5 gondolat a Sass elleni győzelemről

A Barca elleni diadalért kapott zsetont kellett cash-re váltani szombat délután a Sassuolo otthonában, ami a vártnál talán magabiztosabban sikerült a végére, viszont a várt hülyeségfaktort üzembiztosan hoztuk ezen a meccsen is. Néhány gondolat alább váltakozó előjellel.

  1. Százados Úr, a megmentő

Több, mint aggasztó, ha egyszerre gyenge a védekezés és vannak rossz formában/sérültek a csatárok, nem is úgy indult a mérkőzés, hogy bármelyik ellenkezőjéről a pályára lépők meg tudnának minket győzni. Martínez vállalhatatlan formája továbbra is kitart, gyakorlatilag értelmes megmozdulás nélkül hozta le mind a 94 percet, de Dzeko, miután bemelegedett, úgy játszott, mint tavaly ilyenkor. Nem csak a két gólja (századik és százegyedik a Serie A-ban) miatt lehet ezt mondani, mezőnyben is hozzátett a csapatjátékhoz. A bajnokságban – főleg az októberi sorsolást elnézve – ez elég is lehet a győzelmekhez, de a Barca ellen valami csoda folytán életet kéne lehetni Lukakuba (aztán pihenhet megint másfél hetet), illetve az se lenne baj, ha Martínez elérné az évi szokásos gödör alját és elindulna felfelé.

  1. Döntéshozatal és helyzetkialakítás

Nos, az botrányos, főleg a kontráknál. Még véletlenül sem képes szinte senki jó döntést hozni az utolsó vagy utolsó előtti passzoknál, ami jelzi, hogy továbbra is gondok vannak a fejekben, tavaly sokkal olajozottabb, tervezettebb, hatékonyabb volt a játék – nem is konkrétan a gólokat kérem számon, inkább a kulcspasszok hiányát. Cserébe annyi pozitívum azért akad, hogy mintha tudatosabban keresnék az üres területeket felállt védelem ellen, bár az ideálistól messze vagyunk.

  1. Meccs végi kontroll

Sima nem volt, de Dzeko második gólja után teljes mértékben kontroll alatt tartottuk a meccset, nem kellett attól fosni, hogy a hátunkat törő kapu a végén egy Pinamonti-gólt eredményez. Ez lenne az elvárható minimum, végre sikerült megtartani a labdát és csírájában elfojtani minden Sassuolo-próbálkozást a hajrában. Talán ez a legfontosabb takeaway a meccsről.

  1. Defense, defense, defense

Piros pont Inzaghinak, hogy végre bajnokin se erőltette be Handát a kezdőbe, viszont sem egyénileg a sportforma, sem csapatszinten a védekezés nem működik, ha nem tudunk felállni és betömörülni. A védekezésből támadásba átmenet tavaly se a legerősebb fázisunk volt, de továbbra is hatalmas üres területek nyílnak az ellenfél előtt, amiket jól megspékelünk egyéni WTF-ekkel. Frattesi góljál Bastoni vajon milyen megfontolásból ment pánikszerűen a centerrel?

  1. Marotta mosolyoghat

Ez a meccs nagyjából úgy nézhetett ki egyébként, ahogy a kopasz az idény előtt eltervezte: jelentős pihentetés mellett egy igen nehéz idegenbeli meccset végül magabiztosan, de nem nagy különbséggel behúztunk. DD, Acerbi, Asllani, Dzeko, Mkhitarjan kiegészítő szerepre szánt játékosok, akik most mégis kezdőként játszottak vagy csereként beállva tettek hozzá a sikerhez. Nagyjából ezt a receptet képzelte el a vezetőség az idény előtt, végre működni látszik a keretmélyítési koncepció.

Pontozás

Onana 6 – A gólról nem tehetett, extra nem kellett.

D’Ambrosio 6 – Hibázni nem hibázott, extrát nem tett hozzá.

Acerbi  6 – Hibázni ő se hibázott, továbbra is sokkal megnyugtatóbb, mintha Ranót kéne nézni.

Bastoni 5 –  Na ő viszont hibázott, ami igen sokba is kerülhetett volna. Dzeko megmentette, de az emberrablók visszahozhatnák az igazi Bastonit és elvihetnék a béna ikertestvérét.

Dumfries 6.5 – Azért nem magasabb, mert Martínez a csatárok nem rúgták be a kulcspasszait. Ilyen ez a popszakma.

Barella 6 – Alakul, de rengeteg rossz döntést hoz a támadóharmadban.

Asllani 6 – Kicsit talán magasabb ez a 6, mint amit valóban érdemelne, de nagyon nagy fantáziát látok benne, tetszik a támadásközpontú gondolkodása, szóval felülpontozom.

Calhanoglu 6 – Csak azért tudom biztosan, hogy játszott, mert ő van a fenti képen volt egy szép lövése, amiből szöglet lett. Ja, az első gól előtti is ő tekerte be a sarokrúgást.

Dimarco 6 – Szürke volt, de halad a D’Ambrosio által kikövezett úton és ugyanolyan színű a hajunk, csak az enyém természetes.

Martínez 4.5 – Az akarással nincs gond, csak a nyögéssel. Már belépett a legjobb futballista korba, levetkőzhette volna már ezt a hullámzást, de mindegy. Elmúlik, kérdés, hogy mikor.

Dzeko 7.5 – 2 gól, MOTM.

Cserék 6.5 – Mkhitarjan nagyon kellett, stabilizálta előrefele a játékunkat, illetve Darmian is aktív volt. Skriniar beállása után rögtön gólt kaptunk, de ez persze csak fun fact, Gagliardini pedig…ott volt.

Inzaghi 7 – Onana a kapuban, kezdő nem rossz, cserék még jobbak, ott a távolban mintha fényt látnék vagy jön vonat.

 

(Képek forrása: sportmediaset.mediaset.it, dazn.com)