Piszkos munka

Ha valamire, a helyzetkihasználásra egy fia panaszunk sem lehetett az Inter Atalanta elleni meccsét illetően. Skriniar ugyanis a csapat első, és egyben egyetlen kapura tartó lövését váltotta gólra a második félidőben, egy szöglet utáni kavarodást követően. Ez pedig kellően szervezett védekezéssel megtámogatva elég is volt a győzelem megszerzéséhez.

Az elmúlt fordulókban megszokhattuk, hogy az Inter hamar a kezébe veszi a dolgok irányítását, ráadásul a megszerzett előnyt igyekszik gyilkos kontrák által megduplázni, minél előbb lezárva a meccset. A fordulás óta rendre ez történik, a 20. és 24. fordulók közötti összes meccs “hendivel” is behúzható volt, és a clean sheet is rendre jött, majd mindkét sorozatnak a Parma vetett véget azzal, hogy Hernani a hajrában 1-2-re módosította az eredményt. Amit azonban mindenképp le kell szögezni, az az, hogy az Inter – a sokgólos győzelmek ellenére – nem kimondottan egy, a meccseket dominálni akaró csapat.

Kisebb csapatok ellen természetesen a labdabirtoklás a cél, ám Conte több ízben megmutatta már, hogy kedvező állás mellett nincs gondja azzal, hogy átadja a kezdeményezést az ellenfélnek, és a letámadásból is visszavegyen. A korai gól után a Milan ellen is ezt láthattuk, ahogy egy fordulóval korábban a Lazio is sikerrel tette át a hangsúlyt az Inter térfelére, hogy aztán Martínez és Lukaku büntethesse meg őket feljebb tolt védelmi vonaluk miatt. Fontos megjegyezni, hogy a kapujára helyezett nyomást az Inter csak az elmúlt pár hónapban tanulta meg kezelni, ősszel ugyanis rendre azt tapasztalhattuk, hogy a tavalyi szezon kiváló védekezése romokban hevert: ha a támadások az előny birtokában alábbhagytak, azonnal veszélyessé vált az ellenfél, és röhögve jutott el lövésig, lásd AS Roma, Spezia, Napoli.

Az Atalanta elleni meccs gyönyörű bizonyítéka a fejlődésnek. Azt nem kell mondanom, hogy a bergamóiak a Serie A leggyorsabb, legkombinatívabb támadójátékú csapata, mellyel Conte semmi esetre sem szeretett volna offenzív adok-kapok játékban versenyre kelni. Gasperiniék általában a szélek túltöltésével igyekeznek a védők mögé kerülni, Skriniar és Hakimi így Gosenssel és Zapatával került szembe térfelünk jobb szélén, ez lett a mérkőzés fő csatatere. Ugyan Gosens egy alkalommal veszélyes helyről guríthatta keresztbe a labdát, ezzel nem talált embert, az Atalanta pedig ezt leszámítva leginkább két szöglet által került közel a vezetéshez. Az Inter a kontrázást tűzte ki célul, melyben főleg (ki más mint) Lukaku jeleskedett, Romero azonban tartotta vele a lépest. Az a hazalöbbölt labda azért kemény volt, de Sportiello fejjel megmentette csapattársát az öngóltól. Egy szép egyéni megmozdulás után a passzt mindenesetre még számon kérhettük Romelun, ha ugyanis megjátssza a jobbján helyezkedő Hakimit, valószínűleg komolyabb lehetőség alakulhatott volna ki.

Talán a legjobb kifejezés az, hogy a két csapat kioltotta egymást, az Atalanta támadóbb hozzáállása meddőnek bizonyult, a kontrákra azonban kellően figyeltek. Az Inter gólja szinte a derült égből jött, ennek megfelelően viszont sikerült élni a kínálkozó lehetőséggel. Persze ne vitassuk el, Eriksen remekül végezte el a szögletet, így némi harc árán Perisic és Bastoni is labdába tudott érni, Skriniartól már csak egy pontos gurítás kellett. Újabb érv az idegesítő kisszögletek ellen.

Az igazi offenzíva ezután kezdődött, a hazaiak teljesen beszorultak, ellentámadásra pedig nem adódott sok esély. Az Inter csak előreívelt labdákkal tudta átjátszani az Atalanta letámadását, a kontrák pedig így elmaradtak, főleg miután Gasperini rendkívül bölcsen behozta Palominot, aki friss erőként vehette fel a versenyt Lukakuval. Azonban a korábban említett patthelyzet nem oldódott fel, az Atalanta előtt nyilván adódott pár nagy lehetőség, melyek egyikével jobb napjaikon valószínűleg éltek is volna. Az Inter viszont nem adott több esélyt, és egy kapura tartó lövésen és kb. 0.42-es xG-n tartotta az olasz védelmek egyik legnagyobb rémét, ezzel pedig, ha célfocival is, de teljesítette a feladatát: Handanovic kapuja érintetlen maradt.

Pontozás helyett egy pár sor a teljesítményekről: Nyilvánvalóan a legfőbb dicséret a védelmet illeti, három tökéletes teljesítményt láttunk, illetve egy magabiztos Capitanot. Az MVP egyértelműen Skriniar, aki nemcsak góljával tűnt ki, hanem Zapata, majd Muriel semlegesítésével. A szélek is elsősorban védekező feladatokat kaptak, melyeket az utóbbi időben Hakimi és Perisic is remekül abszolvál, a meccs végén DD és Darmian behozása viszont egy korrekt frissítő csere volt Contétól. A középpályásokról megint elmondhatjuk, hogy kevesebb lehetőségük volt “előremutató” dolgokat véghezvinni, Barella és Brozovic mindenesetre szépen tette a dolgát, míg Vidal látványosan kilógott, lefelé. Cseréje Eriksen, akivel Conte rengeteget ordított, de összességében jól védekezett. Gagliardini itt is frissítésként jött be, és nem is volt rá panaszunk. Végezetül a támadók, akik nem fognak piros betűs ünnepként emlékezni erre a napra, de rengeteget dolgoztak. Alexis Sanchez cseréje lényegében arra kellett, hogy legyen valaki, aki a végén eldugja a labdát a szögletzászlónál.

Folytatás vasárnap a Torino ellen, vélhetően egy teljesen más jellegű meccsen.

Kép: indianexpress.com