Van a futballtörténelemnek egy alakja, akinek említésekor az Arsenal-hívők pupillája olyan hirtelen és akkorára tágul, mint a Vacsati törzsfőnöké, ha kiejtik Sikaka nevét. Dennis Bergkampnak – merthogy róla van szó – az Inter-szurkolók körében viszont isteni tiszteletadás helyett megvetés és kárhozat jár. 1993. szeptember 8-án, vagyis napra pontosan 19 évvel ezelőtt szerezte első bajnoki gólját kék-fekete mezben, eme jeles alkalomból felelevenítjük a Milánóban lezuhanó elsüllyedő repülő hollandi történetét.
Már a ’93-as esztendő elején hivatalossá vált az Ajaxban Wim Jonkkal együtt remeklő 24 éves csatár idény végi Interbe igazolása. A bejelentést a Milantól elszenvedett megalázó vereség utánra időzítették a fejesek afféle gyógyírként az összetört nerazzurri szívekre. Remekül visszaadta a játékosállomány szegénységét a tény, hogy 15 évet követően először fordult elő, hogy nem hívtak be Inter-játékost a nemzeti válogatottba, így hát az elöljáró is felfogta végre: ennek a csapatnak nincs jövője, invesztálni kell. A két németalföldit 35 milliárd líráért szerezte meg Ernesto Pellegrini elnök (ebből Bergkamp 26-ba fájt, ami mai árfolyamon 17 és fél millió eurót ér). Az amszterdami csapattal 1992-ben UEFA-kupát nyerő, 185 mérkőzésen 103-szor betaláló támadóért egyébként óriási versengés folyt a piacon, az Internek a Milan, a Juventus, a Barcelona és a Real Madrid orra elől sikerült elcsábítania. Johan Cruyff érdekes módon a királyi gárdát javasolta neki, ám ő mindenképp a korszak legerősebb bajnokságában, a Serie A-ban akart játszani, tehát a két spanyol gigaklub már az előválogatón megkapta a nagy kövér puzséri nemet.
– Jó egy éve dolgoztunk titokban a két holland szerződtetésén. Az egész tavaly kezdődött, akkor utaztunk el Hollandiába és kezdtünk tárgyalni az Ajax képviselőivel, azóta követtük Bergkamp minden rezdülését. Az Inter szurkolói megérdemlik, hogy ekkora játékost hozzunk nekik. Ő egy vérbeli, a mai modern futballnak megfelelő klasszis – mondta presidente Pellegrini, akinek „csak” a Juventusszal szemben kellett meggyőznie a középosztályból származó tisztességes és becsületes jófiút. Végül azért választotta Torinó helyett Milánó városát, mert tetszett neki a stadion és a csapat stílusa (ennek később jelentősége lesz), itt tábornoki szerepet ígértek neki a trófeákért vívandó háborúban, valamint a Roberto Baggio, Gianluca Vialli, Pierluigi Casiraghi, Paolo Di Canio és Andreas Möller irányította zebra támadógépezetben nem látta biztosítottnak a helyét.
Érdekességként álljunk meg egy ásónyomra a 93/94-es campionatóba szerződött csillagoknál, ilyen például az UEFA-kupa győztes Ajaxból Marciano Vink (Genoa), az 1992-ben a Marseille-jel BL-t nyert francia Franck Sauzée (Atalanta!), Alen Boksic (Lazio) és Marcel Desailly (Milan), továbbá a Juventus leigazolt egy padovai sihedert, valami Alessandro Del Pierót. Ami az Intert illeti, a sajtfejű duó mellett érkezett a Cagliari középhátvédje, Gianluca Festa, a Brescia szépreményű emberfogója, Massimo Paganin és visszatért kölcsönből a saját nevelésű Marco Delvecchio, hogy az előző idény ezüstértmét Osvaldo Bagnoli edző irányításával aranyra próbálják suvickolni.
