Tanulságos, feszes, küzdelmes meccsen szerzett egy pontot a Nerazzurri a Milan ellen, ami persze egyrészről rendkívül bosszantó, de ne essen nehezünkre megragadni a meccs pozitív vonásait sem.
Hogy miért bosszantó, azt a meccs összképét és a két csapat pillanatnyi erőállapotát tekintve sem kell különösebben fejtegetni. Az Inter az első félidőben két lesgólig, a másodikban érvénytelenített gólig, három kapufáig és egy meg nem adott tizenegyesig jutott, magyarán újfent bizonyította, hogy erősebb csapat városi vetélytársánál, amely viszont idén tagadhatatlanul jobban teljesít a kulcspillanatok menedzselésében (legalábbis ellenünk), jórészt ennek köszönheti az őszi sikert, a Szuperkupa-győzelmet, valamint a tegnap esti ikszet is. No meg annak, hogy a tavalyi-tavalyelőtti Madonninákon kíméletlenül éles és rendkívül hatékony Inter az idei derbiken jóval haloványabban, kiszámíthatóbban és megengedőbben muzsikál.
Az egy pont természetesen a szorosnak ígérkező bajnoki versenyfutás szempontjából sem ad okot az elégedettségre, még akkor sem, ha az esti sávban megrendezett Roma-Napolin elmaradt a vendéggyőzelem, így a csütörtöki firenzei pótlás után akár élre is állhat a csapat, de „csak” a gólarányának köszönhetően – két fányi fór azért valamivel jobban festene, még ha nem is jelentené feltétlenül a világot.
És hogy miért örülhetünk? Egyfelől azért, amiért minden csapat szurkolói örülnek annak, ha kedvenceik különösen katartikus módon a sírból hoznak vissza pontot egy rangadón – anno tudtunk agyunkat eldobva ugrálni Schelotto és Obi góljánál is, Perisic pontmentéséről nem is beszélve, viszont de Vrij találata különösen sokat érhet most a végelszámolásnál. Másfelől a csapat küzdőszelleme, tartása, energiája előtt is fejet kell hajtanunk, mert bár a játék ötletességét és pontosságát tekintve nem kevés kívánnivalót hagyott maga után, ahogy egy-egy kulcsemberünk formája sem verdeste a plafont, mindezek ellenére sikerült a kapu előtti pechszériával mit sem törődve az utolsó pillanatig harcolni. Hogy a fordítás, és vele együtt a győzelem nem jött össze, ahhoz az első félidőben egy kis tudatosság és profizmus, a másodikban pedig centik hiányoztak. Persze egy szavam nem lesz, ha a bajnokság hátralévő részére letudtuk az ilyesfajta momentumokat.
Ami a meccs legfőbb történéseit illeti, az Inter már az első játékrészben ellenfele fölé nőtt, még ha elsöprő kontrollról nem is beszélhettünk. Az átmenetekben jól teljesített a csapat, sikerült is összehozni pár ígéretes lehetőséget, a rossz döntések, passzok és helyezkedések azonban az összeset meghiúsították. Mindezt tetézte, hogy a megszokottnál jóval több kritikus labdavesztést regisztrálhattunk Nerazzurri részről, amelyek egyikéből megugrott és gólt is szerzett a megnyíló területek láttán mérlegelés nélkül sebességet váltó Milan. Ezt a csapatszintű erényüket egyébként egy kicsit irigylem is tőlük.
Különösen a második félidő tükrében, ahol többnyire fásult, enervált, nehézkesen épülő támadásokat láthattunk kedvenceinktől. Valódi veszélyhelyzeteket jobbára pontrúgások, beívelések révén sikerült kialakítani, és végül az egyenlítő gól is egy ilyesfajta jelenetsor végén került Maignan kapujába. A találat (és a meccs) főhőseiről lentebb olvashattok.
