Indulás!

Mint ahogyan azt már megszokhattátok, minden szezon kezdete előtt érkezünk egy hosszabb felvezetővel, melyben külön-külön kivesézzük az új igazolásokat, esélyeket, megtippeljük a top négyet (vagy hatot), a kiesőket és a gólkirályt is. Nos, ezúttal sem lesz ez másképp, emellett pedig a ma esti ellenfélről, a Leccéről is ejtünk néhány szót.

Mi számodra a nyár legnagyobb csalódása?

Blazious: A jó átigazolási időszak kezdete után inkább csak a lehetséges távozókról érkeznek hírek. Összességében én ezt a zuhanyhíradót már rég elengedtem, annyira Fabrizio Romano bejegyzései sem érik el ingerküszöböm, max a Transfermarkton nézem a tényeket. Így a be nem gyűjtött játékosok nem okoznak már csalódást, bár Bremert elkönyveltem én is.
Nyár van, az edzőmeccsek alapján a védelem nem igazán szuperál jól, de csalódásról nem beszélnék. Skriniar távozása fájna. Talán a legnagyobb csalódás, hogy a tehetséges fiataljainkkal (Casadei, Carboni) láthatóan idén sem számolnak az első csapatnál.

Bobogoal: Dybalát nagyon vártam, simán el tudtam volna képzelni Inzaghi rendszerében.

csabinter: Hogy megint bedőltem az átigazolási sugallásoknak. És most nem a kattintásvadász konteógyárosokra gondolok, mert azokat igyekeztem kigyomlálni az életemből, hanem a megbízhatónak (?) hitt bennfentesekre. Rettenetesen elkeserítő, hogy ismét egy tavalyihoz hasonló nyarat kell átszenvedni (és még nincs vége!) és reszketve olvasni naponta a híreket, hogy éppen ki lesz beáldozva a könyvelőosztály kedvéért. A mai világban már a struccpolitika se lehetséges szerintem, mert így is, úgy is belefutunk a szarörvénybe.

Hibarin: Sajnos elképesztően nagy a töketlenkedés az eladásokkal kapcsolatban. Ami szerintem úgy igazán először nyomja rá a bélyegét a keret moráljára. Rengeteg koncentrációs problémát láttam a felkészülés alatt, és csak remélni tudom, hogy ez nem fog az idénykezdet kárára menni. Azt pedig már csak zárójelben jegyezném meg, hogy teljesen felesleges volt Ranocchiát elengedni, ha a végén Acerbivel fogjuk pótolni…

ninogoffredo: Tulajdonképpen az egész mercato. Számomra egy átigazolási ablak akkor igazán sikeres, ha az előző évi kezdőhöz képest legalább két helyen is sikerül egy minőségibb játékost megszerezni. Ugyan ez papíron talán meg is történt, de Onana még közel sem fog minden mérkőzésen védeni, ebből fakadóan pedig könnyen lehet, hogy a mostani őszre is kijut nekünk néhány Handa baki.
Lukaku szintén előrelépés lehet, és egy jó formában lévő belga bármikor képes lehet meccseket eldönteni; de bennem azért van egy kis félsz őt illetően. Inzaghi rendszerében valószínűleg többször kell majd kis területen kombinálnia a többiekkel, egyérintőznie… és ezek nem a legnagyobb erősségei, ezt talán kijelenthetjük. Emellett pedig a Skriniar körüli huzanova sem tehetett túl jót a szlovák falunknak, így könnyen lehet, hogy idén – az elmúlt évekkel ellentétben – még őt is látjuk majd hibázni (amennyiben marad). A középpályán Gosens aligha fogja tudni hozni azt, amit tavaly Perisic.
Összességében tehát az előző idényhez képest szerintem lényegében csak a csatársorban erősödtünk, a kapusposzton pedig a minden bizonnyal lassabb átállásnak köszönhetően nagyjából ugyanazon a szinten leszünk. A kezdő középpálya viszont a Gosens/Perisic váltás miatt szerintem gyengült és a védelmünktől is több megingást feltételezek, köszönhetően de Vrij megindulásának a lejtőn és a Skrini ügy miatt is.

