Calciopoli: a Juve és a jogi nonszensz

A Cagliari elleni kultikus győzelem értékelése technikai okok miatt kimarad, helyette egy sokkal fontosabb, a blogon ezidáig tabuként kezelt témáról olvashattok: a calciopoliról. Az ügyben leginkább érintett csapat népsportos blogján az Intert finoman szólva sem kímélő posztsorozat foglalkozik a történésekkel, épp ezért úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy szót kapjon a “másik fél.” Ehhez GPT személyében találtuk meg a legmegfelelőbb embert, aki kérésünkre a Nerazzurri blog történetének második vendégszerzőjeként korrekt összefoglalóval segít eligazodni Luciano bácsi útvesztőjében. 

A november 8-i, nápolyi Moggi-ítéletet követően a Bianconeri blogon folytatott eszmecsere kapcsán igyekeztem kék-fekete oldalról is megvilágítani az üggyel kapcsolatos fejleményeket. A Nerazzurri blogtól ezután kértek fel egy vendégposzt elkészítésére, így az alábbiakban igyekszem összefoglalni a jórészt kommentjeimben már megtalálható információkat az ügyről.

(Magamról annyit, hogy jogász vagyok és olaszul is beszélek, így remélhetőleg a Dino-szűrőn is átmentem.)

Mindjárt az elején leszögezném, hogy nem kívánom Ádámtól-Évától kezdeni a történetet, mivel akkor poszt-sorozat lenne belőle, és így is elég fárasztó lesz megemészteni az egyébként jogi szempontból is elég bonyolult ügy némileg (remélem) közérthetőbb formába öntött összefoglalóját.

A 2006-os eseményeket követően az egész calciopoli több szálon futott tovább. A Juve Agnelli vezetésével a sportjog oldaláról támadta a szövetség 2006-os döntését, miközben Moggi Nápolyban büntetőügyben ült a vádlottak padján több más jómadárral (Lotito, Della Valle, bíróküldők, bírók stb.) egyetemben.

A sportjogi oldalon a nyáron jelent meg az olasz szövetség “ügyészének”, Palazzinak a jelentése, amely szerint a Juve kevésbé volt sáros az egész történetben, mint más klubok, köztük az Inter. Ez a jelentés érdemi elbírálásra nem került, mivel az ügy elévült, ugyanakkor a szövetség elnöke, Abate azt nyilatkozta, hogy akkor sem vették volna el az Intertől a 2006-os scudettót, ha lett volna rá lehetőségük (azaz nem évült volna el az ügy). Ez egyébként a Palazzi jelentéssel kapcsolatban az egyetlen, az ügy elbírálására jogosult szervtől származó, az ügy érdemét érintő nyilatkozat.

(Palazzi jelentése tartalmaz néhány logikai bakugrást, illetve számomra Palazzi egész tevékenysége önmagában megér egy misét. Ne felejtsük, a 2006-os döntés alapjául is az ő vádirata szolgált, akkor a torinóiak feszítették volna keresztre, most meg minden szava szentírás. Az meg, hogy 2006-ban bizonyos állítások szerint orránál fogva lehetett vezetni, számomra nem a kompetensségébe vetett hitet erősíti. Szintén fontos megjegyezni, hogy – mint arra a későbbiekben majd visszatérek – a sportjog eleve alkalmatlan bűnszervezetben cselekvés megragadására. A 2006-os döntés ezért jogtechnikailag egyébként szerencsétlen megoldással, enyhébb szabálysértések egyfajta halmazatával próbálta nyakoncsípni a kérdést.)

Most térjünk át a Moggi büntetőperében, november 8-án született nápolyi ítéletre.

Fontos kiindulópontként megemlíteni, hogy jelenleg még csak az ítélet rendelkező részét ismerjük, sokkal többet majd csak az indoklás (90 napon belüli) megjelenését követően fogunk tudni. Azt is fontos megemlíteni, hogy az évekkel nem lényeges foglalkozni, ennek tulajdonképpen nincs jelentősége az egész ügy szempontjából.

A lényeg az, hogy az ítélet legalábbis megkérdőjelezni látszik, hogy az Inter és a Milan sárosabb volt a Juvénál, amely állítás a Palazzi jelentés egyik következtetése és a Juve védekezésének alapja volt. Ebben az eljárásban minden olyan bizonyíték rendelkezésre állt, amit a Palazzi jelentés is felhasznált, és amelyek hiányát a Juve kifogásolta a 2006-os döntés kapcsán, és ezek alapján született egy olyan ítélet, amely Moggit bűnszervezet vádjában találta bűnösnek.

 

A bűnszervezet vádpont megállásának azért van különös jelentősége, mert ebben Moggi nem csak tag volt (PROMOZIONE dell’associazione a delinquere, nem pedig PARTECIPAZIONE), hanem a bíróság meglátása szerint vezető szerepet töltött be – biztosat persze majd az indoklás birtokában lehet mondani.

 

Az nyilvánvalóan elég életszerűtlen, hogy van egy bűnszervezet, aminek tagjai a bíróküldő bizottságból, bírókból stb. kerültek ki, Moggi cibálja a szálakat, de azért volt a bűnszervezetnek egy másik feje (a Juvésok szerint ugye Fachetti), aki még nagyobb góré volt, és ezek persze ugyanazokat a bírókat különböző irányban presszionálták.

