Az utolsó lépcsőfok

Nem mostanában volt, mikor a Nerazzurri Blogon egy adott szerzőnek kupadöntőt kellett beharangoznia; egészen pontosan bő kilenc éve, mikor is – elsősorban – Eto’o ès Milito közreműködésével sikerült legyőzni a Palermót a Coppa Italia fináléjában. Sok idő telt hát el szeretett csapatunk legutóbbi döntőzése óta, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban megbecsülni azt, hogy újra itt az alkalom egy trófea megszerzésére. Tökéletesen szemléltetik az interisták érzéseit Blazious szavai, aki ,,jobban izgul, mint az elmúlt 10 évben bármikor”.

Egy borzasztóan színvonalas és egyben izgalmas összecsapásra van kilátás, bármilyen szempontból is közelítjük meg a dolgot.

A legjobbak csatája 

Kezdjük azzal, hogy az UEFA Kupa/ Európa Liga két legeredményesebb csapata néz majd farkasszemet egymással. A Sevilla ötször, míg az Inter háromszor hódította el a második számú európai kupasorozatot. A spanyolok 2014-től kezdődően zsinórban háromszor is elnyerték a serleget és még vesztesként sem hagytak el döntőt, de, mint tudjuk, minden széria megszakad egyszer. Ami az Intert illeti, az idei meneteléshez hasonlóak a 90-es években voltak, mikor négyszer sikerült a döntőig jutni, háromszor pedig a végső győzelem is összejött – a legutolsó 1998-ban, Ronaldo vezérletével.

Út a döntőig

A kezdet máshogy nézett ki a csapatok számára, hiszen amíg az Inter a BL-ből hulott ki egy szomorú, Barca B elleni vereséget követően, addig a spanyolok már a csoportkört is az EL-ben kezdték. A Qarabag, Dudelange, APOEL megelőzése után a Sevilla még a vírushelyzet kitörése előtt idegenben lőtt gólokkal búcsúztatta a Kolozsvárt, majd jöttek az egymeccses pàrharcok, mikor is tükörsimán ejtették ki a ,,Monchi Derbyn” a Rómát, majd két ,,#besztlíg” gárdát, a Wolvest és a Manchester Unitedet is felülmúlták. (Amúgy az megvan, hogy az öt topliga közül csak az angolok nem adnak döntőst a BL-ben és az EL-ben?)

Az Inter útja már jóval ismertebb mindenki számára, úgyhogy megragadnám az alkalmat, hogy citáljak egy bekezdést még februárból, a Ludogorec elleni első meccs beharangozójából:

Megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e nekünk ez a sorozat; személy szerint én úgy gondolom, hogy elég szánalmas lenne, ha már az első körökben elbuknánk azért, hogy tudjunk koncentrálni a bajnokságra. Ne álszenteskedjünk, hanem tegyük a szívünkre a kezünket:, nem igazán van nálunk erősebb csapat idén az Európa Ligában. Remélhetőleg a csapat és Conte is igyekeznek majd ezt bizonyítani.

Természetesen ez még a vírushelyzet bekövetkezte előtt íródott, azóta pedig úgy alakult a naptár, hogy nem egyszerre zajlottak a sorozatok, így egyik sem mehetett közvetlenül a másik rovására. Ettől függetlenül rendkívül boldogok lehetünk, hogy sikerült a csapatnak eljutnia a döntőig és ahhoz, hogy bekövetkezzen a ,,jóslat”, már csak egy meccset kell behúzni. Hajrá, fiúk, ne hagyjatok cserben!

 

Közös nevezők

Annak ellenére, hogy az Inter – Sevilla mérkőzések nem a leggyakoribbak az európai klubfutballban, mégis számos kapcsolódási pontot találhatunk a két együttes között.

Exek:

– a 2016-17-es szezonban csapatunkat erősítette a Sevillától távozó – majd visszatérő – Éver Banega. Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen egész karrierje során alapember volt aktuális csapataiban, nálunk valahogy nem sikerült megtalálnia a számításait. Nyilván az egy nagyon kaotikus év volt, de azért azt meg kell adnunk, hogy abban az idényben Joao Mario még egészen kiváló futballistának tűnt és bizony elsősorban ő szorította ki az argentint. Persze Banega mesterhármasát az Atalanta ellen sosem feledjük.