Rolkó: Volt néhány, de ha választani kellene, a Bremer-ügylet néhány nap alatt való összedőlése volt a csúcs (pontosabban a mélypont).

touristique: A legnagyobb csalódás egyértelműen az a tény, hogy a tavalyi +100 milliós mercato után még mindig arról szól a nyár, hogy súlyos pénzekkel kell(ene) olcsósítani a keretet. Mutassatok egy csapatot, amelyik így működik. Nem tudom, hogy ez Zhang hibája-e, vagy a kínai kormányé, de full nem látszik mi a terv, azon kívül, hogy a sztárok mennek a kirakatba, helyettük pedig ingyen jönnek játékosok, mert más nem fér bele.

És mi a legnagyobb pozitívum?

Blazious: A legnagyobb üres foltokat betöltöttük, Brozovic mögött Asllani ígéretesnek tűnik. Lukaku visszahozását egyelőre visszafogott bizakodással fogadom. Kiemelhető távozó nem volt, így sikerült a csapatot egyben tartani, Perisic miatt egyáltalán nem bánkódom.

Bobogoal: Skriniar maradt.

csabinter: Egyértelműen Asllani. Korához képest elképesztően éretten játszott a felkészülési meccseken, olyan focistának tűnt, aki fiatal kora és kevés tapasztalata ellenére sincs megilletődve. Úgy néz ki, bírja a nyomást, és rá lehet bízni a csapatot, ha az első számú gyepmester hiányzik. Persze élesben és pláne a nemzetközi mezőnyben más lesz majd, de nem féltem az olasz futball gyermekének tekinthető ifjú albánt. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogyan festenek a pályán Brozoviccsal, de Inzaghi ígérete ellenére (köszi, források!) nem nagyon küldte fel őket egyszerre. Ár-érték arányban az utóbbi évek legjobb igazolása lehet.

Hibarin: Az, hogy összességében a keret erősödött, a padról végre nagyobb lesz a variációs lehetőség a középpályára és visszakaptunk egy igencsak motiváltnak tűnő Lukakut. Plusz Inzaghi viszonylag hamar megkapta ezeket a játékosokat, szóval remélem ez előbb-utóbb kijön majd a pályán is.

ninogoffredo: A legnagyobb pozitívum a pálya centrumában bevethető, elsősorban cserejátékosaink minőségének növelése a két új igazolás (Asllani, Miki) által. Emellett pedig hiába a Lukakuval kapcsolatos, a fentiekben már leírt aggodalmaim, a belgát imádják a szurkolók és aligha kell majd csalódnunk a motivációjában.

Rolkó: Néhány csapatrészben történt előrelépés, Asllani például egészen ígéretesnek tűnik a jövőre nézve. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a gyakorlat.

touristique: Kipróbált játékosok jöttek, valamint két, kompetensnek tűnő fiatal. Lukakuval és Onanával a kezdő erősödött remélhetőleg, a keret pedig mélyült.

 

Hú, baszki, a srácok a blogon tényleg sokat várnak tőlem… (sempreinter.com)

 

Bremer vagy Dybala nem érkezését sajnálod jobban?

Blazious: Bremert nagyon sajnáltam, de a Juve Atletico elleni edzőmeccsen mutatott Maguire szint alatti teljesítménye után eléggé átgondoltam az álláspontom. Meg közben az is kiderült, hogy világéletében természetesen Juve szurkoló volt, így reménykedem benne, hogy jövőre azt írhatjuk, hogy bullet dodged.
Dybala szerintem ideális partnere lehetett volna elől Martineznek, de azt a két hetet leszámítva, amikor biztosan aláírt már hozzánk, én nem hittem a leigazolásában, szóval annyira nem bánt, hogy nem jött. Romában meg úgy néz ki jó helye lesz, helyi hero lehet, aztán soha be nem vált ígéretként vonulhat majd vissza 31 évesen a sérülései után. Az sokkal inkább zavar, hogy Dzeko van helyette, több fizuért.