A bizonyos szeptember 8-a hozta el Bergkamp első bajnoki gólját a 3. fordulóban a félelmetesen unalmas Cremonese ellen – annyi izgalmat azért tartogatott a szürke-piros csapat, hogy egy évvel korábban már a keretében tudhatta Giuseppe Favallit!
Bergkamp akklimatizálódása a calcióhoz nagyon nehezen ment. A liga rajtja után rögtön telesírta a holland Telegraaf c. újságot az öltözőbeli egységet hiányolva és a túlságosan védekezésre építő olasz futballkultúrát szidva. Honfi- és bajtársa, Wim Jonk szerint Itáliában reggel 8-tól este 8-ig a foci tölti ki az életüket, ami hazájukban elképzelhetetlen lenne és legalább ilyen nehéz feldolgozni a folyamatos győzelmi kényszer miatt rájuk nehezedő nyomást.
Döcögős játéka és félidényre mindössze hat bajnoki találata (ebből a fele büntetőből…) ellenére önbizalom-hányadosa valahol Cristofel Veronika gyepálása előtti pillanatának magasságában csicskult szárnyalt, ugyanis egy nyilatkozatban kijelentette, hogy trófeát akar nyerni az Interrel, világbajnokságot a válogatottal és szeretné, ha reggeli ébredésekor elsőként felesége édes kis pofija helyett az Aranylabdát pillantaná meg hálószobájának vitrinjében.
Indiana Jones fantáziáját felizgató titkot aligha árulok el azzal, hogy az említett három célból mindössze egy vált valóra. A Bergkamppal nem túl jó viszonyt ápoló Osvaldo Bagnolit a gyenge bajnoki szereplés miatt februárban elzavarták, de a helyére érkezett Giampiero Marini irányítása alatt sem tündökölt – tavasszal mindösszesen két Serie A-gólt szerzett…Az Inter egészen minősíthetetlen szereplést produkálva egy (!) ponttal megelőzve a kieső Piacenzát a 13. helyen végzett. Csak azért nem gyújtották rá a székházat Pellegrinire a tifosik, mert csodák csodájára a harmadik számú európai kupában szép menetelést kivágva a sorozat gólkirályaként nyolc találattal záró Bergkamp pazar játékának köszönhetően májusban megnyerték az UEFA-kupát.
Ha a debütáló idénye finoman szólva gyengusra sikeredett, mit mondjunk a másodikról? A csapat élére a nagyorrú Ottavio Bianchi személyében nuovo allenatorét neveztek ki, a keretből távoztak olyan legendás nevek, mint Walter Zenga, Riccardo Ferri, Toto Schillaci vagy épp Sergio Battistini. Őket Gianluca Pagliucával, Giovanni Biával, Andrea Senóval és kölcsönből visszajött korábbi aranycipős, az Internél jó nagy flopként besült Darko Pancsevvel pótolták – majd felborul a mérleg, úgy kileng.
Mit ad isten, emberünk a 94/95-ös szezon nyitófordulójában góllal járult hozzá a Torino piemonti legyőzéséhez, de mielőtt Reményfalváig ragadta volna el a HÉV a szurkolókat, sajnos közölnöm kell, hogy következő bajnoki találatát 1995. március 19-én jegyezte a Gray’s Sport Almanac! Tegyük hozzá, ilyen-olyan kellemetlen sérülések üldözték hónapokon át, a mielőbbi gyógyulás érdekében inkább hazautazott Amszterdamba, mondván jobban bízik a helyi kuruzslókban. Természetesen ezzel a húzásával sem érdemelte ki a hónap dolgozója címet a Piazza Dusén.
Kálváriáját még a magyar Blikk is megírta, bizony. Álljon itt szó szerinti idézetként az újság 1995. szeptemberi kiadásának egyik megsárgult papírlapja:
Élj úgy, mint az olaszok
Amikor 14 hónappal ezelőtt Dennis Bergkamp az Inter labdarúgócsapatához szerződött, nem sejtette, milyen bonyodalmak várnak rá a világ egyik legnépszerűbb együttesében. Békéből indult, s idővel háborúban találta magát.
