De legalább Onana véd majd

Lássuk mit várunk a ma estétől!

Az általános gyászhangulat mellett objektíven nézve a dolgokat ez a hétvégi vereség már sokkal de sokkal nézhetőbb volt, mint nagyjából bármi az előző hónapban. Ugyanakkor négy bajnoki vereség után senkit nem fog vigasztalni egy „most már jól játszottunk, csak balfaszok voltunk” mint ahogy Inzaghit sem menti fel, hogy ezúttal talán bizonyos egyéni teljesítményekre húzható az eredmény. Ugyan nem ő követett el komoly emberfogási hibákat, de a játékosok dekoncentráltságát neki kellene orvosolnia hosszú ideje. Nem ő kapott két lövésből két gólt, de ő dönt a kapus személyéről. Bár egyáltalán nem biztos, hogy Onanával a kapuban nyertünk volna, Handanovic védési statisztikái mégiscsak azt mondatják, hogy régen a kameruninak kéne kezdenie.

Nos ez legalább mára megoldódik, viszont igazából nincs új a nap alatt. BL meccs = Onana véd. Muszáj is neki, hiszen ha a Barcelona olyan nyomást gyakorol majd a kapura, mint a Bayern, akkor lesz dolga bőven. Inzaghi nyilatkozataiban megjelent némi kritika Handanovic felé, ami talán jelentheti azt, hogy akár a bajnokikon is billenhet Onana felé a mérleg, mindenesetre ne menjünk ennyire előre, lássuk hogy szerepel ma.

Tetszett nektek a hétvégén Asllani? Nos, akkor rossz hírünk van, mert ma úgy látszik biztos nem kezd. Calhanoglu lehet a regista, ami azért vicces, mert az albán srácot pont azért vettük, hogy Hakannak semmi esetre se kelljen ott játszani. Fura döntés, Asllani nem tűnik olyannak, aki megijed némi nyomástól, biztos emlékeztek rá, hogy az Inter ellen hogyan játszott tavaly Empoli mezben. Persze nem mi ismerjük őt személyesen, szóval ezt kénytelenek leszünk elfogadni.

Ha ezt a meccset tavaly ilyenkor játsszák, szerintem zajos Inter-siker kerekedett volna belőle, sajnos idén teljesen ellentétes utat jár be a két csapat. A Barcelona meglepően fantasztikus eddig, egyedül a Bayern fogta meg őket, és ott sem játszottak rosszul. A spanyol bajnokságot holtversenyben vezetik a Real Madriddal, utoljára bajnokin Isak szerzett nekik gólt még a Sociedad színeiben, a második fordulóban. Felvethet pár kérdést velük kapcsolatban, hogy a hétvégén El Classicot játszanak, így talán némi rotációt is alkalmazhatnak ellenünk, bár az anyagi problémáik miatt a BL kvázi fontosabb lehet nekik, mint a bajnokság.

Nehéz most optimistának lenni és épp mára várni a szezon csodálatos megfordulását. Pedig az elég interes lenne! 🙂

Várható kezdő: 

Onana; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Darmian, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco; Correa, Lautaro

Mikor, hol:

21.00, M4 Sport

Forza Inter! 

(kép: https://twitter.com/andreyonana)