Edződerby utáni pesszimizmus

A klub alapításának 112. évfordulójának délutánján valahogy messzire elkerül az ünnepi hangulat. Koronavírus, zárt kapus meccsek, vereség a Juventustól, minimálisra csökkent scudetto-remények… Pár hete másképpen képzeltük el ezt a tavaszt.

Pedig maga a tegnapi este nem indult rosszul. Tény, baromi fura volt az egész, hiszen délután egy ponton úgy nézett ki, Damiano Tommasi és az olasz játékosok szervezetének nyomására a sportminisztérium még a 12.30-as Parma-Spal meccs előtt pár perccel felfüggeszti az egész Serie A-t a vesztegzár idejére, tehát úgy egy hónapra. Ehhez képest némi késéssel elindult a meccs, majd 15.00-kor újabb három, így semmi akadálya nem volt annak sem, hogy a Juve és az Inter játékosai kifussanak 20.45-kor az Allianz Stadium gyepére.

Ki is futottak, ahol a várható sivár hangulat fogadta őket a koreo, folyamatos éneklés, hazai és vendégszurkolók teljes hiányában. Érdekes volt mindazonáltal folyamatosan a kispadon ülő társak és a két temperamentumos edző nonstop buzdítását hallani, de ezt a feelinget inkább meghagynánk az igazi edzőmeccseknek a jövőben.

A meccs maga ehhez képest egész jó tempóban folyt, és mondhatni egyenlő erők küzdelmének tűnt, de Handanovic bravúrjaira többször volt szükség mint a másik oldalon Szczesnyére, őt egyetlen egyszer tudta tesztelni Brozovic egy átlövésből. Nem lehetett panasznuk a mieinkre, bár szokatlan módon a szögletekre nem reagáltak olyan jól Bastoniék, De Ligt és Bonucci is kapura tudott fejelni sarokrúgás után, még ha nem is tiszta helyzetben. A megnyert párharcokkal nem álltunk rosszul mezőnyben, a hazaiak Bicikliző Pávája  sem jelentett sok veszélyt, ahogy Higuain vagy Douglas Costa sem, de a Juventus Matuidi és Ramsey támadásba való becsatlakozásaival inkább meg tudta zavarni a status quot mint bárki tőlünk a másik oldalon.

Ennek következtében hiába indult számunkra jobban a második félidő, Bonucciék kellőképpen kivonták Lukakut és Martínezt kivonták a forgalomból ahhoz, hogy ez mindössze meddő mezőnyfölényt jelentsen. Szinte a semmiből jött viszont a hidegzuhany, mikor az általunk sokat szidott, de amúgy eddig jól játszó Vecinot csúnyán megverte a juvésok által sokat szidott, de amúgy tegnap jól játszó Matudi. A védők épp lemaradtak Ramseyről, aki valahogy a labdát megkaparintani akaró CR takarásából egy lapos lövést eresztett meg Handanovic kapujára, ami természetesen meg is pattant de Vrijen. Elég hülye gól, főleg a semmiből, dehát ennyi is elég ahhoz, hogy egy meccs menete teljesen megváltozzon, és tegnap épp ezt láthattuk.

Conte a gondokat igazából tetézte Eriksen becserélésével. Nyilván logikus, sőt leginkább kötelező döntés behozni a liga egyik legértékesebb játékosát hátrányban, de amíg nem igazán látjuk a dán szerepét a csapatban, addig a játszatása inkább lesz teher, mint igazi ütőkártya. Antonionak pedig mindössze annyi volt az elképzelése, hogy berakta őt a csapat egyik legfontosabb láncszeme, Barella helyére. Nem tudjuk, hogy Barella küzdött-e valamilyen fizikai problémával a meccs előtt, ami miatt nem bírta 60 percnél tovább, vagy tán csak túlzottan idegesnek tűnt, mindent összevetve egyáltalán nem láttuk indokoltnak a lecserélését. Kimondottan sokat melózott, minden labdáért megküzdött, ezek a tulajdonságok pedig Eriksenből hiányoznak, ő egyszerűen másban jó.

A Juventus a gól után a labda elrejtését tűzte ki célul, a középpálya átrendezése után pedig az Internek nem sok fegyvere maradt ennek megakadályozására, úgy tűnt, hogy Conte úgymond „kicserélte” a csapatot a meccsből. Végül jött egy valódi taktikai váltás, az utolsó 15 percre Gagliardini érkezett Candreva helyett, pár percre rá pedig egy 4-3-1-2-t láthattunk kirajzolódni, így Skriniar lett jobbhátvéd, ami természetesen idegen volt neki. Ennek ellenére nem érkezett a helyére sem DD, sem mondjuk Biraghi, megnézhettük viszont Alexist Lukaku helyén, elég feleslegesen. A győzelmet a kétgólos előny tudatában elkönyvelő Juventust ekkor már sikerült kisebb periódusokra beszorítani, de nem mintha felborult volna a pálya, sőt az igazi lehetőségek a meccs legvégén is a Páva előtt adódtak.

És akkor ez idénre ennyi? Nem tudjuk, de 6 pont hátrány március közepén már nagyon soknak számít. Hiába lépett több szempontból is szintet az Inter idén, azt nem engedheti meg magának, hogy a legnagyobb rivális ellen egyetlen pontot se szerezzen – márpedig az elefánt a szobában épp azt akarja mondani, hogy ha egymás elleni eredményben döntetlenre állna a két csapat, az máris pontegyenlőséget eredményezne köztük. Különösen bosszantó, hogy a Juventusnak talán a két Derby d’Italián kívül nem volt túl sok igazán meggyőző bajnoki meccse, a saját szurkolóik sem szívesen ülnek már le a tévé elé miattuk, az Inter mégis képtelen volt jól játszani ellenük. Ezt így nem lehet.

És mi lesz a bajnoksággal? Nem tudjuk, mivel jelen állás szerint az olasz labdarúgás szünetelni fog április 3-ig. Hogy aztán miként sikerül majd az összes elhalasztott meccset pótolni, jó kérdés, bár jelen esetben talán nem is ez a legfontosabb. Amikor pedig folytatódik, mi itt leszünk, és szurkolunk tovább.