Felvetődik a kérdés, hogy az ítélet egyáltalán mennyiben érinti Fachetti és mások felelősségét, hiszen őt halála után nyilván nem lehetett büntetőeljárás alá vonni. Ugyan az eljárásnak ezért szűkebb értelemben véve nem volt tárgya Fachetti tetteinek értékelése, a Moggival szemben megállapított bűnszervezeti minősítés azonban azt mutatja, hogy ő irányította az egész balhét, mások valószínűleg legfeljebb igyekeztek a zavarosban halászni, de nem ők voltak a nagy halak. Képletesen: ha a calciopoli egy torta, a Moggi-ítélet azt állapította meg, hogy ebből a legnagyobb szelet Moggié, így a többieké szükségszerűen kisebb.

Újabb kérdés, hogy a hónapok óta tartó PR-kampány, és a lobogtatott újabb lehallgatások ellenére miként születhetett egy, Moggira nézve ennyire súlyos, és kvázi az ő (és ezáltal közvetve a Juve) vezető szerepét megerősítő ítélet. Ennek pontos megítéléséhez szintén majd az indoklás adhat támpontot, ehelyütt csak annyit jegyeznék meg, hogy az eljárás során Moggi védelme véleményem szerint pár húzással hibázott, egyik-másik lehallgatási jegyzőkönyv előhozatalával pedig egyenesen hálószaggató öngólt lőttek. (Ezek jellemzően olyanok voltak, melyek önmagukban nézve erősíthették volna Moggi pozícióját, azonban más, korábbról rendelkezésre álló anyagokkal kronológiai sorrendben összeolvasva épp a Moggi által irányított rendszer létét látszanak erősíteni.)

Ehhez kapcsolódik a fentebb már említett, sportjogi-büntetőjogi probléma. Ez színtiszta jogi probléma, ezért igyekszem – amennyire lehet – leegyszerűsíteni. A sportjog a saját dogmatikai rendszerében nem tud egy bűnszervezetben cselekvést megfogni. Példán keresztül: ha bizonyíték van arra, hogy “A személy” és “B személy” is sporikat győzködött a maga érdekében, a sportjog nem tud különbséget tenni a kettő között az alapján, hogy történetesen “A személy” minderre egy komplett bűnszervezetet hozott létre, amely kegyetlen hatékonysággal behálózta az egész sportágat, és amelyben “B, C, D stb.” személyek egyébként csak próbálkoztak maguknak is kikaparni valamit.

 

Ilyen rendszerek jogi értékelésére csak a büntetőjog ad lehetőséget a bűnszervezeti minősítéssel (amely a köznyelvben “maffiavád” néven szokott előfordulni).

Az egész calciopoli megítélése szempontjából tehát ezért kiemelkedő jelentőségű a nápolyi ítéletben Moggi cselekedetének minősítése. Amennyiben a bűnszervezeti vádpont a fellebbezést követően is megáll, az alaposan kirántja a szőnyeget a Juve további jogi hadakozásai alól.

Abba most nem mennék bele részletesen, hogy szerintem jogi nonszensz a Juve hivatalos közleménye is, mivel önmagában az, hogy egy büntetőügyben – objektív alapon – nem állapították meg a klub felelősségét egy alkalmazottja által elkövetett bűncselekmények miatt, még nem jelenti azt, hogy a bűncselekményekből származó előnyöket élvezhetik. Ez persze felelősségtan, lehet rajta jogászkodni, de ha Agnellinek ez a muníciója a többi eljáráshoz, akkor – hogy egy klasszikust idézzek – „megspórolhatná a bélyeg árát”.

Az ügy egyébként ugyanúgy két szálon folyik tovább. Moggiék nyilván fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen, így egy darabig még eltart ez a huzavona.

Eközben Agnelliéket az olasz szövetség nyári elutasítása után kidobta a TNAS és az UEFA is (utóbbinál azt szerették volna elérni, hogy a 2006-os események miatt az Intert zárják ki az idei BL-ből). A TNAS (az olasz nemzeti sportbíróság) hatáskör hiányát megállapító elutasítását követően Gianni Petrucci, a CONI (olasz olimpiai bizottság) elnöke élesen bírálta Agnellit a folyamatos pereskedés miatt, aki erre kissé megszeppenve kerekasztal-beszélgetésre hívta az érintetteket (Morattit is). Erre eddig többnyire – ugyan langyos – de pozitív visszajelzések érkeztek, így még az sem kizárt, hogy nyugodtabb mederbe kerül az ügy folytatása, bár a Cagliari meccs előtt Moratti azon ironizált, hogy előbb meg kell nézni, nincs-e kés a békeasztal alatt.

Agnelli a jogi lehetőségekből amúgy is kezd kifogyni, jelenleg a TAR-nál (regionális közigazgatási bíróság) próbálkozik a Juve, a 2006-os scudetto mellett több százmillió eurós kártérítést követelve, de az előzmények ismeretében valószínűleg kevés sikerrel.