Életben maradáshoz

A BL első köre nem sikerült tökéletesen, szóval fokozott elvárásokkal állhatunk neki az első Pilsnerünknek az Inter történelme során. A győzelem kötelező, emellett némi rotáció is ajánlott lenne.

Mivel az első két forduló győztesei egymás ellen játszanak, nekünk feltételezhetően az lenne a legjobb, ha a Bayern a Barcelonát is verné, így ma kedvező gólarány mellett akár a második helyre is felugorhatnánk, persze gálát még a cseh bajnok ellen sem érdemes várnunk. A Nou Campban beleszaladtak egy ötösbe, de ha Inzaghi esetleg még pihentetni is akar, könnyen lehet, hogy ma is egy hétvégihez hasonló clutch winre kell számítani. Amivel jelen körülmények között meg is elégednénk ma is, és vasárnap is. Lassan válogatott szünet, addig döcögjön el a gépezet valahogy, ha más nem, erőből, mint a Torino ellen.

A fő kérdés természetesen a kapuban és a csatársorban keresendő, jelen pillanatban úgy tűnik Onana újabb lehetőséget kap, elöl pedig Correa varázsolhat az előző hetek horrora után. Sajnos Lukaku hiányában a támadósor elég vékonynak találtatott, Dzekonak sok a meccsenként 70 perc, Correa pedig ragaszkodik a havi egy jó meccshez. 

Így vagy úgy, ezt ma hozni kell, igazán okosak úgyis csak a két Barca elleni meccs után leszünk.

A várható (de még elég képlékeny) kezdő:

NTER (3-5-2): Onana; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Darmian, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Gosens; Correa, Lautaro.

 

(kép: aroged.com)