Ranieri ahhoz képest, hogy finoman fogalmazva is vegyes fogadtatásban részesült kinevezésekor, mégis sikerült megkedveltetnie magát az Inter szimpatizánsaival, bár tegyük hozzá, igencsak rövid időre. Egy igen pofás győzelmi sorozat után, amiben két rangadó győzelem (egy ráadásul a Milan ellen idegenben) is benne volt, jött két kijózanító pofon. Pedig már gyakorlatilag nem is foglalkoztunk az érthetetlen húzásaival, az alapvetően rosszul elgondolt taktikáival, mert jöttek a pontok. Viszont tudtunk, hogy sokszor múlott hajszálon, és nyerőgépezésből még senki sem gazdagodott meg, várható volt, hogy mi sem ússzuk meg az elkerülhetetlen pofára esést.
Szögezzük le, Ranieri egy dologhoz piszkosul ért: egy csapat védelmét mocskos mód rendbe tudja tenni. Ez önmagában egy nagyon fontos eleme a sikeres csapatjátéknak, sokszor ennek köszönhetően lehet is eredményeket elérni. Sőt, erre építve akár a csillagos ég lehet a határ, láttuk 2010-ben. Viszont ez önmagában nem elég. Ha előrefelé nincs spiritusz, nincs kakaó, akkor egy helyben totyorgás van. Ha még, meg is nehezítjük házon belül az előre játszók dolgát, akkor jönnek a szépen a pofonok.
Ranieri pontosan ezt teszi, tette, pontosan ebben a sorrendben. Rendbe rakta a védelmet, majd kulcsemberek híján összetákolt egy úgy-ahogy működőképes B-tervet, csak időközben felépültek az alapemberek, akik az eredeti tervrajz szerinti most már fontossági sorrendben első számú B-tervbe nem illeszkednek. Kész a baj. A csapat egyetlen klasszisát nem tudjuk hol játszatni. A sztárvendégnek nincsen széke.
Alvarez lett végül az, aki a semmiből megoldást tudott jelenteni a patthelyzetre, de most már az ő helyét is sem találja az öreg. Egyszerűen nincs rá logikus magyarázat, hogy Quaresma után a csapatjáték talán legnagyobb léhűtőjét miért nem képes kivágni a kezdőből. Minden problémája megoldódna. A jelenlegi probléma Sneijder visszatérésével és Pazzini görcsös erőltetésével, hogy a támadószekciónk saját magát lehetetleníti el. Visszatért egy formáját kereső Sneijder, és egy felállt védelem ellen egyetlen egy érdembeli játszótársa maradt. Pazzinit hiába próbálja védeni bárki is, ha az ember nem kap a kapu közvetlen közelében, tiszta lövőhelyzetben labdát, emberhátrány aktuális csapata számára. Na már most, ha ő a tudatosan alacsony létszámon tartott támadószekció egyik tagja, akkor megette a fene az egészet, kb annyi esélyünk van gólt szerezni vagy bárminemű támadásra hasonlító akciót kialakítani, mint Gabe Walkernek, egy szálpólóban, jégcsákány nélkül a 90-fokos falon felmászni, kötéllel a lábán, amit a rossz fiúk rángatnak.
A Napoli és a Lecce ellen nem sikerült és amíg Sneijder ki nem lett vezényelve Alvarez posztjára, addig a Palermo ellen is az a bizonyos nemi szerv rosszabbik felén voltunk. A Palermo meccsbe nehéz lenne szakmai spirálokat belemagyarázni, gyakorlatilag labdarúgásra alkalmatlan körülmények között szerencsénk sem feltétlen volt, illetve balfaszok voltunk. Egy minimális szerencsével hozható lett volna az egyébként hullára nyert meccs. Ranieri bele tette a maga részét az idióta cseréivel a végére, de mire elkezdett ámokfutni, simán vezethettünk volna, illetve vezetnünk kellett volna annyival, hogy az ő szokásos megörüléseit, a csapat és az eredmény elviselje. Arra ki sem térnék, hogy a következő szezonnak középhátvéd nélkül fogunk neki futni, félelmetesen lassú a csapat, legminimálisabb lendületre képtelen reagálni a védelem, és akkor a leglassabb, Samuel, és az igazi kártevők, mint Chivu, Cordoba pályára sem léptek.
A lényegi mondanivaló az, hogy Ranieri látványosan nem találja azt a felállást, amiben a védekezésben a 4-4-1-1 klasszikus területvédekezési felállás létrejöhessen, és Sneijder is a pályán legyen eközben, viszont az offenzíva se sérüljön. Pedig pofon egyszerű, főleg, hogy megérkezett a funkcionalitását tekintve csodabogár Guarín. Ez a felállás pedig nem más lenne, mint a Mourinho által tökélyre fejlesztett és Ranieri által a jövőben használni kívánt 4-2-3-1. Alvarez megmaradhatna a maga kis posztján, a védelem szélére visszazáró támadásban kötetlen szélső, Guarín pedig Zanetti középpályán betöltött szerepét tölthetné be, ő lenne a harmadik inkább középső középpályás, aki fellépne a támadásokhoz, aféle összekötő szerepkörben. Pandev egykori feladatkörét minden további nélkül meg tudná oldani. Kettejük között Sneijder foglalhatná el az egy szem támadó mögötti régi helyét, az a szem támadó pedig nem lenne más, mint a feltámadt El Principe. Ehhez annyit kellene meglépnie a mélyen tisztelt bádogos bácsinak, hogy kiteszi az alapvetően számunkra teljesen felesleges Pazzinit és a felfutásaival a saját védelmében legalább annyi felfordulást okozó Nagatomót, aki helyére még 39 életévében is megbízhatóbb Capitano kerülne.
Így kaphatnánk meg azt a számunkra ideális felállást, ahol a támadások is több szálon futhatnának, és a négyes láncokba ne kelljen a védekezésre lényegében alkalmatlan Sneijdert visszarángatni. Alvarez oldala lehetne a fiatal argentin miatt kicsit szellős, de mögötte egy Zanettivel a kellő stabilitás meg lenne oldva. Nem tartunk attól, hogy Ranieri el fog jutni ehhez a felállásig a következő 4 hónapban.
Maicon Lucio Samuel Zanetti
Cambiasso Palombo
Guarín Sneijder Alvarez
Milito