Bobogoal: Egyértelmű, hogy Dybala nem érkezése fáj jobban. Beremer, ha jött volna, valószinű Skriniar ment volna valami olajmágnáshoz. Lehet, hogy a Nord üzengetése miatt is rezelt be Zhang, de a lényeg, hogy maradt Milánunk minálunk.

csabinter: Bremerét. Elkövettem azt a hibát – aligha voltam vele egyedül -, hogy beleéltem magam. Nagyon láttam az álmaimban, ahogyan terminátorkodik középen; földbe temeti Giroud-t, zsebre rakja Vlahovicsot vagy gólt fejel Nápolyban. A fentebb említett mézesmadzagot benyelette velem (is) a Twitter. Félek, hogy a következő évek legmeghatározóbb védőistenéről maradt le az Inter, annak ellenére, hogy igazából egy szezont töltött el csak a csúcson. Nagyon passzolt volna Skriniar és Bastoni közé. Apropó Skrini: ha hinni lehet a forrásoknak (hahahaha), kizárólag akkor jött volna, ha a szlovák Supermant elviszi Katar offshore cége, úgyhogy ilyen áron inkább nem kell. És ugye ebben az esetben a hármas védelem jobb oldali belső bástyájaként láthattuk volna, ahol eddig nem játszott. Az utólagos nyilatkozataival ügyesen sikerült elérnie, hogy egy másodpercig se bánjam, amiért a Juventusba ment.
Amikor Benito podcastjében vendégeskedtem valamikor tavasszal, szóba került Dybala esetleges leigazolása. Akkor legfőképp gazdasági indokból elleneztem a szerződtetését (igaz, abban az időszakban 7-8 millió körüli fizetésről írtak, azaz jóval többről, mint amennyiért végül Rómába költözött), szóval, nem írhatom azt, hogy csalódott vagyok. Viszont – és most van ha – a római fizujáért szívesebben nézném őt, mint Dzekót vagy Correát.

Hibarin: Egyértelműen Bremert, mivel pont szükség lett volna egy biztosabb pontra De Vrij posztján. Persze utólag tudjuk, hogy Skriniar helyére jött volna. Szóval, ha a szlovákot tudom még legalább 1 évig Inter mezben nézni, akkor pont nemérdekel, hogy Bremer se kötött ki nálunk.

ninogoffredo: Bremer minden bizonnyal előrelépés lett volna a tavaly látott de Vrij-hez képest, de így, hogy Skriniar beáldozásával járt volna a megszerzése, jobb is, hogy a zebrákhoz ment. Dybalát mondjuk szívesen elnézegettem volna, elsősorban Correa helyett.

Rolkó: Egyértelműen a brazilt, vele korban, dinamikában, mindenben előre felé tett volna lépést az Inter. Dybalát egy tök jó luxusigazolásnak éreztem végig, de nem tudtam elképzelni, hogy a búbánatba kapna ő több lehetőséget kezdőként, mint csereként.

touristique: Mindkettőben láttam fantáziát, de talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy jó ez így nélkülük. Bremerért végül annyit fizetett a Juventus, mint amennyit Skriniarért ajánlott a PSG, szóval semmivel nem lettünk volna beljebb. Dybala pedig kezdőnek nem életbiztosítás, cserének luxus, szóval így, hogy Lukaku visszatért, nem ejtek érte könnyeket.

 

Állítása szerint Bremer mindig is Juventus szurkoló volt
– ráadásul nem csak ő, a kutyája is. (Transfermarkt)

 

Mindezek tükrében mi az elvárásod az új idényben?

Blazious: Scudetto, BL-negyeddöntő. Az olasz kupát a tavalyi után elengedtem, a szuperkupát jó lenne behúzni.

Bobogoal: Az előző szezonban is nyernünk kellet volna a bajnokságot, borzasztóan pechesek voltunk, pedig az ellendrukkerek szerint is az Inter játszotta a legszebb focit Olaszországban. A keret nagyjóból maradt, Perisic kivételével kulcsjátékos nem is igazolt el tőlünk. Varrhatják a második csillagot az Inter címer fölé.

csabinter: Még nincs vége a mercatónak, úgyhogy továbbra sem álltam le a nyugtatóteával. Ha Skriniar marad, maximum egy kukázós védőigazolást látok még a padra, tehát az ablaknak lényegében vége. Sokak szerint a keret mély, a tavalyihoz képest legalábbis az, ami itt-ott valóban így van. Papíron nem rossz egy Miki, Dzeko, Correa váltósor előre, de az örmény nem sokat mutatott eddig és ilyen rendszerben sem játszott ezen a poszton, a bosnyák valami kriminális volt tavasszal, amit nyáron is tudott folytatni, Correának meg nem hiszem már el. A kéthavonta egy jó meccs kevés.
Minimális elvárásom a dobogó és a BL-továbbjutás, ha a fantasztikus téli világbajnokság nem zavar be és nem gatyásítja le a fél csapatot (a kezdőből amúgy nem sokan fognak hiányozni).