 

– ugyan nem nálunk játszott, de mégis, mindannyian tudjuk, hogy ki az a Suso. Az AC Milan korábbi játékosa a fentebb már említett 16/17-es szezon őszi városi derbijén duplázott az Inter ellen, a későbbiekben viszont már nem bírta el azt, hogy neki kellett volna a hátán cipelnie a kuzinokat és botrányosabbnál botrányosabb teljesítményeket tett le az asztalra. A télen aztán vissza is lett zavarva Spanyolországba, ahol újra futballistára emlékeztet, elsősorban talán annak köszönhetően, hogy egy sorral mögötte az a Jesús Navas játszik, aki rengeteg terhet tud levenni a válláról a támadásokban.

– sokan már bizonyára nem is emlékeznek rá, de bizony 2018 januárjában jelenlegi karmesterünk, Marcelo Brozovic is nagyon közel állt ahhoz, hogy a Sevillába igazoljon. A hírek szerint végül Spalletti vétózta meg az üzletet (és milyen jól tette).

BL nyolcaddöntő 2018-ból:

– ugyan itt konkrétan nem volt érintett az akkori Inter, de a jelenlegi csapatból hárman is átélték a Manchester United hazai égését a Sevilla ellen. Ezek a srácok – Young, Sánchez és Lukaku – most az Európa Ligában állhatnak bosszút az akkori sérelmekért.

A Sevilláról

Az Interhez hasonlóan volt szerencsém idén a spanyolokat is egyszer élőben megtekinteni – még a vírus kitörése előtt a Wandában játszottak 2-2-es döntetlent az Atleticóval. Már akkor is egy nagyon szívós és fegyelmezett gárdának tűntek és ezt a róluk alkotott képet csak erősítették a United ellen bemutatott performanszukkal.

A Sevilla az egész szezon során hatalmas hangsúlyt fektetett a széljátékra, melyet elsősorban a két hátvéd, Navas és Reguilon voltak hivatottak biztosítani. Conte nyilvánvalóan felmérte, hogy komoly lehetőségeket hordozhatnak magukban a két játékos mögött megnyíló üres területek, igaz, az ő levédekezésükre is minden bizonnyal nagy hangsúlyt fektet majd.

Ami azt illetti, a középhátvédeik nem éppen világszínvonalúak. Az érdekes nevű Koundé még csak-csak, de mellette Diego Carlos egy időzített bomba – mind a Wolves, mind a United ellen összehozott egy büntetőt. De talán az a jelenet még emlékezetesebb a pályafutásából, mikor még Nantes játékosként véletlenül elakadt a lábában a játékvezető, aki aztán sértődöttségében ki is állította.

Reméljük, hogy Lukakuék ki tudják majd használni az ellenfél hátsó alakzatában rejlő gyengeségeket és akkor már csak abban kell bízni, hogy ezúttal a marokkói kapus, Bono sem fog majd ki mindent, mint ahogy azt tette az elődöntőben.

A középpálya motorja természetesen – az utolsó igazán komoly tétmeccsét játszó – Banega, aki a labdakihozatalokban való segítség nyújtás mellett számos alkalommal kihúzódik a baloldalra is, hogy ott összjátékot kezdeményezzen Reguilonékkal. Az argentin még mindig nagyon penge, ugyanakkor a sebessége sosem volt az igazi – erre Rolkó hívta fel a figyelmet a szupertitkos Messenger csoportban, reméljük, hogy Barelláék is olvasták és ez alapján fognak presszingelni.

Ami a támadókat illeti, nagy fegyver lehet de Jong, aki kis túlzással élve egy dologhoz ért, de ahhoz nagyon; remekül támadja a középre érkező labdákat. Nagy valószínűséggel egyébként nem ő, hanem az összjátékba is rendszeresen beavatkozó En-Nesyri fog kezdeni.

