Túl vagyunk a trónkövetelők csatáján és ugyan pontot nem szereztünk, az élet így sem áll meg, sőt; holnap este 18:55-től ismét megcsodálhatjuk kedvenceinket, a Ludogorec lesz az ellenfél az Európa Liga első egyenes kieséses párharcában.
Mielőtt azonban rátérnénk arra az összecsapásra, érdemes néhány szóban a vasárnapi, római vendégjátékunkkal is foglalkoznunk, ahol a
Padelli
Godin, de Vrij, Skriniar
Candreva, Vecino, Brozivic, Barella, Young
Lukaku, Lautaro
tizenegy futott ki 20:45-kor a gyepre.
Az első negyvenöt perc többnyire Lazio fölényt hozott, már ami a labdabirtoklást illeti. Ugyan ez konkrét helyzeteket nem eredményezett számukra, azért SMS kapufájánál jó néhányan a szívünkhöz kaphattunk. Conte eközben elsősorban a kontrákra épített és nem is volt ez rossz döntés a részéről; Lukaku próbálkozását még védte Strakosha, azonban Young lövésénél már tehetetlen volt.
Az angol a baloldalon, míg Candreva a jobbon nyerte rendszeresen a párharcait a Lazio szárnyvédőivel szemben és a gólunkat is tulajdonképpen ezen két játékos hozta össze. Úgy tűnt, beigazolódnak Conte sajtótájékoztatón elhangzott szavai, melyek szerint a szélek lesznek majd igazán döntők az összecsapáson.
A második félidő elején a Lazio igyekezett ránk borítani a pályát ès sajnos hamar össze is hoztuk nekik az egyenlítést.
A Milan elleni meccs óta megfigyelhető, hogy védőink egyáltalán nem bíznak Padelli kijöveteleiben és mindig inkább ők maguk próbálják megoldani az olyan szituációkat, mikor elsősorban a kapusra lenne szükség. Ez történt most is, Skriniarról rossz helyre került a labda, de Vrij pedig szabálytalankodott Immobilével szemben. A tizenegyest a sértett magabiztosan értékesítette és sokáig úgy tűnt, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba és úgy folytatódik majd, ahogyan az első játékrészben láthattuk – meddő Lazio fölénnyel, illetve ígéretes Inter ellentámadásokkal.
Sajnos azonban a védelmünk (de leginkább Vecino) ismét nem állt a helyzet magaslatán, egy Lazio szögletet követően talán kétszer is lett volna lehetőség kibikázni a labdát – egyszer sem történt meg, így jött Szergej és bevágta a második hazai gólt.
Ezt követően persze próbáltunk nyomni és a Napoli elleni találkozóhoz hasonlóan ezúttal is átálltunk 4-3-3-ra – Godín hisztizett is egy sort -, azonban az utolsó percekben Acerbiék remekül helyt álltak és a legnagyobb védést igazából Padellinek kellett bemutatnia Immobile kiugrásánál.
A három pontot végül a Lazio szerezte meg az egyébként nagyon magas színvonalú találkozón – sajnálhatjuk, hogy így alakult, de azért senkinek nem kell a kardjába dőlnie, 14 forduló még hátravan.
Rá is kanyarodhatunk a holnap esti mérkőzésre, melyen kedvenceinknek Bulgáriában kell helyt állnia.
A Ludogorecet idén már jó néhányszor láthattuk, hiszen nyáron még tükörsimán bukták el a Fradival szemben a BL playoff egyik korábbi párharcát, majd az edzőcserét követően ismét összekerültek a magyar bajnoki címvédővel, ezúttal már az EL-ben. Nem kellett volna sok, hogy végül ne a Ferencváros jusson tovább az abszolút kiegyenlített csoportból, ám végül az új erőre kapó Ludogorec ért oda a második helyre.
A bolgárok toronymagasan vezetik hazai pontvadászatukat a Levszkij Szófia előtt, de az mindenképp a mi malmunkra hajthatja a vízet, hogy aktuális ellenfelünk február hatodika előtt csupán barátságos meccseket játszott, így remélhetőleg nincsenek még igazán hozzászokva a tétmeccsek iramához.
Hogy magunkról is beszéljünk, jó lenne már holnap előnyt szerezni, hogy a visszavágón néhányan tudjanak pihenni. Megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e nekünk ez a sorozat; személy szerint én úgy gondolom, hogy elég szánalmas lenne, ha már az első körökben elbuknánk azért, hogy tudjunk koncentrálni a bajnokságra. Ne álszenteskedjünk, hanem tegyük a szívünkre a kezünket:, nem igazán van nálunk erősebb csapat idén az Európa Ligában. Remélhetőleg a csapat és Conte is igyekeznek majd ezt bizonyítani.
Ami a várható összeállításunkat illeti, Padelli fog továbbra is a kapuban állni.
Szegény a Milan ellen mindkét – de főleg az első – gólban benne volt, viszont sem a Napoli, sem a Lazio ellen nem követett el döntő hibát, sőt; mindkét meccsen volt két nagy védése. Az persze látszik, hogy a társak nem igazán bíznak benne és ennek is volt következménye például a rómaiak egyenlítése, de azért nem volt még olyan régen Carrizo, hogy lássuk, van azért különbség második számú kapus és második számú kapus között is.
A három fős védelemben szerepet kaphat D’Ambrosio, akit a sérülése óta nem igazán láthattunk és aki talán most kapja meg az első esélyt arra, hogy visszaverekedje magát a kezdőbe. Bastoni is várhatóan feltűnik majd a pályán a kezdő sípszótól, ő egyébként lassan, de biztosan a rangadókon is szerepet kaphatna, Godín (és Skriniar) teljesítményét elnézve.
A két szélre Moses és Biraghi várhatóak, míg a centrumban talán van némi esély Eriksen játékára is az első perctől.
Csatár poszton jól állunk, Lukaku nem tud elfáradni, Martínez pedig az eltiltása során pihenhetett, így simán lehet, hogy az ő duójuk fog rohamozni; igaz, egy Ludogorec ellen azért Alexist is nyugodt szívvel be lehetne dobni valamelyikőjük helyett.
A DigiSport2 élőben közvetíti a találkozót, hajrá fiúk!