Hibarin: Egyelőre nehéz erre válaszolni, mert továbbra is ott lóg a levegőben, hogyha valaki kinyitja a pénztárcáját, akkor még ebben a hónapban lesznek áldozatok. Viszont szerintem az katasztrofális lenne minden szempontból. És remélem, hogy ennél több esze van Zhangnak is. Ugyanakkor, ha minden marad így, akkor elvileg egy papíron erősebb kerettel vághatunk neki az idénynek, és ha Inzaghi még az idény elején rendet rak a fejekben és kihozza a játékosokból azt, ami bennük van, akkor simán harcolni kell a Scudettoért az idény végéig. Egy kupagyőzelem nekem a minimum ebben az idényben, a dobogó és, hogy menjünk tovább a BL csoportkörből, lehetőleg a negyeddöntőig. Persze, ha az egész idényben Handanovic fog állni a kapuban, akkor nem mondtam semmit.

ninogoffredo: Nagy kérdőjel számomra az egész. A Juve nevekre jól igazolt, de közben minőségi játékosokat is veszítettek, a Cuadradó-féle, focizni is tudók pedig nem lesznek fiatalabbak. A Roma remekül erősített, Mourinho második szezonjai pedig általában jól szoktak sikerülni. A Milan játékosait és edzőjét még a tavalyi szezonban is nagyon nehéz volt komolyan venni, de valahogy mégis csak bajnokok lettek, nyolcvan pont felett gyűjtve. A ,,belga Kaká” fixen jó lesz nekik, Kessié pótlása pedig hiába kérdéses, tavaly is hónapokig nyomták Krunicsékkal és semmi bajuk nem lett belőle. Nálunk pedig ugye elsősorban a keret mélyült – igaz, egy csere középhátvédre még igazán szükség lenne. Ha csak a kezdőket nézzük, a miénk tűnik a legerősebbnek, de ez tavaly sem volt másként. Mindenesetre ezt a négy együttest várom a top4-be.
A BL-ben most talán a harmadik kalapból jövünk, szóval a csoportkör is okozhat nehézségeket. Egy újabb nyolcaddöntőnek én már tudnék örülni. A hazai kupasorozatban egy elődöntő már boldoggá tenne, a szuperkupában pedig jöhet az elmúlt években már slágernek számító három gólos győzelem a kuzinok ellen.

Rolkó: Bár a lelkiállapot most nem tűnik a legjobbnak, harcolni kell a bajnoki címért, ez nem is kérdéses (vélhetően újra a Milannal és a Juventusszal). A többi meg majd kiforrja magát, de játékban annyira a legtöbb olasz csapat előtt van az Inter (na, nem az előszezon alapján), hogy egy Coppa-döntő újfent minimum elvárható, ahogy a BL-csoportból való továbbjutás is. Utána pedig zsákbacica.

touristique: A tavalyi szezon alakulásának tükrében fogalmam sincs. A Scudetto most realitás, de két másik csapatnak is az, nincs egyértelmű favorit. A BL csoportkörből megint tovább kéne jutni, és okozni pár kellemetlen órát valami angol pénzszóró csapatnak. A kupa és szuperkupa közül legalább egyet emeljenek fel a srácok.

Van -e valami különleges Lecce – Inter emléked?

Blazious: Emlékszem egyszer 2-1-re vezetett a Lecce valamikor a 2003-04-es szezonban, de Adriano és Martins (utóbbi valószínűleg lesről) az utolsó 10 percben megfordította az állást. Akkor mondtam a keresztapámnak meg az unokatesómnak, hogy ez a brazil jobb lesz mint Ronaldo. Meg volt egy Zeman által edzett Lecce, amikor 4-et kaptunk, abból Ekdal szerzett egy mesterhármast.
Az előbbi amúgy a Perugia, az utóbbi a Cagliari ellen volt, szóval nem, ezek a kiscsapatos emlékek max rövid ideig tárolódnak el, aztán 12 egy tucat.