Akikre még érdemes figyelni:

– a korábban Manchesterben City-ben is megforduló Fernandóra, aki a védekező munkájával okozhat egy-két kellemetlen percet a játékosainknak.

– természetesen Ocamposra, aki a csapat egyik legjobbja

– és persze a régi ismerős Franco Vázquezre, aki valahogy nem tudta megváltani a világot, mióta eljött Palermóból és akinél arra is bőven van esély, hogy végigpadozza az egész találkozót.

Conte vs Lopetegui

Nagy hiba lenne a madridi regnálása alapján megítélni Lopetegui edzői munkásságát, ugyanakkor tény, hogy nem egy trófeamágnesről beszélünk a személyében. Ugyan a spanyol U-válogatottakkal két EB címet is nyert (ami azért nem akármi), a Portóval hazai fronton nem tudott kupát szerezni – igaz, a BL-ben sikerült eljutnia a legjobb nyolcig. A felnőttválogatott aztán nagyon jól nézett ki a kezei alatt, de egy rosszul időzített bejelentés megfosztotta attól, hogy honfitársait vezesse a 18-as mundialén, a Real Madridnál pedig utólérte a karma.

A jelenlegi Sevilla viszont minden kétséget kizáróan tőle olyan jó, amilyen; a bajnokságban különösebb megerőltetés nélkül jött össze a negyedik hely, az EL-ben pedig mi is láthattuk, hogy elsősorban a cseréinek köszönhetően tükörsimán lemeccselte Solskjaert.

A mi oldalunkon Conte egy abszolút győztes típusú edző, igaz, a korábbi években mindig a hazai trófeák megszerzésében remekelt. Ezúttal változott a helyzet és itt az az első, igazán komoly esélye arra, hogy a nemzetközi futballban is villantson valamit. Szurkolunk Neked, Antonio!

 

 

Ha pedig úgy gondoltátok, hogy nem jár Nektek közös beharangozó a döntő előtt, akkor tévedtetek; fogadjátok sok szeretettel egy csokorban kollégáim gondolatait a nagy meccs előtt.

Fontos aspektusnak tartom a döntő alakulásának szempontjából, hogy a remegő lábakat minél gyorsabban “kirázzák” magukból a játékosok. Az elődöntőben ez egy bő félidőbe telt – és még úgy is viszonylag sima volt a vezetés – , remélhetőleg ez most kevesebb időt vesz igénybe. Ki tudja, talán az a D’Ambrosio-gól még mindig éreztetni fogja a hatását… (Rolkó)

Olyan furcsa érzés európai kupadöntőre ébredni. Legutóbb ugye 10 éve történt meg hasonló – a babonásoknak jó hír, hogy aznap balatoni vonaton ültem és most is épp ez történik. És van M-betűs argentin csatár a keretben 2020-ban is…(csabinter)

Ritka, hogy egy top klub ennyi időn át legyen sikertelen. Amikor 2011-ben, a triplázás után kizúgtunk a Schalke ellen, bosszús voltam, de azért mégiscsak sikerült túlélni. Akkor még ott világított az előző év, várható volt a visszaesés, és egy trófeák nélküli év sem volt elképzelhetetlen. Arra azonban a legsötétebb rémálmainkban sem gondoltunk, hogy 10 lesz belőle. Ennyi idő alatt még G.R.R. Martinnak is majdnem sikerül megírni egy Trónok harca könyvet. (Blazious)

Zabigyereknek tűnik az EL a BL mellett, mégis csodáltos saját kölkünknek látnánk, ha megnyernénk. Ketté lehet választani egyébként bármilyen sorozatot, amiben egy csapat elindul: eljutni a döntőig, valamint megnyerni a döntőt. Előbbiben inkább egy csapat játéktudása számít, utóbbival kapcsolatban viszont inkább a mentalitás. A Conte zsigereiben kódólt győztes mentalitást kell átültetni a játékosokba, hogy kupaemeléssel záruljon az este. A történelem a győzteseket jegyzi, lehetsz szar, ha nyersz, és kitörölheted vele a feneked, ha jól játszol, de veszítesz. Hiába gondolom úgy, hogy az elmúlt 1 hónapban látott Inter megveréséhez egy Sevillánál jobb csapat kell, ennek a tételnek az igazolásához meg kell tudni nyerni a döntőt. (bimre)

