Sneijder vs. Bryant

Úgy tűnik, hogy Sneijder és Pazzini is színészi karrierre vágyik, ezért nem tudnak teljesíteni a pályán. Ez nem azt jelenti, hogy tudnak is (szín)játszani, hiszen Dwayne ‘The Rock’ Johnsont is nehéz művészként definiálni. Viszont a Nike új reklámvideójában mindketten szerepet kaptak. Sőt a hollandus rögtön főszerepet, és Pazzo is kellemes meglepetést okoz végre valahára. Rajtuk kívül még egy ex-Interista, Marco Materazzi tűnik fel, nem tudott kibújni a bőréből, üvölt, miután felrúgott valakit. A másik főkarakter Kobe Bryanté, rajta kívül a Milanból Alberto Aquilani és Gennaro Gattuso, a Juventusból Claudio Marchisio, az NBA-ből meg Marco Belinelli (New Orleans Hornets) vesz részt ebben bohóckodásban (előzetes itt). Elolvasom mögött.