Ma végre hozzánk is visszatér a Bajnokok Ligája, és az első mérkőzés rögtön egy kellemetlen kihívást…
Kategória: Előzetes
Hatékonyan az előzésért
Rég sikerült bajnoki Derby d’Italiát nyerni Torinóban, egészen pontosan három éve, a pontokra márpedig szükség lenne…
Motta’s coming home
Eljön a pillanat, amire azt hiszem nyár óta várunk: A megújult, erősen ráncfelvarrott Juventus látogat Milánóba,…
Helló, 2024-2025!
Eltelt a nyár, itt vagyunk, és el is mondjuk nektek, hogy mit várunk az új szezontól.…
A serleg felemelése, és egy kis tulajdonosválság
Az Inter számára a maradék két forduló ugyanúgy tét nélküli, mint az előző három volt, ám…
Látszik a cél
Itt a 32. játéknap, a tét pedig összességében nem kicsi: egy győzelemmel az Inter elérheti, hogy…
Az utolsó szakasz
Jön a 30. játékhét, innentől kezdve kilenc meccs a szezon. Az Internek nincs más dolga, mint…
Visszavágós bajnoki
Eljött a március, és mint azt pár napja Rolkó kollégám fejtegette, közel tökéletes hónapokat tudunk magunk…
Indul a tavasz!
Túlzás lenne állítani, hogy emberemlékezet óta nem találkoztunk José Luis Torrente kedvenc csapatával, de jócskán vissza…
Levél Júliának
Kedves Júlia! Nagyon sajnálom, ami Veled és Rómeóval történt. A Ti történetetek mutatja meg igazán, mit…