Kevésbé köztudott, hogy a dinamitlábú brazil európai karrierje Milánóból indult. Az 1995-ös Copa Americán kápráztatta el a korszak Filipovics Vladanjait a bal oldalon fel-alá rohangáló, a Palmeirasból mai árfolyamon mindössze három és fél millió euroért az Interbe szerződő bekk, akinek felsőcombjának mérete egy átlagos vidéki háziasszony derekáéval vetekedett. Megsárgult papírlapjaimból egy vele készült 16 évvel ezelőtti interjút bányásztam elő.
– Hogy érzi, csapata, az Internazionale átesett a holtponton (Inter-Torino 1-0), és ezután simábban megy majd a játék a bajnokságban?
– Az olasz bajnokság nagyon nehéz, azt hiszem, minden meccs valóságos csata lesz a továbbiakban is, tehát úgy érzem, ebből az egy találkozóból – bármennyire is jó lenne számunkra – nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Azt azonban kijelenthetem, hogy az Inter a szezon végén bajnokcsapat lesz.
– Bizonyára voltak más kérői is az Interen kívül. Miért a milánóiakat választotta?
– Ők ajánlották a legtöbbet, de a sorsom alakulásában jelentős szerepet játszott az is, hogy a Parmalat szerződésben állt (és áll – a szerk.) volt csapatommal, a Palmeirassal.
– Kik voltak akik még megkeresték önt szerződési ajánlatokkal?
– Őszintén megmondom, hogy a legtöbb klub nevét máig nem ismerem, mivel ezeket az ügyeket a menedzserem intézi. Azt azonban tudom, hogy voltak kérők japánból, Spanyolországból és Portugáliából is, az Inter azonban már a Copa America alatt is igen gyorsan kapcsolatba lépett a menedzseremmel.
– Hasonló taktikai utasításokat kell betartania a válogatottban, mint a kék-feketéknél?
– Nem. Zagalónál a játékosok nagyobb szabadságnak örvendenek – a pályán is -, mint a jelenlegi klubcsapatomnál. Így természetesen én is. Adódik ez abból talán, hogy a játék és a játékosok technikásabbak, mint Itáliában. Bár komoly panaszom itt sem lehet a technikára.
– Egyértelmű, hogy ön rúgja a szabadrúgásokat egyesületénél? És a válogatottban?
– Ha Branco nincs a válogatottban, akkor természetesen én vagyok az, aki a labda mögé áll.
– Melyik az a távolság, ahonnan már nem lövi rá a szabadrúgást?
– A távolság nem lényeges tényező, ha úgy érzem, hogy esélyem van a gólszerzésre.
– Mennyi a beleszólása Morattinak a csapat összeállításába?
– Aki meccsről-meccsre jól játszik, annak nem kérdés a helye a csapatban.
– Hogy érzi, ott lett volna a helye az amerikai világbajnokságon?
– Nem foglalkozom 1994-gyel, inkább 1998-ban Franciaországban, de még előtte a ’97-es Copa Americán bizonyítom be mindenkinek – ha kell bizonyítanom -, hogy a válogatottban a helyem.
– Hogyan került az Uniao Sao Joaohoz, amely csapat szülőheléytől 200 km-re található?
– Teszteltek, és megfeleltem a megfigyelők igényeinek. Ennyi pedig elég volt ahhoz, hogy oda kerüljek.
– Amikor a Palmeiras leigazolta, 10,8 mp alatt futotta a 100 métert. Lehetne az, hogy manapság még gyorsabb?
– Akkor sem foglalkoztatott ez a kérdés különösebben, talán azért, mert ez az adottságom igen régóta megvan. Az edzéseken mostanában is vannak felmérések természetesen, de mint ahogy mondtam, nem foglalkozom ezzel.
– Úgy látszik, nemcsak a futballban gyors, hanem a családi életben is, hiszen immár négy éve házas ember, egy gyermekkel. Hogy sikerült a beilleszkedés?
– Gyorsan házasodtam, és szeretem a családomat, mindez isten áldása. Az olasz nyelvvel is boldogulunk úgy-ahogy, de azért még rászorulunk a tolmács segítségére. Az olaszok természete pedig majdhogynem teljesen hasonló a brazilokéhoz. Egyszóval mindkét nemzet tagjai a vidám emberek csoportjába sorolhatóak.
– Bal lábát a Guerin Sportivo 9-esre, a jobbat 5-ösre értékelte. Valóban ekkora a különbség a két szerv között?
– Nem hiszem, hogy ennyire szembetűnő lenne a különbség, de az is biztos, hogy a bal nagyságrendekkel jobb a jobb lábamnál.
Az Inter későbbi hatosa vágyakozva tekint az egykori hatos méreteire
– Ugyanez a lap szabadrúgásait 9.5-re, fejjátékát 5-ösre taksálta. Ténylegesen ekkora a különbség?
– Szabadrúgásaimat azt hiszem, nem kell bemutatnom, úgy érzem, ennek az osztályzata igencsak reális, fejelőtudásom pedig már csak a termetem okán is hagy kívánni valót maga után, de hát sajnos ezen nem lehet változtatni.
– A focin kívül mi az, amit még nagyon szívesen csinál?
– Szívesen foglalkozom a családommal, találkozom a barátokkal. Gyakran beszélek az otthon maradottakkal, mindenek előtt a családtagokkal, szeretek videot nézni, de az olasz nyelv tanulása sem csupán a kötelesség teljesítését jelenti számomra.
– Ezek szerint a Serie A-ban kíván futballozni a következőkben is. Gondolok itt arra, hogy ha esetlegesen távozik majd az Intertől.
– A célom az, hogy mindenképp bajnok legyek, de ehhez hozzátartozik az is, hogy a milánóiakkal szeretnék mindenképp bajnok lenni. Az egyik álmom pedig az, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessek.
– Korábban már mondta, hogy az Inter bajnokesélyesnek tekinthető. Ön szerint kik lesznek a riválisai?
– Természetesen a Juve, a Milan és a Parma.
– Van-e, volt-e példaképe és ha igen, ki, kik?
– Nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett eddig még senkinek sem a játéka, de konkrét példaképem – olyan értelemben, mint sokaknak – nem volt. Hogy teljes legyen a válaszom, azt tudom mondani, hogy példaképem az a profi, aki teljesíti azokat a tanácsokat, utasításokat, amelyekkel a trénere a pályára küldte.
Forrás: Focivilág, 1995. október
Emlékek:
– Akkoriban csak a vasárnapi esti Novantesimo minutoból tudtam elcsípni a heti egyszeri 2-3 perces Inter-adagomat, így számottevő emlékeim alig akadnak róla. Persze a bombagóljaiból és a Sportfogadásban megjelent magyarra fordított Gazzetta-értékelésekből világosan látszott: kincsre lelt a csapatom. Állítólag azért távozott egy szezon után, mert Roy Hodgson balszélső középpályást akart belőle faragni, aminek ő kevésbé örült. Véleménye szerint sokkal hasznosabb a játéka, ha hátulról, lendületből érkezik az ellenfél kapuja elé. Sajnos a Moratti-menedzsment az angol edző pártjára állt, Carlosnak mennie kellett – a történet folytatása innentől kezdve mindenki számára ismert. Utólag nem nehéz megállapítani, hogy mekkora baromságot csináltak. Vagy a brazil-, vagy a világválogatott játszott eligazolása után pár nappal júniusban, a meccset adta ha jól emlékszem a DSF, és én könnyes szemmel, dühösen és tehetetlenül néztem, ahogy már Real Madrid játékosként szétalázza az ellenfél aktuális jobbhátvédjét…