Az elmúlt hetek formáját és eredményeit tekintve joggal bizakodhattunk abban, hogy sikerül visszavágni az őszi Madonninán elszenvedett vereségért. Egy ennyire ellentmondást nem tűrő teljesítményre és győzelemre viszont úgy gondolom, kevesen számítottunk…
Antonio Conte a ,,győztes csapaton ne változtass” elvet maximálisan követve nem módosított a Lazio ellenében diadalmaskodó kezdőjén és újfent bizalmat szavazott az utóbbi időben lendületbe jövő Eriksennek és Perisicnek. Jó hír volt továbbá, hogy végre Bastoni is játszhatott a derbin, amely a korábbi Ibrahimovic-Kolarov párharcokat tekintve mindenképp megnyugtatólag hatott.
Hát még az, hogy Lautaro Martínez már az ötödik percben gólra tudta váltani Lukaku tökéletes beadását. Az elmúlt három, Milan elleni meccsen mindig a kuzinok kezdtek jobban, jó volt látni, hogy ezúttal fiaink ragadták magukhoz a kezdeményezést.
Ezt követően a csapat teljesen logikus módon átadta a kezdeményezést az ellenfélnek, bízva az ilyenkor adódó területekben az ellentámadásoknál. Nem is kellett volna sok a második találat megszerzéséhez, de egyik csatárunk sem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel, Perisic lövését pedig Donnarumma védte. Az első félidő utolsó harmadában azonban már a kontrákról is szinte teljesen lemondott az Inter, a Milan fölénye viszont abszolút meddőnek bizonyult, talán az egy szem Hernandez próbálkozást leszámítva.
A második játékrészt aztán úgy kezdték a piros-feketék, ahogy a legtöbb esetben a mérkőzések legelejét szokták. Szerencsénkre Handanovic hozta magát és három esetben is nagyott védett Ibrahimovic, valamint Tonali próbálkozásainál. A Milan, látva, hogy a szlovén portásnak már bravúrokat kellett bemutatnia, megérezte a vérszagot és megpróbálta még jobban beszorítani kedvenceinket. Hakimi gyors megindulásával a jobb szélen azonban nem számoltak; a marokkói ezúttal jó döntést hozott azzal, hogy nem ő akarta előkészíteni a gólt, vagy befejezni a támadást. A labda előbb Eriksenhez, majd Perisichez került, a horvát pedig a régi szép(?) időket idézve centerezett argentin csapattársának, 0-2.
Ezt követően a Milan érthető módon alább hagyott a rohamokkal, ám ameddig ők próbálták rendezni a soraikat, addig Lukaku kétszer is helyzetbe került. Előbb Barella kiugratása után fektette el Kjaert és találta telibe Donnarummát, majd a középpályáról indult meg Kessiét könnyedén maga mögött hagyva és lőtte ki könyörtelenül a jobbalsót tizenhat méterről. A három gólos vezetés után már nem erőlködött egyik csapat sem, Barellának volt egy brutális kapáslövése, amely épphogy elkerülte a kaput, a másik oldalon pedig Rebic produkált egy veszélyes löketet, de a kapitányunk ezúttal is állta a sarat.
A mérkőzés előtt jó néhányan bekészíthettük a különféle alkoholos italokat, esetleg cigarettát is, de a második játékrész első öt percét leszámítva egy abszolút sima, már-már tanár-diák mérkőzést láthattunk. Az Internek így négy pont előnye van a városi riválissal szemben, jobb egymás elleni mérleggel; ráadásul a Juvéhoz képest is legrosszabb esetben öt egységnyi lépéselőnyben vagyunk.
Összefoglaló:
Folytatás egy hét múlva az utóbbi időben feljavuló, Ballardini-féle Genoa ellen.
