“Against All Odds”

Majdnem tizenegy év telt el 2011. május 29-e óta, mikor is az Inter legutóbb kupadöntőt játszhatott Olaszországban. Persze valótlanságot állítanánk, ha azt mondanánk, hogy a mostani keretnek semmilyen tapasztalata nincs a finálékban. Néhány hónapja ugye sikerült behúzni a Szuperkupát, 2020. nyarán pedig az Európa Ligában játszottak döntőt a legények; igaz, ott a végén Banegáék győzedelmeskedtek.

Ezzel szemben a Juventus szinte minden évben ott van az Olasz Kupa utolsó körében, és az esetek döntő többségében – és a BL-el ellentétben – a diadal is össze szokott jönni nekik. Hiába tehát a keretek közti minőségbeli különbség az Inter javára, talán még így is azt mondhatjuk, hogy a zebrák az esélyesebbek a trófea elnyerésére. Különösen, ha azt vizsgáljuk, hogy a két csapat egymás elleni, olasz kupadöntőin eddig mindig a Juventus örülhetett.

Bármi is legyen a végkimenetel, az biztos, hogy a több, mint egy évtized után elért finálé megérdemli a néhány szerzőtársammal való közös felvezetést. Lássuk, mit gondolnak Ők az esti csörtéről.

Rolkó: Nehéz bármit is írni most, amikor picit még mindig a bolognai meccs hatása alatt állok, és csak arra tudok gondolni, hogy Olaszország legjobb, egyébként 60-as évekbeli focit játszó csapata nem lesz bajnok. Irtózatos pofon volt az, amire (vagyis a Milan vélhető Scudettojára) viszont egyértelműen gyógyír lehet a kupa, amit szintén 10+ éve nem sikerült megnyerni. Több szempontból is érdekes lesz Olaszország Derbije, én leginkább a Dybala körüli dolgokra (a játéka, a szurkolók viselkedése vele szemben, stb.) leszek kíváncsi. Vajon létezik, hogy Allegrit ismét sikerül legyőzni? Ha igen, az napokra elég emocionális töltet lesz.

 

Dybala könnyen lehet, hogy nyártól már kék-feketében folytatja.

 

touristique: Idén láttunk már három Juve elleni meccset: Egy agyonnyert bajnokit, ami valahogy döntetlen lett, egy 120 perces kupadöntőt, amin szintén az Inter volt jobb, de csak az utolsó percben érvényesítette akaratát, majd pedig a tavaszi bajnokit, ahol a Juventus jobb helyzetkihasználással simán nyerhetett volna, ám megint az Inter örülhetett. A pesszimista kisördög engem sem hagy nyugodni. Majdnem biztos vagyok benne, hogy most, mikor egy komolyabb trófea a cél, akármi is lesz a meccs képe, a végeredmény nem nekünk kedvez majd. Egyszerűen ez jön a sormintában. A foci persze nem ebből a logikából indul ki, az egész szezonbeli teljesítményt figyelembe véve Inzaghi csapata a jobb, ezt pedig mindössze érvényre kell juttatnia ma este 21.00-tól. Kellenek a gyilkos ösztönök, amik sajnos idén nem egyszer cserben hagytak már az együttest, amelyik az elmúlt hónapokban az egyik kedvenc Interemmé vált.

csabinter: Évek óta “számonkért” vesszőparipám válik valóra a kupadöntővel. Minden szezon előtti reménykedő, nagyot mondó, wishful thinkingelő jóslatomban “elvárom” a fináléba jutást, mert végül is ugye egy papíron 2-3 nehezebb meccsel megszerezhető trófeáról beszélünk. Ehhez képest legutóbb abban az évben sikerült eljutni Rómába, amikor Andy Carrollért 35 millió fontot fizetett a Liverpool, Nagatomóról elhittük, hogy Wengernek igaza van vele kapcsolatban, Bastoni pedig még csak 12 éves volt. Szokás szerint pesszimistán várom az estét , mert attól tartok, egy esetleges vereséget egy újabb kudarc (ide tartozik egy zacskóval felérő iksz is) követ majd vasárnap Szardínia szigetén, vagyis néhány napon belül kapott két gyomrossal jókora csalódásként értékeljük az idényt. Pedig nem kellene.

Szó ami szó, ahhoz, hogy a jelenlegi Inter játékosok követni tudják a Júlió César – Nagatomo, Lúcio, Ranocchia, Chivu – Sztankovics, Zanetti, Motta(Mariga) – Sneijder(Milito) – Pazzini(Pandev), Eto’o-féle brigád példáját, nagyon sok mindennek klappolnia kell majd. A fiúk ugyanakkor már sokszor bizonyították, hogy akár a lehetetlenre is képesek; miért is ne tudnák idén négyből háromszor megverni az elmúlt tíz év egyik leggyengébb Juvéját? 

Hogy sikerül-e, az 21:00-tól a Sport2-n kiderül.

Kezdő: Handanovic; D’Ambrosio, De Vrij, Skriniar; Darmian, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic; Lautaro, Dzeko

Forza Inter! 

Képek forrása: Football Today, Sempreinter