Ideje behúzni egy rangadót

Komoly meccseken eddig idén valahogy nem gyűlnek a győzelmek. Persze láthattunk jó produkciókat nem lebecsülendő csapatok ellen, de hiába a Sassuolo idegenbeli lesimázása és a Mönchengladbach elleni részsiker, az első igazi skalp még várat magára.

És persze könnyű dolga ma sem lesz az Internek, annál is inkább, hogy a Napoli ránézésre jobb formában van, mint mondjuk a Nerazzurrit oda-vissza verő Real Madrid, a szintén akadályt jelentő Atalantáról vagy Lazioról nem is beszélve. Gattuso vezetésével egészen meggyőző brigád jött össze, amely tavaly még ugyan döcögött, idén viszont eddig kimondottan jól állnak: csak a Milanban, Sassuoloban és az Olasz Futballszövetségben találtak eddig legyőzőre. A nápolyi keret nem sokat változott tavalyhoz képest, ám a teljesítményét idén magasabb szintre tornázó Lozano épp elég is ahhoz, hogy dobjon a déliek játékán. A rekordösszegért érkező Osimhen eddig relatíve csendes, igaz, a jelek szerint sérülés miatt ma sem biztos, hogy játszik. Viszont van még pár jól ismert támadó Gattuso tarsolyában, mint a csapat arca, Lorenzo Insigne, az ellenünk mindig villogó Mertens, a régi ismerős Politano, és az eddig nem túl magasan jegyzett, de még nem leírandó Petagna.

A múlt heti kudarcot hétvégén szép fordítással feledtetni próbáló Inter háza táján nincs semmi új: Eriksen megint csalódást okozott, Alexis megint megsérült, Gagliardini megint játszik. Conte a jelek szerint marad a megszokott védőtriónál, a szélekre pedig ezúttal Darmiant és Youngot pakolja, Hakimi vélhetően csereként érkezhet majd. Hasonló a helyzet Sensivel kapcsolatban, aki a mester szerint nincs neki megfelelő állapotban, mindenesetre vasárnap egyáltalán nem tolta rosszul. Oké, csak ne húzódjon meg. A csatársorban az L betűs duón kívül 0 opció áll Don Antonio rendelkezésére, illetve ha Perisicet annak tekintjük, akkor ő. A lehetőségek tehát egy kicsit leszűkültek így év végére, az alapfelállás viszont kialakult, talán ennek stabilitása az, amiben bízhatunk a Maradona emléke által feltüzelt Napoli ellen.

INTER (3-5-2): Handanovic; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Hakimi, Barella, Brozovic, Gagliardini, Young; Lukaku, Lautaro.  

A meccset a Digi Sport 1 adja élőben 20.45-től.