Amikor az Inter legutóbb megnyerte a mai EL korábbi megfelelőjét, az UEFA kupát, 8 éves voltam, és sajnos nem néztem még focit – legfeljebb apukámat nyaggattam kérdéseimmel, mint például melyik csapat melyik kapuba kell, hogy rúgja a labdát. Azoknak, akik emlékeznek arra a meccsre, katartikus élményként maradt meg a Lazio elleni 3-0, nem zavar senkit, hogy az UEFA kupa tulajdonképpen mindig a Bajnokok Ligája árnyékában létezett. A kupasorozat tekintélye tovább devalválódott idővel, de egy dolog biztos: az EL-t gyenge csapat még soha nem nyerte meg, nem lett közepes csapatok alamizsnája. Az Inter “győzelmi kultúráját” pedig bizony van honnan felépíteni, ehhez pedig kezdésként kimondottan szépen nézne ki ez a serleg. Jövőre meg mondjuk egy másik. (touristique)

Idol. Számomra Romelu Lukaku egy szezon alatt azzá vált. A Unitednél töltött katasztrófális utolsó záró szezonja alatt rengetegeg kritikát kapott, ám bizonyította: ha egy olyan közegben van, ahol szeretik, bíznak benne, akkor egy fantasztikus támadó. És hogy mitől vált idollá számomra? Rengeteg klasszis csatár megfordult az Interben, amióta a csapatnak szurkolok, de aki ilyen hamar belopta magát a szívembe az kevés. Néha csetlik botlik és még mindig látni tőle irtózatos technikai hibákat, sokszor hisztizik meccs közben ha a társak pontatlanul passzolnak, de ő az aki, Icardi távozása után megmutatta nekünk, hogy milyen az, amikor egy csatár -ami egy végtelenül önző szakma tud és kell is, hogy legyen – igazi csapatember és szerintem óriási szerepe van abban, hogy az idei Inter egy egységes csapat. Nem csak a pályán, azon kívül is. Még sok ilyen évet Romelu! (PaulPierce34)

Nem létezik olyan, hogy ne nyerjük meg ezt a kupát. (Bobogoal)

Történelmi lehetőség előtt állunk, hogy az Inter 2010-es európai kupagyőzelme után újra az Inter nevét véssék fel az európai kupagyőztesek olasz listájára. Ráadásul most dumálni se lehet, hogy nincs olasz a csapatban, mert jó eséllyel 4 kezdeni fog, ebből kettő az olasz foci jövőjének meghatározó játékosa lehet. Nyugodtan szurkolhat nekünk mindenki, aki az olasz focit szereti – akár rosszul esik, akár nem. (bimre)

Egy szó mint száz, itt a lehetőség, hogy megmutassuk, komolyan gondoljuk az európai elithez való felszárkózást. Az elmúlt évek háttémunkája, igazolásai, építkezése és szenvedése csak akkor ér valamit, ha az utolsó lépcsőfokra is sikerül fellépni. Erőt adó siker lehetne ez, olyan, amire a következő 10 évet lehetne felépíteni. Bebizonyíthatjuk, hogy újra győztes csapat lettünk, és jövőre nem elégszünk meg a második hellyel a bajnokságban sem. Én már rohadtul izgulok, az elmúlt 10 év legfontosabb meccse következik, estére tehát: FORZA INTER! és egyébként is…(Blazious)

Rohadjon meg a juve. (Blazious)

Várható kezdők:

Sevilla (4-3-3): Bono; Navas, Koundé, Carlos, Reguilon; Jordan, Fernando, Banega; Suso, En-Nesyri, Ocampos

Inter (3-5-2): Handanovic; Godín, de Vrij, Bastoni; D’Ambrosio, Barella, Brozovic, Gagliardini, Young; Lukaku, Martínez

Kezdés 21:00-kor, a Sport1 élőben közvetít.