Tipegők: Körkép

Egy kisebb áttekintő az Inter fiataljainak helyzetéről.

Davide Santon – Cesena: A nagy csapat szempontjából szinte legfontosabb fiatal, szerencsére játszik a Cesenában, 4 mérkőzésen lépett pályára 350 játékperce van. Most Januárban került a Csikóhalakhoz kölcsönbe a japán Nagatomoért cserébe. Így tovább.

Obiora Nwankwo – Parma: A nyári felkészülési meccseken ígéretesen szereplő ám a szezon közben ezt mérsékelten demonstráló 19 éves nigériai még nem mutatkozott be a sonkásoknál, Ő is Januárban váltott klubot szintén csak kölcsön.

René Krhin – Bologna: A nagy tehetségnek kikiáltott 20 éves szlovén 106 percet játszott, ebből egy végig játszott mérkőzése van. Ezenfelül 5 alkalommal ült a padon, hiába. Ő közös tulajdona az Internek és a Bolognanak, 2,5 millió euró illetve a 16 éves Lorenzo Paramatti játékjogáért került a Rossublukhoz. Az Ő csapatváltása távolról sem mondhatni sikeresnek, egyáltalán nem játszik.

Vid Belec – Crotone: René Krhinnel közösen igazolt 20 éves szlovén kapus kölcsönben van, de kezdőember a Serie B-ben, 20 mérkőzesen 1800 perce van, úgy néz ki, kiszorította a 32 éves Emanuele Concettit. Pozitív.

Alen Stevanovic – Torino: A Svácjban született szerb 20 éves középpályás közös tulajdona a Az Internek és a Torinónak, cserébe kék-feketébe öltözött Simone Benedetti. 8 meccsen lépett pályára 253 perce van, 2 alkalommal kezdőként. A Torino a középmezőnyhöz tartozik a Serie B-ben, sokkal több lehetőséghez kellene jutnia.

Giulio Donati – Lecce: A 21 éves olasz szélső hátvéd, 10 meccsen lépett pályára,  8 alakalommal kezdőként 738 perce van az első osztályú Lecce csapatában, ahol kölcsön szerződése van. Így tovább.

Mattia Destro – Genoa: A 19 éves olasz csatár kölcsönben került Ősszel a Genoa-hoz, de Andrea Ranocchia leigazolása után közös tulajdona lett a két klubnak. 14 mérkőzésen lépett pályára, ebből ötször kezdőként 548 perce van és két találatot jegyez. Biztató.

Luca Tremolada – Piacenza: A 19 éves olasz támadó középpályás, szélső közös tulajdon, 6 alkalommal lépett pályára a Serie B-ben ebből kétszer kezdőként, 130 perce van . Kevés.