Bobogoal: 2019, Candreva föld-levegő rakétája.

 

 

csabinter: Ha szigorúan leccei pályaválasztással nézzük, akkor egyszer egy baráti vacsoracsatán én főztem (inkább „főztem”) és kénytelen voltam laptopról, streamen követni az idegenbeli bajnokit. Emlékeim szerint 0-3 lett és Santon gólpasszt adott. A hazaiak közül az a 6-0 ugrik be, amin Recoba lőtt egy Bergkampot idéző lefordulásos gólt (https://www.youtube.com/watch?v=25gVz4PGMxE). Le volt mentve a számítógépre.

Hibarin: Három évvel ezelőtt is a Lecce ellen kezdtük az idényt. Akkor még azt hittük, hogy Sensi évekre megoldja a kp problémákat. Lukaku ezen a meccsen lőtte élete első Interes gólját. Remélem hasonlóan kezd most.

ninogoffredo: A legspeckóbb a 2019/20-as bajnoki nyitány, melyhez én írtam a beharangozót a blogon. Ez volt az első igazán fontos írásom és sokan megdícsértetek, úgyhogy ez azóta is egy szép emlék. Egyébként 4-0-ra nyertünk.

Rolkó: Nincs igazán, a pár évvel ezelőtti 1:1 van meg, egyébként pedig annyi, hogy Bozsinov a szombati ellenfélnél bontogatta a szárnyait anno.

touristique: Az évtizedek során sokszor tűnt érdekesnek a Lecce, itt lett ismert több jól csengő név: Ledesma, Vucinic, Bojinov, Chevanton, Cuadrado, Muriel… 2004-ben el is kalapálták Zaccheroni Interét, ám ezután Mancini (akkori gúnynevén Mr. X) vette át a csapatot, és 10 (!) hónapon át nem talált legyőzőre. Ha vesztésre álltak Zanettiék, a Sport TV kommentátorai rendre elmondták, hogy „utoljára májusban a Lecce…”. Ám ez jó kabala volt, mert valaki mindig kiegyenlített a végén.

Meglesz a győztes szezonkezdet?

Blazious: Igen

Bobogoal: Főpróbát direkt elcsesztük, így mindenképpen nyerni kell Leccében.

csabinter: Meg

Hibarin: Olyan kínkeserves volt a felkészülés, hogy egyáltalán nem lepődnék meg, ha a végén simán nyernénk, és kicsit most úgy érzem, hogy meglesz. Bár lehet, hogy egy kicsit szenvedősebben…

ninogoffredo: Nehézkesen, de meg.

Rolkó: Nehéz lesz, de meg.

touristique: Meg kell, hogy legyen.

Első négy, kiesők, gólkirály? 

Blazious: Inter, Juve, Milan, Lazio (hogy nem mindenki a Rómát írja), Cremonese, Spezia, Udinese kiesők, Lukaku gk

Bobogoal: Első négy: Inter, Juventus, Roma, Lazio
Kiesők: Cremonese, Salernitana, Empoli
Gókirály: Lukaku.

csabinter: Első négy: Juventus, Inter, Roma, Milan
Kiesők: Cremonese, Lecce, Sampdoria
Gólkirály: Lukaku

Hibarin: Első négy: Inter; Juve; Roma; Milan
Kiesők: Salernitana; Lecce; Cremonese
Gólkirály: Lukaku

ninogoffredo: Első négy: Milan, Inter, Juve, Roma
Kiesők: Lecce, Empoli, Cremonese
Gólkirály: Jovics

Rolkó: Hivatalból, bár tavaly nem jött be: Inter, Juventus, Milan, Roma első négy, Cremonese, Lecce, Spezia kiesők. A gólkirály pedig… Áh, legyen Lukaku.

touristique: Juve, Inter, Milan, Roma
Spezia, Cremonese, Lecce
Vlahovic