Arra nem számíthatott a holland csodacsatár, hogy 31 mérkőzésen csupán nyolcszor talál az ellenfelek hálójába. S nem csoda, hogy a gólképtelenség miatt kikezdte az olasz sajtó. A lapok állítják, nem a játéktudásával van a baj, hanem az életszemlélete, hűvössége miatt képtelen beilleszkedni az együttesbe.
Ernesto Pellegrini, az Inter elnöke indította el a lavinát, amikor kijelentette: – Dennis csak akkor fog jobban játszani, ha megérti, hogy ez Olaszország és úgy kell élnie, mint az olaszoknak. Szerinte a sztár túlságosan zárkózott, s ameddig nem felejti el hideg észak-európai szokásait, addig játéka sem fog javulni.
Ruud Gullit, a Milan nagyszerű hollandja is bekapcsolódott a Bergkamp körüli vitába: – Amikor külföldre szerződik egy játékos, a legfontosabb dolog, hogy megtanulja a helyi szokásokat és próbáljon úgy élni, úgy viselkedni, ahogy az ottaniak teszik – mondta, és alighanem igaza van.
A La Gazzetta dello Sport munkatársai megszállták a játékos villáját, miután a Brescia ellen kiállították, s mivel nem találták otthon a labdarúgót, a kertészét szólaltatták meg. – Többször is próbáltam beszélni Bergkamp úrral, de soha nem szólt egy szót sem. Rájöttem, zavarom a közeledésemmel, ezért elhatároztam, többé nem szólok hozzá, de hát különben sem tud olaszul, így úgysem értené, amit mondok neki. A szülein kívül senki sem látogatja és az elmúlt másfél évben talán kétszer voltak a feleségével házon kívül vacsorázni.
Aztán Bergkamp is megszólalt, megunva a nagy felhajtást: – Nem értik az emberek, hogy nekem milyen nehéz? – kérdezte búsan. – Én holland vagyok, s ezt nem szabad elfelejteni. Könnyebb lenne hegyet mászni, mint megtanulni az olaszt. Ha Németországban lennék, könnyebben menne minden.
Folyik tehát a Bergkamp körüli háború, s addig tart, amíg a játékos nem talál magára. Bár a hírek szerint Angliába tart, s a távozás radikális megoldást is jelenthet.
Jelentem, a radikális változás bekövetkezett.
1995 tavaszán új tulajdonos, az olajmágnás Massimo Moratti vette át a klub irányítását és bár az Inter tavaszra összekapta magát „megfelezve” az előző idény égő helyezését a hatodik helyre befutva, Bergkampnak nem volt maradása. Nem is ragaszkodott hozzá senki a fentiek tükrében, hiába tett még hozzá egy darab gólt az összterméséhez, a bizonyítványban szereplő hármas nem hogy közepest, elégtelent sem ért.
Gyatra produkciója (70 napos gólcsend, meg ilyenek…) ellenére kilincseltek érte az európai topcsapatok. Bergkamp köszönte szépen és nem kért többet a latin futballból, a Barcelona érdeklődését udvariasan visszautasította. Hosszas alkudozások után, jó nagy veszteséggel végül az Arsenal ajánlatát elfogadva szálltak ki belőle Morattiék. Az ágyúsok mai áron 11 millió euró környéki összegért menekítették át a csatornán egy teljesen más, személyiségéhez, játékstílusához tökéletesen idomuló fociközegbe, ahol mint tudjuk, legenda lett.
„Nem érzem úgy, hogy kudarcot vallottam. Az első évemben UEFA-kupát nyertünk, a sorozat gólkirálya lettem. A másodikban fordultak rosszra a dolgok, amiben közrejátszottak a sérüléseim.”
Dennis Bergkamp búcsúszavai.