A realitások talaján

Sokan egyfajta kötelező körnek tekintik a Pool elleni visszavágót, és bár az előző fordulóhoz hasonlóan még mindig bízhatunk abban, hogy játszunk egy jó meccset a vörösökkel, az Inter továbbjutása mellett nem sok dolog szól, az olyan közhelyeket leszámítva, mint hogy „a labda gömbölyű”.

Igen, valóban az, de ha ennél gömbölyűbb lenne, sem igazán tűnne úgy, hogy be fog gurulni Allison kapujába az Anfielden. Hazai pályán a bajnokságban összesen 7 gólt kapott idén a Liverpool, a BL-ben pedig konkrétan nullát. Az Inter ugyan ötöt gurított a hétvégén a Salernitananak, de ezzel csak 1,0-ra kozmetikázta a gólátlagát az elmúlt 5 meccset nézve, ami szintén nem ígér sok jót. Így hát, ha az előző meccs előtt azt írtuk, hogy nem szabad elkótyavetyélni a helyzeteket, és rendkívüli fegyelemre van szükség, azt most csak fokozni tudnánk, sőt: hibátlan helyzetkihasználás és nagyjából 0 védekezésbeli hiba kéne egy jó eredményhez. Ami a Meazzában látottak alapján még tízből egyszer össze is jöhetne, de sajnos a csapat formája sem jó irányba változott az elmúlt időszakban.

Szóval, le a kalappal Inzaghi BL-szereplése előtt, hiszen véghez vitt valamit, ami Spallettinek és Conténak két nekifutásra sem sikerült, és egy kedvezőbb sorsolással könnyen eljuthatott volna a negyeddöntőig is akár, de ez most nem az a játszótér. Tanulni viszont nagy meccsekből lehet… Csak ismételni tudom magam, mikor azt mondom: itt most focizni kell egy jót, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél ne barátságos meccsen érezze magát az eredmény szempontjából. Viszont a fókusz vélhetően már nem ezen a meccsen kell, hogy legyen.

Várható kezdő: 

Handanovic; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Dumfries, Vidal, Brozovic, Calhanoglu, Perisic; Sanchez, Lautaro.

A meccs a Sport2-n látható, kezdés: 21.00.

 

(kép: marca.com)