Milito, Palacio és Ranocchia várja legjobban a vasárnap délutánt a keret tagjai közül, sőt, talán az egész „Inter-családban”, mert mi, szurkolók valahogy kevésbé kerülünk izgalmi állapotba hétvégenként mostanság. Ennek egyik oka Kuzmanovics. A szerb bumburnyákot Teller Ede sem tudná kirobbantani a kezdőből, még Guarín eltiltásának letelte után is a Gazzetta meccsre jósolt 11-ében pöffeszkedik a neve. A másik ok a győzelmek nélküli 2014-es év. Igen, furán hangzik, de mindjárt itt a február, a vittora rovatkában eddig egy nagy nulla szerepel.
Ha már a számoknál tartunk, mai beharangozónk tematikája erre épül.
0 – Gasperinit ennyien szerették Milánóban
1 – a legutóbbi hét tétmérkőzésén ennyiszer vigyoroghattunk a riválisok képébe
2 – négerek a Genoa várható kezdőjében
3 – Nagatomo góljainak száma a grifoni hálójában – négy meccsen!
5 – ennyi összecsapás óta nem tudtak betalálni Cristoforo Colombo kései haverjai az Internek
6 – ennyi mérkőzés óta veretlen a Genoa hazai pályán
30 – Rizzoli sporttárs Inter-fújásai (ebből 8 gyufa)
62 – Ricsárd sikeres cseleinek száma – vezeti a ligát eme tekintetben!
225 perce nem zörgettek hálót a fiúk idegenben
299 forint volt a narancsos Milka, amit a meccsre vettem
1994 – az utolsó Genoa-győzelem éve