplán kirúgták Julio Cesart, a választ ha nem is biztosan, de legalábbis nagy valószínűséggel ki lehet találni. Ez a szerződésmódosításos színjáték azért kellett, hogy legalább a szurkolók egy részével el lehessen hitetni, hogy itt Sneijder a ludas, ő a pénzéhes zsoldos, aki csak a saját érdekeit nézi. (Megjegyzem, olvasgatva a facebook oldalára és a twitterjére érkező reakciókat, ez részben sikerült is.)
Ez persze morális szempontból elég nehezen lenyelhető béka. Hogy ennek lesznek-e hosszútávú következményei és ha igen, milyenek, nehéz megjósolni. Mindenesetre nem vet túl jó fényt a klubra, hogy néhány meghatározó játékosát – akik egyébként alapvetően semmi olyat nem tettek, amivel ezt kiérdemelték volna – a legalapvetőbb tisztelet nélkül vágták ki. Lehet beszélni és ábrándozni itt új klubmodellről, de baltával álltak neki szétverni a régit, miközben az építkezés oldalról eddig annyit tudunk, hogy a kínai biznisz befuccsolni látszik. Ennek köszönhetően az új stadion is inkább csak terv egyelőre, mert ugyan új építő már van a láthatáron, csak épp nincs miből kifizetni a beruházást.
III) A verdikt
Különösebben nincs mit értékelni a látottakon, úgy gondolom, a történtek nagy része magáért beszél. Amire esetleg érdemes felhívni a fiatalabb szurkolók figyelmét, hogy ez az eset egyáltalán nem kirívó a klub történetében. Akik a kilencvenes évek óta figyelemmel követik a klubot, azok (a rivális drukkerek meg főleg) jól tudják, hogy az egész Moratti-érát a kaotikus klubmenedzsment jellemezte. Ez alól némi kivételt a post-calciopoli korszak jelentett, ami Mourinho két évével elérte a csúcsát, azóta pedig szabadesésben zuhanunk vissza a régi állapotokhoz. A különbség csak annyi, hogy régen sok pénzzel voltak dilettánsak, így raklapszám vettek elképesztő összegekért kétes képességű játékosokat, miközben bagóért szórtak ki máshol világsztárrá válókat. Napjainkban pedig pénz nélkül azok, úgyhogy a Snejderéhez hasonló sztorikkal szórakoztatják a nagyérdeműt.
Nem kívánom további negatív hullámokkal bombázni az amúgy is megtépázott idegeket. Minden pesszimizmusra alaposan okot adó körülmény ellenére azért pislákol némi fény az alagút végén, de készüljünk fel arra, hogy néhány igencsak kínkeserves esztendő elé nézünk. Ezt némileg lerövidítheti, ha valamilyen úton-módon végre tényleg sikerülne letenni az új stadion alapkövét, amely az első, jelentős lépés lenne a sokat emlegetett új klubmodell megalapozása felé. Reméljük, hogy Morattiék nem a kuponvilágon keresnek hozzá statikust.