Ez a mai olyasmi volt, mint amikor a Forma 1-ben a gyorsabb versenyautó nyitja a hátsó szárnyát, majd elszáguld a gumiproblémákkal küzdő riválisa mellett. A Cagliari látogatása egy minden igényt kielégítő erődemonstráció volt, legnagyobb örömünkre.
A hétközi ütést végtére is elkönyvelhettük kijózanítónak, de talán manapság nincs szó ilyenről közöttünk, Inter-szurkolók közt: a Bernabéuban elszenvedett vereség tényétől függetlenül tisztában vagyunk vele, hogy attól még ez egy rohadt jó csapat. De komolyan. Ennek tudatában készültünk a vasárnap esti kötelezőre, ahol én egy magabiztos győzelmet – hovatovább akár mészárlást is – vártam. Ez nem nagyképűség, egyszerűen a vak is láthatja, mekkora minőségbeli különbség van a hátsó régió együttesei és kedvenceink között, ez pedig bizony már Inzaghi munkájának eredménye is.
Hála az égnek nem kellett totál hülyének éreznem magam a 90 percet követően, úgy sikerült a 4:0-s sikert elkönyvelni, ahogy nagyjából mindannyian reméltük. Vagy inkább elvártuk? Kicsit hülye megfogalmazás egy ilyen felemelő foci után azzal jönni, hogy sok szót nem érdemel a meccs, de bővebben tényleg nehéz túl sok elemzést megfogalmazni – így jöjjön alább csupán néhány gondolat.
– Az Inter elképesztő, talán soha nem látott szinten van támadójátékot tekintve. A most látott 15 kapura menő lövésre legutóbb a 2004/2005-ös szezonban volt példa, és hát emlékszünk, az azért nem ilyesfajta csapat volt. Nem túlzok ha azt mondom, élmény nézni ezt a futballt fordulóról fordulóra. Ez az, amikor azt mondom, Olaszország elmozdult Európa felé: megalkuvást nem tűrő, minőségi közönségszórakoztatás elejétől végéig, eredménytől függetlenül. Le a kalappal! És az, hogy ezt egy libalegelőn sikerült ismét véghez vinni, csak emeli az egész értékét.
– Szoktam találkozni azzal az érvvel, hogy az Internek szerencséje van, hogy nincs annyi sérülése, mint a körülötte lévőknek. Egyrészt persze, van ebben igazság, de hát hadd ne kérjünk már ilyenért elnézést. Jobb orvosi stáb, edzésmódszerek, keretmenedzselés, ilyesmik a „nagy titkok”. Más részről azért de Vrij, Darmian, Vidal, Calhanoglu, Barella, Dzeko, Martínez, Correa és Sánchez mind voltak már a maródiak listáján rövidebb-hosszabb ideig – a teljesség igénye nélkül.
– Tök jó üzenet volt ez a riválisok felé is: ha hibáznak, azt Brozovicék ilyesmi módon használják ki. Nagyon fontosak ezek az erődemonstrációk.
– Élre állt a brigád, innentől jó lenne ezen az úton tovább lépkedni – az elkövetkező két fordulóval (Salernitana idegenben, Torino otthon) mindenesetre lehet ennek egy jó alapot adni, egyben elintézni a nyugodt karácsonyozást.
Összefoglaló:
Pontozás:
Handanovic – A két védést megoldotta, azokon felül pedig végtelen nyugalom áradt belőle (24/24-es passzarány). (6)
Bastoni – Hihetetlenül magabiztos lett a lassú szezonkezdete után, a mostani is egy olyan 90 perc volt tőle, amit egy leendő klasszistól elvárnánk. Elöl-hátul sok jó dolga volt, az a szólója pedig már-már átment pofátlanba… (7)
De Vrij – Naná, hogy magabiztos játékkal tért vissza, bár végtére is neki volt legkevesebb dolga. Egy futóversenyt elvesztett, de azt nehéz lenne a számlájára írni. (6)
Skriniar – A megszokott védőmunkája mellett igyekezett bőven hozzátenni a támadásokhoz is, törekvéseit pedig közvetetten siker is koronázta: lövésekig, kulcspasszig is jutott, kifejezetten kombinatívan futballozott. (7)
Perisic – Viszonylagosan csendesebb estéje volt, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna jó vagy hasznos. Az első cserék után pedig még ott is megfordult, ahol már régen láthattuk: a pálya jobb oldalán. (6)
Calhanoglu – Továbbra is félelmetes flowban van, így, hogy véglegesen kezd összeszokni társaival, már látszik, milyen gyümölcsöző kapcsolat lehet ez hosszú távon. Gól, assziszt, önbizalomtól duzzadó foci. (7,5)
Brozovic – A generális is „megtette, amit megkövetelt a haza”, a tőle elvárt szinten mozgatta a csapatot. Volt egy élményszámba menő, kényszerítőkkel tarkított labdakihozatala. (6,5)
Barella – Méltó módon szedte össze magát a madridi katasztrófa után, parádés játékkal és két gólpasszal dominálta a középpályát nevelőegyesülete ellen. Ha nála visszakattan az a bizonyos valami a helyére, nos… Az számunkra nem lesz rossz. (8)
Dumfries – Bár megint nem volt túl sokat játékban (24 passzkísérlet, Lautaro után a legkevesebb a kezdők közül), azért mégis van egy olyan érzés bennem, hogy ez már egy integrálódott, lelkileg felszabadultabb Denzel. A beindulásai kezdenek nagyon jó üteműek lenni, ilyen után sikerült a büntetőt is kiharcolnia. (6,5)
Sánchez – Elejétől végéig élvezte, hogy sokat van nála a labda – és ez most jól állt neki és a csapatnak is. Ha kicsit több szerencséje van, még ennél is produktívabb lehetett volna, de ettől függetlenül is az egyik legjobb teljesítménye volt fekete-kékben. (7,5)
Martínez – Ha nincs az (ismét) bután elrontott büntetője, ez egy príma produktum lett volna részéről. Így sem kell szégyenkeznie a duplája után, viszont most már talán véglet elfelejtheti az első számú tizenegyesrúgó szerepét. Sem a technikája, sem a higgadtsága nincs meg hozzá, és ezek szerint az intelligenciája sem (szinte mindegyik lövése a kapus jobb kezéhez megy). Amiket viszont a mezőnyben is csinált, arra lehet építeni. (7)
Dimarco – Láttunk tőle sikeres cselt! (-)
Satriano – Túl sokszor nem tudta magát megmutatni, egy kulcspasszig azért eljutott. (-)
Vidal – Kis híján gólt szerzett, jól szállt be. (-)
Sensi – Vígan elpasszolgatott a negyed órája alatt. (-)
Zanotti – A nagy tehetségnek tartott suhanc majdnem gólpasszal mutatkozott be. (-)
Inzaghi – Remekül összeszedte fiait a madridi pofont követően, focijának összes repertoárját megmutatva dózeroltatta le a kiesőjelöltet. A cseréi ismét rendkívül szimpatikusra sikeredtek. (7)
Képek forrása: football-italia.net, eurosport.com