Bizony, megtörtént az, amit már majdnem el is felejtettünk, milyen érzés átélni: magabiztosan megnyertük a soros Serie A-meccset, méghozzá egy erős csapat ellenében. Leonardonak tehát szépen indult az interes karrierje, és ehhez bizony neki is volt köze.
Sokan tartottunk a Napoli elleni évkezdettől, ugyanis – ahogy azt Ren Hoek a beharangozóban említette – nem piskóta, amit a déliek ebben az idényben művelnek. Védekezésben a kulcs igen egyértelmű volt: a Lavezzi – Hamsík – Cavani hármasfogat kikapcsolása. Jelentem, ez a terv majdnem tökéletesen megvalósult, az említett triumvirátusnak néhány mozzanata akadt a mérkőzésen csupán. A szlovákra általában Cuchu, az argentinra Motta és Zanetti, az uruguayira pedig a két középhátvéd (de leginkább Lúcio) felügyelt koncentráltan mérkőzés nagy részében. Így lényegében ki is volt húzva a méregfoguk, ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább romlott a passzpontosságuk, a végére pedig szépen lassan a hitét is elvesztette az ellenfél. Ezzel egy időben nem szabad megfeledkezni a támadásainkról sem. Nem mondhatni, hogy Leonardo újragondolta a dolgokat, de meghúzta a legészszerűbbet, amiért mindenképpen dicséret jár neki, ez pedig nem más, mint a 4-3-1-2-re, avagy a rombuszra való visszaállás. Az idény első felében is rengeteget szajkózták/szajkóztuk, hogy a keret(főleg a sérülések után) sokkal inkább alkalmas erre, mintsem a széljátékra, ennek ellenére Benítez ment a saját feje után, és erőltette a 4-2-3-1-et. Tudjuk, mi lett a vége. Most jött ez a jólfésült brazil úriember, és megtette, amit megkövetelt a haza. A védelmet visszább állította (mondjuk ennek ellenére is volt fejetlenség néha, főleg az első félidőben), és ezzel (is) végre tudtunk vezetni veszélyes kontrákat, támadásokat(!), emellett uraltuk a középpályát kellő mértékben. A Serie A-ban ez kell, nem a teljesen meddő, 60%-os labdabirtoklás, amivel betömörítjük az amúgy is védekező ellenfeleket.
Jellemző volt még a focinkra a felszabadultság. A játékkedv valahogy sokkal nagyobbnak tűnt mindenkinél az őszihez képest(most tekintsünk el attól, hogy néhányaknak még mindig a béka segge alatt van a formája), és ez természetesen vastagon meglátszott a hatékonyságon. Az új edzőnkkel való ölelkezés, teátrális mozdulatok és egyebek pedig csak hab volt a tortán. Hogy őszinteség mennyi volt ezekben, innen nem tudhatjuk(Motta meccs utáni nyilatkozatából az látszik, hogy igenis őszinte gesztusok voltak), de mindenképpen gyümölcsözőbbnek látszik ez a kapcsolat, mint volt az a távolságtartó Rafával.
A mérkőzést egyébként 3:1-re nyertük, Motta duplájával és Cambiasso fejesével, a másik oldalon Pazienza volt eredményes egy szöglet után.
Végül pedig jöjjenek az osztályzatok:
Castellazzi – Megbízható, jó arc, helyes is, de várjuk vissza Juliot stabil kezdőként. A kapott gólban benne volt, és ezen kívül is bizonytalankodott néhányszor. (5,5)
Maicon – Az elején lézengett, és noha nagyobb hibája nem volt, semmi nem különböztette meg az őszi énjétől. Amit viszont a gólpassza után csinált(pl. egy szlalom), az már bizakodásra ad okot. Többször társ felé ment a beadása, emberek! (6)
Lúcio – Ismét extrát nyújtott, az embernek sokszor az az érzése, hogy a földön maradásai után mindjárt cserét kér, de ő persze mindig visszatér, és a leglehetetlenebb helyzetekben ment a leglehetetlenebb mozdulatokkal. A cselsorozataitól persze még mindig feláll a szőr a hátamon, de az egyik gólunk ebből indult. Pótolhatatlan. (7)
Córdoba – Kisebb bizonytalanságok, kacskán eltalált felszabadítások jellemezték ezen az estén, de összességében nem érheti szó a ház elejét. A vakvilágba felívelt labdáiról már sosem fog leszokni… (6)
Chivu – Az egyik legkellemesebb meglepetés volt, sok szerzett labda, jó ütemű szerelések, veszélyes beadások, valamint egy „remek” taktikai fault, amit Lavezzi bánt. (6,5)
Cambiasso – Tanári szerelések tömkelegét mutatta be, rengeteget melózott, és teljesítményét megkoronázta egy gyönyörű fejessel. A gólöröme epic. (7)
Zanetti – Kezdek biztos lenni benne, hogy Traktor barátunk 60 éves korában is le fogja vágni ezt a szólót gond nélkül. Beadni persze sosem tudott, és már nem is fogja megtanulni. Ezek mellett hozta a tőle elvártat. (6,5)
Motta – Két remekbe szabott gól, szép ütempasszok, védekezésben való hatékony közreműködés (az egyik labdaszerzésénél, amikor Lavezzi életét keserítette, felsejlett az áprilisi Inter-Barcelona, amikor Messit… tudjátok). Ez már a tavaszi Thiago Motta volt, és lám, mennyire hiányzott nekünk ezen a borús őszön. Bár talán mégsem, mert lehet, akkor még itt lenne Rafa. A kapott gólnál az ő embere volt Pazienza, ez egy felest ront az osztályzatán. (7)
Sztankovics – Elvégezte a munka rá eső részét, kreatívan, gólra törően játszott trequartistaként, ennek eredménye egy assziszt és vastaps a Nordtól. (6,5)
Pandev – Látszott néhány megmozdulásán, hogy ez lenne az eredeti posztja – aztán sajnos néhányon az is, hogy inkább a cserepad, amire szorulni fog vasárnap Eto’o visszatértével. Továbbra is várjuk, hogy igazán formába lendüljön, mert ennél lényegesen többet tud. Sajnos korán el is fáradt. (5,5)
Milito – Az ősztől eltérően most végre lehetett néha látni, hogy küzd, mint egy állat, de még mindig nem az igazi, nagyon nem. Egy gól iszonyúan kellene neki, és akkor talán átszakadnának a gátak. (5)
Mariga – Lassú volt, de legalább ügyetlen. (-)
Muntari – Istenem, az a sarkazás… Már azért megérte! (-)
Biabiany – Sprintelt, labdát szerzett, rosszul passzolt – csak a szokásos (-)
Leonardo – Meglépte azt, amit már mindenki szeretett volna ősszel: a kerethez illő ideális taktikával játszatta a csapatot, és nem fordítva. Emellett még nagyon cukik is voltak a játékosokkal, remélhetőleg hosszan tartó barátság kezdete ez. Első pirospont bevésve. (7)
Folytassa, Leo!