Vajon miként jutott odáig szeretett klubunk, hogy míg 2010-ben a kontinens ünnepelt csapata volt az Inter, ma már rajtunk nevet a fél világ? Nem egészen 1 éve lehetett, amikor jobban beleástam magam az elszúrt átigazolásainkba és böngészvén a transfermarkt.de oldalt döbbenetes számokkal kellett szembenéznem. Őrült összegek pocsék játékosokért, olyanokért, akik nem méltóak a kék fekete mez viselésére, arról nem is beszélve, hogy az igazi értékeinket bőven áron alul adta el a vezetőség.
2010/11
Ranocchia – 18,5 millió euró
Pazzini – 18 millió euró
Biabiany – 4 millió euró
Az első szezon José nélkül. Nyáron nem igazán volt aktív a piacon klub, hittek benne, hogy a régiek tudják tartani a szintet, így felesleges megbontani a csapatot, értékesíteni pedig nem akarták a sztárokat. Mint később kiderült, ez végzetes hibának bizonyult, melynek hatásait mai napig nyögi a klub. Nyáron lelécelt Balotelli és Quaresma, így 13,4 millió eurós pluszban zárta a klub a szezont. De…
Milito és Samuel sérülékenysége miatt a téli átigazolási szezonban mindenképpen szüksége volt a csapatnak egy támadóra illetve egy védőre, végül Pazzinire és Ranocchiára esett a választás. Előbbi egy biztató fél szezon után totális csődöt mondott, Béka Bandi pedig azóta sem bizonyította be azt, amiért anno az egyik legnagyobb olasz védő tehetségnek tartották őt. A duó összesen 36,5 millió eurójába került a csapatnak. Arról nem is beszélve, hogy Biabianyért 4 milliót perkáltunk ki még nyáron. Még szerencse, hogy télen elvitte a Samp.
2011/12
Forlán – 5 millió euró
Zarate- 2,7 millió euró
Jonathan- 5 millió euró
Palombo-1 millió euró
Poli- 500 ezer euró
Castaignos- 1,5 millió euró
Újra pluszban zárta az egyesület a két átigazolási szezont, hála az Eto’o és Motta biznisznek. Kettejükért összesen 38,5 milliót kapott az Inter, ám sokra nem mentünk vele, mert jobban járt volna Moratti, ha a visszaforgatott összeget szétosztja az éhező afrikaiak között. Forlán totális csőd (csúcs gázsival), Zarate kabaré, Palombo önmaga nimbuszát rombolta, míg Poli hiába játszott hasznosan, nyáron már nem tartottunk rá igényt, Castaignosról pedig nulla emlékem van.
Emellett minden tiszteletem Jonathané, hiszen korlátolt képességei és a jól látható önbizalomhiánya (amely a Mazzarri érában már nem ütközik ki), ellenére teljesen korrekt őszi szezont produkált, de az érte kiadott 5 millió eurót még így is túlzásnak érzem.
Eközben sztárjaink értéke pedig rohamosan csökkent…
2012/13
Pereira – 11 millió euró
Schelotto – 5,3 millió euró
Kuzmanovic – 1,2 millió euró
Mudingay i- 750 ezer euró
Matias Silvestre – 2 millió euró
Walter Gargano – 1,25 millió euró
Ehhez a listához nehéz is bármit hozzáfűzni. Ez a 6 játékos 21,5 millió eurójába került a klubnak, miközben Lucio és Cesar ingyen, Maicon 3,5 millió euró fejében távozott, míg Sneijderért mindösszesen 7,5 milliót sikerült bezsebelni. Totális csőd, ez a négy játékos 2010 májusa után alsó hangon 40 millió eurót ért, míg Branca elintézte, hogy a négyes 10 millió euró ellenében távozzon, ráadásul úgy, hogy Cesar és Sneijder megalázó körülmények között hagyta el Milánót. De Marco büszkén pózolhatott a kamerák előtt, hiszen sikerült megspórolni a fizetésüket…
2013-14
Taider- 5 millió euró
Belfodil – 7,5 millió euró
Icardi – 6 millió euró
Silvestre – 6 millió euró
Megint csak katasztrófa. Silvestreért ki kellet fizetni a kötelező opciót, hogy aztán 1 millió euróért tovább postázzuk őt Milánó másik felébe. Bravo Branca!
Az, hogy Belfodil-Cassano csere mire volt jó, hogy ha nem kap még csak lehetőséget sem az algír, azt senki sem érti, míg honfitársa Saphir annyira semmilyen játékos, hogy azt leírni is nehéz.
Eközben gyakorlatilag nem maradt piacképes, értékesíthető játékosunk. A hírek szerint Guarínért és Ranocchiáért egyik egyesület sem akarja kifizetni a klub által kért összeget.
Itt az ideje kicsit számolni. Az általam felsorolt 19 játékos egyike sem érte meg az kifizetett összeget, többségük vállalhatatlan teljesítményt nyújtott csapatunk mezében, vagy ha meg is ragadt a keretben (lásd Ranocchia, Jonathan), akkor sem arányos a teljesítményük az átigazolási díjukkal. A felsorolt játékokért összesen, írd és mond 102,2 millió eurót fizetett ki a klub, miközben a triplázás ékkövei közül, egyedül Eto’ot és Mottát tudtuk megfelelő összegért értékesíteni. Az Eto’o, Motta, Maicon, Cesar, Lucio, Sneijder hatosért mindösszesen 49,5 milliót tudott bezsebelni a klub. No comment.
Pocsék üzletek, nem megfelelő emberek a vezetőségben, gyenge játékos megfigyelői hálózat és a nem létező utánpótlásunk vezetett a jelenlegi állapothoz. Thohir mindenesetre nagy fába vágta a fejszéjét, és ha nem lépi meg a kötelezőt, azaz teljesen új alapokra helyezni a átigazolási koncepciót illetve ha továbbra is tojunk az utánpótlásra, hiába az indonéz dollár milliói, esély sincs az előrelépésre.
Mi azért szurkolunk Erik, ne szúrd el, mint Massimo, oly sokszor.