Osztályzatok:
Sommer: A gól előtt rossz helyre ütötte a labdát, ezen felül viszont volt egy komoly védése, és a kötelezőket is biztos kézzel hárította. (6)
Pavard: Egy-egy megmozdulása tavalyi formáját idézte, emellett rendkívül motiváltnak tűnt, Leaoval szembeni szerelése pedig élményszámba ment, a gól előtt viszont faképnél hagyta őt a portugál – ezért mondjuk én nem hibáztatom, Leao sebessége egy más szint. (6.5)
de Vrij: A meccs embere! Földön, levegőben, illetve mindkét kapu előtt brillírozott, pontot érő gólja mellett 2-2 szerelés, blokk és közbelépés, valamint 4 tisztázás volt a mérlege. (8)
Bastoni: Nem ez volt a legélesebb meccse, elmaradtak tőle a magabiztos rohamok, a második félidőben besárgult, aminek függvényében pláne indokolt volt a cseréje. Ennél ő sokkal hangsúlyosabb teljesítményt szokott/tud a pályára tenni. (5.5)
Dumfries: Kissé visszafogottnak tűnt Hernandezzel szemben, ugyanakkor hátul akadtak hasznos dolgai, a hajrában pedig gólt is szerezhetett volna. (6)
Barella: Az első félidőben nem muzsikált valami fényesen, több alkalommal hozott rossz döntést, párharcokat veszített, és egy-egy technikai baki is becsúszott. A folytatásban feljavult, a csapat motorjává lépett elő, ami a passzjátékot és a támadásépítést illeti. (6)
Calhanoglu: Néhány pazar, csettintést érdemlő zsugát kiosztott, de a Milan gólja előtti labdavesztés az ő számlájára írható, emellett adódott pár helyzet, amelyben lassan gondolkodott és cselekedett. Fel kell vennie a ritmust. (6)
Mhitarján: Becsülettel zakatolt, de nem játszott jól, támadásban nem igazán éreztem benne azt az átütő lendületet, amely a korábbi Madonninák állandó vonása volt a részéről. Tartom, nagyra becsülve az ő rutinját és hasznosságát, hogy az ő posztján már jobbára Zielinskinek kellene (többet) szerepelnie. (5.5)
Dimarco: Világgá küldött egy-két ígéretes beadási lehetőséget, egy alkalommal pedig pocsék megoldást választott négy a három elleni helyzetben. Nem volt a topon ezúttal. (5.5)
Martinez: Négy lövési kísérlete közül egyetlen alkalommal talált kaput. Ordító helyzete viszont nem volt, érvénytelenített gólja kettő is. A mezőnyben nagyon jól dolgozott, így annak ellenére is jó osztályzatot érdemel, hogy kanadai pontot ezúttal nem sikerült elérnie. (7)
Thuram: 4(!) sikeres csel. Évekig hiányoltam egy ilyen pacek profilt a csapat támadósorából. Egy ízben élmény volt nézni, ahogy végigszáguldott 2-3 milanista szorításában. A kapu előtt ezúttal kevésbé tudott érvényesülni és a passzjátéka sem volt az igazi, de küzdött, harcolt becsülettel. (6)
A cserék közül Bisseck (7) hozzáadott a csapathoz, ami annak tükrében különösen pozitív, hogy Pavardnak is jó meccse volt. Zielinski és Augusto sem szállt be rosszul, Frattesi pedig közel járt a gólhoz. A cserék cseréjének azonban az új szerzemény, Nicola Zalewski (7) bizonyult, aki új impulzust hozott a Nerazzurri játékába a bal oldalon, a hajrában pedig higgadt maradt, így Darmian jóslatának beteljesítése helyett mellel készítette le a lasztit az érkező de Vrijnek. Ezzel sokakat megvett, még többeket pedig meggyőzött arról, hogy helye van az Inter keretében.
Inzaghi cseréi összességében logikusak, átgondoltak voltak, különösebb kritika érzésem szerint a meccstervet sem érheti. Amikor így dob a gép, a megfelelő felkészítésnél egyébként is sokkal fontosabb az, hogy a szakvezető megfelelő hőfokon tartsa a csapatát. Ez a Misternek ezúttal (is) sikerült, így a gárda elkerülte a blamát, és tovább tapad a Nápolyra. Csütörtökön azonban… de ezt már tudjátok!