Nagyjából ezt a mérkőzést tettem arra a határra, amikor egy újabb botlás után már kijelenthető, hogy válságban vagyunk és edzőkérdés van. Edzőkérdés szerintem most is van, sőt volt egy olyan pontja a meccsnek, amikor azt írtam a blogger kollegáknak, hogy nincs mire várni, edzőt kell váltani. Végül a válság és vele együtt az edzőváltás is elmarad – de csak ideiglenesen. Jó úton járunk, hogy a vesztünkbe rohanjunk.
Igen, tökre értem, hogy a pandémia miatt sűrű a naptár, sűrűbb, mint korábban bármikor. Igen, tökre értem, hogy a válogatott szünet után több játékosunk is hullafáradt. De az, hogy a D’ambrosio-Ranocchia-Bastoni trióval állunk fel Handa előtt, nem kell, hogy feltétlenül azt jelentse, hogy két gólt kapunk a Torinótól – és hogy miért nem csak ennek a hármasnak (vagy akármelyik aktuálisan játszó védősornak) köszönhető a tegnapi katasztrofális védekezés, még visszatérünk rá.
Az első félidő talán a szezon legrosszabbja volt. Egy ötlettelen, tanácstalan, fásult Inter láttam, amelyiknek fogalma sincs, hogy miképpen törje fel az egyébként hullaszar Torino védelmét. Lehoztuk helyzet nélkül az első félidőt és bár a bikák sem dolgoztatták meg Handanovicot, több alkalommal is három a háromra hozták a labdát a védelemre és csak a szerencsének köszönhettük, hogy nem lett belőle helyzet, ne adj Isten, gól.
A második félidőre egy lendületesebb, motiváltabb és nagyon fontos, GYORSABB focit játszó Intert szerettem volna látni. Mindezt nem kaptam meg, mindaddig, amíg nem kaptunk két gólt. Conte Interének két kapott gól kellett ahhoz, hogy elkezdjen presszingelni, labdát szerezni és nyerni akarni.
Dühből már ment.
Az, hogy fél óra futball elég volt ez ellen a gyenge Torino ellen, benne van. Az viszont nem szabadna, hogy benne legyen, hogy sorozatosan lekontrázzanak minket. Az nem fér bele, hogy akármikor átlépik a térfelünket, 10-15 méteres folyosókon vezethetik a labdát, mert ahány középpáyás, annyifele futnak. És ezzel vissza is térnék arra, amire fentebb céloztam.
Amikor egy csapat sok gólt kap, nagyon könnyű célponttá válnak a védők, nálunk különösen könnyű beleállni D’ambrosióba és Ranocchiába. De ha visszanézitek a meccset – nekem mondjuk nem lenne gyomrom hozzá- akkor szembetűnő, hogy mennyire nincs középpályás védekezésünk és hány alkalommal vezette rá a Torino kiszolgáltatott helyzetben a védőhármasra a labdát. A középpályánk és a szárnyvédőink rendre olyan helyzetbe hozzák a hátul lévő triót, hogy bravúrra van szükségük, ahhoz hogy visszaszerezzék a labdát.
Az, hogy egy csapat sorozatosan 5-6 gólos mérkőzéseket játszik, nagyon szórakoztató tud lenni. Egy Gasperini-féle Atalantának, egy De Zerbi által irányított Sassuolónak vagy akármelyik Zeman csapatnak ez jól áll. De egy komoly célokat kitűző, trófeákat nyerni akaró gárdának, különösen egy Conte csapatnak ez nem menő.
A jelenlegi közelebb áll a Mancini-féle Mister x-eshez, mint bármelyik korábbi Conte brigádhoz. Ezzel a mentalitással, maximum a nézőget csalogatod a tévé elé, de trófeákat nem lehet vele nyerni.
Osztályzatok:
Handa 6- D’ambro 5, Ranocchia 5,5, Bastoni 5,5- Hakimi 5, Barella 6,5 Vidal 6,5 Gagliardini 5,5, Young 5- Lukaku 7 Alexis 7
cserék: Lautaro 6,5, Skriniar 7, Perisic 6, De Vrij 6
Összefoglaló: