A csúnya firenzei pofon után máris adott volt a visszavágás lehetősége. És bár a meccs képe alapján egy többgólos győzelem is bőven kinézett a Nerazzurrinak, az utolsó másodpercig rághattuk a körmünket. Aligha bánjuk, mert a csapat jól működött nyomás alatt, és profin menedzselte a találkozó valamennyi periódusát, így megérdemelt három pontot tehetett zsebre.
Bevallom, miért is ne tenném, a szünetben nagyon messze voltam attól, hogy elismerő szavakban részesítsem a csapat teljesítményét, holott leginkább a karmát és a kapufát szapultam. Aztán Rolkó kolléga higgadt, tárgyilagos, ebből adódóan tűpontos néhány sorban leírta mindazt, amit én a gőzös indulattól nem voltam képes megfogalmazni. Mégpedig hogy a csapat összességében egyben van, megfelelő lendülettel és energiával szövögeti az akciókat, kellő nyomás alatt tartva a jobbára saját kapuja előtt tespedő vendégeket, így nem lehet gond a folytatásban. Pláne hogy Palladino fiai összesen talán két alkalommal lépték át a felezővonalat, és a találatukat is egy teljesen ártalmatlan helyzetből, véleményezhető tizenegyes útján szerezték. Addig persze már túl voltunk Pongracic öngólján, ami előtt Bastoni jól láthatóan az alapvonalon túlról kanalazta vissza a lasztit, jogtalan szöglethez juttatva csapatát. És a Marotta ligázók kedvéért a Fortuna pont annál a sarokrúgásnál fogta meg a kezünket, még véletlenül sem az előző kettő egyikénél, amikor előbb Carlos Augusto, majd Lautaro Martinez forgácsolta szét a lécet.
A félidőben tehát a meccs addigi képét nagyívben letojó részeredmény állt a kijelzőn, a folytatásra viszont egy éles, pörgős és produktív Inter futott ki a gyepre, az első félideinél eggyel magasabb fokozat pedig gyorsan góllá érett: az agilis Augusto hibátlanul tekert Arnauovic fejére, aki bűnrossz kapu előtti karmáján végre kozmetikázott valamicskét, tette mindezt egy rendkívül fontos pillanatban. A hazai dominancia a folytatásban sem hagyott alább, de a lendületes és olykor fantáziadús akciók ellenére újabb gólt már nem sikerült szerezni, Palladino pedig az összes hadra fogható, támadni is képes emberét bevetetette, így izgulósan alakult a hajrá.
Hogy mit jelent ez a három pont, arról Inzaghi heves ünneplése árulkodott a legjobban. Hogy mennyire erős csapat az Inter, azt pedig a komplett kilencven perc támasztja alá, s nem is annyira a mutatott játék minősége, hanem az, ahogy sikerült a csütörtöki sokkoló pofonból mindösszesen négyet aludva teljes kontroll alatt tartani és legyőzni egy rendkívül masszív, jól szervezett Fiorentinát.
Osztályzatok:
Sommer: A tizit nem foghatta, ezen felül egy kötelező védenivalója volt. (-)
Pavard: Az első félidőben akadt pár idegesítő pontatlansága támadásban, de összességében hozta, amit kellett. (6)
Acerbi: Tanári visszatérés. Nyolc párharcából hetet megnyert, levegőt és mozgásteret sem hagyva a múlt csütörtöki meccs hősének. (7)
Bastoni: Az elején párszor elmérte magát, de nagyon kellettek az energikus, pontos, határozott felfutásai ahhoz, hogy a folytatásban újra magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést. A cseréje picit fura volt nekem. (6.5)
Darmian: Semmi új a nap alatt: hátul okés, előre már vékonyka. A tizinél inkább volt peches, mint vétkes. (5.5)
Barella: Sokoldalú, dinamikus futballjával ismét kulcsfigurája volt a csapatnak. Több veszélyes kísérlete is akadt, és ha az az ollózása bemegy… (7)
Calhanoglu: Egy félidőnyi játék elég volt neki négy szereléshez, és nyolc megnyert párharchoz – egyetlen elveszített ellenében. Nem kérdés, hogy a sárga lapja miatt hozta le őt Inzaghi a szünetben. (7)
Mhitarján: Jól mutatja a szakmai stáb örményünkbe vetett megingathatatlan bizalmát az, hogy a sárga lapja ellenére is sokáig fennmaradt, korrekt futballal szerepet vállalva a győzelemből. (6.5)
Carlos Augusto: Győztes asszisztja mellett hétből hét fejpárbajt vívott meg győztesen, ezzel a meccs egyik legjobbja volt. (7)
Thuram: Szűk félóra jutott neki, nagyon reméljük, hogy nem súlyos a sérülése. (-)
Martinez: Ezúttal csak kapufáig jutott, de panasz nem lehet a játékára. Jók voltak a visszalépései, akadtak kimondottan penge dolgai, emellett jól mutatja a hozzáállását a jelenet, amikor megindult a kapu felé az alapvonalon az utolsó percekben. (6.5)
A cserék közül Arnautovic (6) jött, befejelte a győztest, majd lement. Zielinski (7) kellő ritmust és fazont adott a csapatnak, ezzel már a sokadik biztató performanszát tette a pályára registában. Frattesi passzjátékáról továbbra sem tudunk nyilatkozni. Zalewski meg kicsit olyan, mint egy lelkes kistesó, akit bevesznek a nagyok, mert ügyes és akar is bizonyítani, de időnként kifejezetten szeleburdi, amit ezúttal mindkét térfélen bizonyított, ugyanakkor a frissessége adott a csapathoz némi pluszt, és a góltól sem járt messze – mindent egybevetve tehát bőven a pozitív tartományba sorolandó ismét. Taremi keveset volt a pályán, és sikerült kigyalogolnia egy ígéretes helyzetből, bár ekkor már az idővel is játszott a csapat.
Inzaghi: Kellően éhes és felkészült csapatot vezényelt a pályára, a cseréi közül nem mindegyikkel értettem egyet, de a játék képe és a végeredmény őt igazolja.
Folytatás Torinóban!