Hendivel

Ugyan eszünk ágában sincs fogadási tippeket adni bárkinek is, de ezúttal tényleg van esély az egynél több gólos Inter győzelemre. Persze cuki csapat a Crotone – a későbbiekben majd azt is kifejtem, hogy miért imádom őket ennyire nagyon -, de nem gondolnám, hogy akár csak tizenöt percre is megoldhatatlan feladat elé állíthatnák fiainkat.

Serse Cosmi már-már eposzi karakternek számít az olasz labdarúgásban és sokan fel is kaptuk a fejünket, mikor őt nevezték ki a szezon közepén a Crotone edzőjének.  A bennmaradás gondolata ugyanakkor vele is csak utópia maradt, a frissen feljutó együttesnek tulajdonképpen pillanatnyi esélye sem volt arra, hogy a következő szezonban is a Serie A-ban szerepelhessen. 

Hasonló volt a helyzet 2017-ben is, amikor a Davide Nicola-vezette együttes nagyjából a 30. fordulóig az ég világon semmilyen jelét nem adta annak, hogy akár meg is úszhatja a kiesést. A vezetőség azonban végig kitartott a fiatal szakember mellett, aki – valamilyen csoda folytán – végül olyan sorozatot produkált (többek között a mieink száját is elkenve), hogy a Crotone végül megőrizte elsőosztályú tagságát.
Azóta én kifejezetten szimpatizálok a kiscsapattal – aminek köszönhetően egyébként a szezon eleji tippversenyünkön értékes pontokat fogok bukni, mivel nem tettem meg őket kiesőnek. És persze Nicola mestert is nagyon sokra tartom; meg lehet nézni, hogy mennyire rendberakta a Torót is Giampaolo ámokfutása után.

A Crotone az idei szezonra tért vissza az A-ba a 18-as kiesésük után, és újfent felvette a szerethető kiscsapat státuszt. Legjobb játékosuk talán az a Simy, aki úgy ért el lassan 20 gólt, hogy a bajnokság legrosszabb csapatában kell felelnie a találatokért. Mivel egy lassan harminc éves játékosról van szó, közel sem poénnak gondolnám (pedig _csabinter_ annak vette) a szerződtetését, hiszen egy ennyi idős futballistának már egyáltalán nem szokott degradáló lenni a kispad és a rotáció. Ha pedig egy ilyen Crotonéban is ennyi gólt tudott összekaparni, akkor többnyire csereként beállva, Barelláékkal maga mögött is képes lehetne korrekt számokat hozni.   

Egy kicsit beszéljünk azért a sajátjainkról is. Kedvenceink kísértetiesen emlékeztetnek a Mourinho-féle 2015-ös Chelsea-re, amely az akkori bajnokság utolsó fordulóiban hasonlóan szenvedve húzta be a meccseit, látványosan kifulladt játékosokkal.

Az egy hét pihenő most jól jöhetett a mieinknek, különösen Handanovicnak, akinek az elmúlt két találkozón nyújtott produkciója újfent megkongatta az utódlásával kapcsolatos vészharangokat. Rajta kívül is nagyjából a szokásos kezdő futhat ki a gyepre, a védelemben Skrini mellett ott lesz Bástya és Stefan, a szabad is. A középpályán Giaccherini Darmian már a kezdő sípszótól a felügyelete alá veheti a baloldalt, míg a jobb természetesen marad Hakimié. A centrumban a megszokott Brozó és Hordágy Nicoló mellett talán van némi esély Sensi játékára, elől pedig akár Csáncsi is helyettesíthetné Martínezt, de erről mondjuk most pont kevésbé szóltak a hírek.

Hogy visszatérjünk a poszt legelején megfogalmazottakhoz; jó lenne most nem a szenvedősen nyerő Intert látni, hanem végre egy olyat, amelyik magabiztosan szerzi meg a három pontot. A Crotone mondjuk biztosan hajtani fog, főleg, hogy a tökutolsó játékosoknak az mégiscsak ünnepnap, mikor a liga legjobbjaival játszhatnak. Ettől függetlenül bízzunk benne, hogy most jobban kijönnek majd az egyéni képességek, mint a nagyon fizikális Verona és Torino, vagy a teljesen betömörülő Cagliari ellen. Jó lenne most végre valami teljesen mást látni, mint az elmúlt hetekben….

 

A kép forrása a mindig remek bianconeri.taccs.hu 

Kezdés tehát 18:00-kor, a Digi 1 pedig természetesen élőben közvetíti a leendő bajnokcsapatot.