Pontosztás:
– Handanovic: olyan szempontból jó helyzetben vagyok, hogy mindig olyan meccsek után jutnak nekem az értékelők, melyeken a szlovén rendszeresen klasszis teljesítményt nyújt. Már egyértelműen nem ő a legfényesebben ragyogó csillag az égen az Interből, de a mai bravúrjai kulcsfontosságúnak bizonyultak abban, hogy ilyen sima lett ez a rangadó. 8
– Skriniar: egészen komoly mentális erőt bizonyít az, hogy a tavalyi szezon végi – Interes karrierjében abszolút újdonságnak számító – kezdőből való kiszorulását így maga mögött hagyta és újra azt hozza, amit elvárunk tőle. 8
– de Vrij: tavaly egyértelműen ő volt a liga legjobb védője és lassacskán idén is visszatér az akkori, elképesztően magas színvonalú játékához. 7,5
– Bastoni: néhány apróbb bizonytalankodástól eltekintve nem lehetett okunk panaszra vele kapcsolatban sem. 7
– Hakimi: a második gólban nagy szerepe volt, de összességében ez most nem volt az igazi – persze Hernandezzel szemben nem is volt egyszerű dolga. 6
– Barella: nehéz olyan jelzőket használni vele kapcsolatban, amelyek nem hangzottak már el korábban. Hatalmas kincs ő nekünk és ezt ezúttal is bizonyította, elsősorban fáradhatatlan mezőnymunkájával. 7,5
– Brozovic: az első félidőben volt egy jó labdája Lukakunak, de összességében a csapatvédekezésben volt nagy szerepe. Jobban örülnék, ha újra ő rúgná a szögleteket. 7
– Eriksen: bármennyire is hihetetlen, de mosolygott a lecserélése után. A második gólban ő is komoly szerepet játszott és még volt egy egészen jó lövése is. Persze ez még mindig nem az az Eriksen, akit vártunk, de így is jó látni az ő beépülését, valamint azt is, hogy intelligens játékával Perisicnek is látványosan sokat segít. 7
– Perisic: nem hittem volna, hogy őt még látom majd igazán jól játszani kék-feketében. Ha kicsit szerencsésebb és Lukaku bele tud érni a labdájába, két gólpassza is lehetett volna. A Calabria szorításában megeresztett lövése szintén szép volt, mindemellett pedig a védekezésből is maximálisan kivette a részét. 8
– Lukaku: gólpassz és gól kombó, ráadásul egymás utáni ötödik derbijén volt eredményes. Milánónak királya van, nem istene. 8
– Martínez: Inter-játékosként ez volt az eddigi legjobb meccse. Duplája mellett a mezőnyben is remekelt, ráadásul Kessiét és Kjaert is beültette néhányszor a hintába. 8,5
– Cserék: részesei lehettek a pályán egy elsöprő győzelemnek. Az mindenképpen pozitív, hogy Gagliardini visszatért a kispadmelegítő szerephez.
– Conte: ha valaki, akkor ő mindenképpen megérdemli a dícséretet. A Laziót követően ezúttal is tökéletesen felkészítette csapatát egy rangadóra. Nem volt ez mindig így, gondoljunk csak a Napoli-elleni borzalomra, vagy a Romával szemben elbukott két pontra. Bármilyen makacsnak is hisszük sokszor, mégis úgy tűnik, hogy képes tanulni a hibáiból. Az pedig, hogy Eriksenből és Perisicből újra focista lett, egyértelműen az ő érdeme. 9
+1: ugyan nem szokásunk az ellenfél játékosait értékelni, de ebben az esetben ez talán mégis indokolt. Egészen hihetetlen és persze elismerésre méltó az a több, mint 500 gól, amit pályafutása során elért, a számtalan megnyert trófea pedig szintén, de nagyon úgy tűnik, hogy az igazán nagy meccseken, az igazán erős ellenfelek ellen Zlatan Ibrahimovic számára nem marad más, mint az arcoskodás, a korábban megnyert trófeák felemlegetése és persze a vereség kínzó érzete. Egyszer talán az ő fejében is a helyükre kerülnek a dolgok. Én nagyon bízom abban, hogy ez így történik majd, hiszen annak idején miatta (is) szerettem bele az Interbe.