Tilos a botlás

Két rivális egymás ellen játszik, másik kettő döntetlent játszott egymással, egy ötödik, meg nem nevezendő csapat pedig a héten már a második vereségét jegyezte – nem kérdés, hogy a három ponton kívül semmi nem elfogadható.

Az aktuális ellenfélről: 

Az Udinese sorozatban négy döntetlen után látogat a San Siroba – ezek között volt két bravúros (Atalanta és Samp elleni meccsek) is. Attól függetlenül, hogy a tabella hátsó felében tanyáznak, abszolút nem tűnnek gyenge brigádnak, a Napoli látogatásától (0:4) eltekintve nem is volt kirívóan rossz eredményük. Nyáron ugyebár De Paul személyében távozott tőlük a Serie A egyik legjobb játékosa, ezt nagyjából átvészelték, viszont egyelőre nincs a szerencse a pártjukon. Luca Gotti egy szívós, jól védekező, kellemetlen csapatot küld pályára hétről hétre – akiknek persze majd az idény végéhez közeledve valószínűleg csak a „senki földje” jut osztályrészül.
Pussetto sérülés miatt nem léphet majd pályára náluk, egyéb hiányzó nem lesz.

Elvárásaink: 

Azzal együtt, hogy az ellenfélnek van egy korrekt védekezése, egy több gólos győzelem felszabadult focival nem ördögtől való gondolat. Bár Inter-részről bizonyosan pályán lesz néhány futballista (például Ranocchia, Correa és Dumfries), aki nincs igazán játékban, ez mostanság nem szokott rosszul elsülni, a friss emberek legtöbbször pozitív benyomást keltenek. Jövő héten ha nem is sorsdöntő, de nagyon fontos hét következik a moldovai utazással és Derbyvel – extrán sokat jelentene most a győzelmek jelentette nyugalom és önbizalom megszerzése.

 

 

Mi várható csapatszinten?

Ahogy az előbb írtam, komolyabb rotálás várható: az alapkezdőből de Vrij, Barella és Martínez szinte egész biztosan a padon kezdenek (rájuk is fér a pihenő). Ezzel együtt tehát ez egy remek bizonyítási lehetőség az eleddig kevés lehetőséget kapó arcoknak. Inzaghi az utóbbi meccseken igyekezett egy fokkal pragmatikusabb megközelítést alkalmazni – a Juve ellen rá is fázott -, nagy kérdés, merre visz az út tovább: hazai pályán azért inkább számíthatunk a mester „önmegvalósítására”, sok kapott gól ide vagy oda.

Várható kezdő a Gazzetta szerint: 

Handanovic – Bastoni, Ranocchia, Skriniar – Perisic, Vidal, Brozovic, Calhanoglu, Dumfries – Correa, Dzeko.

TV, kezdés:

Sport2, 12:30.

A végére pedig az egyik legfontosabb:

touristique kolléga személyében a Nerazzurri Blog is képviselteti magát a helyszínen.

 

Képek forrása: italy24news.com, corriere.it