Méghozzá katarzissal, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Nehéz szülés volt, vért kellett izzadni, de végeredményben csak a 120 perc után látott önfeledt arcok számítanak, nemde?
Ahogy egyre-másra jöttek a hírek a Juventus kieső embereiről, úgy vált bennem egyre biztosabbá, hogy ez egy rohadt nehéz 90 perc lesz, lévén a Chiellini-féle brigád (természetesen Allegri értő vezetésével) még mindig tud olyan mentalitást magukba pumpálni, amivel a náluk jobb csapatok életét is komolyan meg tudják nehezíteni. Szezonközi, „senkit nem érdeklő cím” ide vagy oda, azért gondoljunk bele: a San Siroban megfricskázni Olaszország jelenlegi legjobb csapatát, a legnagyobb riválist, ráadásul kupa is jár érte… Érthető, milyen motiváció dolgozhatott a nem szívesen látott vendégben, és ez a pályán is tükröződött.
Az első félidő eleje a mi szánk íze szerint alakult, kedvenceink igyekeztek érvényesíteni a „papírformát” – helyzetecskék, lövések is jöttek ezáltal. Aztán ahogy egyre inkább belementünk a találkozóba, úgy szabadultak ki a vendégek is, és (főleg a gól környékén) néha sikerült is komoly fejtörést okozniuk. A szünetben látott lövési arány (13:2) mondjuk elég jól nézett ki, és hát igen, azért inkább az Inter-vezetés lett volna a reális, mint a döntetlen. Más kérdés, hogy a gólt egy viszonylag véleményes büntetőből sikerült összehozni, de emiatt nem kell vakarni a fejünket: 0:0-nál Barella ellen elég egyértelmű szituban maradt néma a síp VAR.
Fordulás után érdekesen változott a meccskép: Allegri kihozta magából a védekező zsenijét, Brozovicék támadási lehetőségeit igen jól sikerült limitálnia, míg a másik oldalon jött azért tőlük egy-egy veszélyesebb kontra.
Mindazonáltal ahogy telt az idő, úgy fagytak be az állások, és vált egyre unalmasabbá a találkozó – nem is lehetett más vége, mint a hosszabbítás. Ami persze nagyon nem hiányzott most.
90 perc után eleinte még a zebrák is igyekeztek támadgatni, de úgy 100 perc elteltével csak egy csapat akarta megnyerni a mérkőzést, és az fekete-kékben futballozott. Hála a jó égnek, a futballistenek díjazták ezt a törekvést, és így pont olyan tőrdöfést sikerült bevinni, ami a lelkünknek több szempontból is jóleső érzés volt.
A 18-2-es lövési arány a tizenhatoson belül azt jelzi, hogy azért az Inter igen jól végezte a dolgát – az, hogy Perinnel nem sikerült sokszor szembekerülni tiszta ziccerben, a körmeszakadtáig küzdő és a hiányzóik ellenére is nagyon jól felkészült Juvét dicséri. Ez a siker remélhetőleg ad egy olyan pozitív töltetet, ami legalább májusig kitart, és akkor sok gondunk nem lesz az idénnyel.
Összefoglaló:
Pontozás:
Handanovic – A gólnál túl közelről jött a labda, az el nem vetődése mindig hülyén néz ki, de semmi esélye nem volt a védésre. Az első félidő után nem volt kapujára menő labda, csak lábbal kellett játékba avatkoznia, azokat a szituációkat pedig meglepően (?) ügyesen és pontosan oldotta meg. (6)
Bastoni – Hihetetlen evolúción megy keresztül, sokszor szinte balszélsőt játszik, és lubickol ebben a szerepkörben. Ami tényleg a csodával határos – és komoly tüdőt is igényel -, hogy emellett a védőfeladatait is szinte tökéletesen ellátja, most sem volt ez másként. Többször zavart tudott kelteni elfutásaival, kevésen múlt, hogy nem iratkozott fel a kanadaira. (6,5)
De Vrij – Komolyat kellett melóznia, többször jól is avatkozott közbe, de ismét benne volt kicsit a kapott találatban. (6)
Skriniar – Jól játszott, emellett volt egy nehéz és fontos szerelése Keannel szemben a hosszabbításban. Moratával viszont meggyűlt kissé a baja, a spanyol az asszisztja előtt szokatlanul könnyen tolta meg mellette a labdát. (6)
Perisic – Az egyenlítésből kivette a részét, nem is ment neki rosszul az első félidőben. Fordulás után viszont egyre inkább elfáradt, és jött tőle pár – mostanság szokatlan – rossz megmozdulás. A végére teljesen kifulladt, cseréje jogos volt. (6)
Calhanoglu – Játékának küzdő jellege domborodott ki, rengeteget robotolt, a támadásokhoz ezúttal legtöbbször a pontrúgásaival tudott hozzátenni (leszámítva a Dumfries felé ívelt labdát). Látszott, hogy Allegri készült külön is rá. (6,5)
Brozovic – Ő meg aztán pláne megkülönböztetett figyelmet kapott, volt rá példa, hogy egyszerre hárman is megtámadták – emiatt becsúszott neki pár csúnya labdaeladás. Rossz azért persze nem volt, és egy idő után meg is találta a számára komfortos pontokat a Juve védekezésében. (6,5)
Barella – Erőlködött, de igazán nem jött össze neki semmi. Lefelé ugyan nem lógott ki, de nem volt jogtalan az ő lehozatala sem. (6)
Dumfries – Saját térfelén többet tudott hozzátenni, egyébként pedig szokásosan keveset volt játékban. Bár ha a fejese beakad, nagyon feljavította volna az osztályzatát… (6)
Martínez – Voltak ügyes megoldásai (főleg kontráknál), egynél több góllal is zárhatott volna optimális esetben. A büntetőnél pedig technikát, magasságot és sarkot is változtatott, meg is lett az eredménye. (6,5)
Dzeko – Gyenge, szertelen kezdés, majd feltámadás és kemény meló – a büntető kiharcolásával pedig tevékeny részese volt a kupagyőzelemnek. Kapura nem tudott sok veszélyt jelenteni. (6)
Correa – Nehezen lendült bele, nem ültek a cselei, egy-egy támadást sikerült is megakasztania. A győztes gólból végül azért vállalt egy kis szerepet. (5,5)
Sánchez – Kissé elveszettnek tűnt eleinte, aztán bemelegedett (volt egy veszélyes fejese is), a végén pedig robbantott. Köszönjük, te chilei futballisten! (6,5)
Darmian – Hozott egy kis eltérő színt az oldalára (átvitt értelemben), ez pedig a győztes gólnál való szemfüles labdaszerzésében konkrétan manifesztálódott is. (6,5)
Vidal – Jobban szállt be, mint hétvégén, de van mit javítania a pontosságán. (6)
Dimarco – Energikusan, nagy becsvággyal lépett pályára ő is, hasznát is látta a csapat. (-)
Inzaghi – Feladta neki a leckét Allegri, ő pedig hellyel-közzel „állta a sarat”, és végül a cseréi hozták össze a mindent eldöntő gólt. (6,5)