Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy a kedden hivatalossá vált Eriksen-sztori mögött egy kellemes Sneijder-párhuzamot látok. 2009 augusztusában érkezett a pöttöm holland agytröszt és két nappal azután, hogy kicsatolta a biztonsági övét és mosolyogva elköszönt a légikisasszonyoktól, máris a kezdőcsapatban találta magát egy teltházas Meazzában a Milan ellen.
Teltház talán most nem lesz és nem a kuzinok várnak majd felkonconolásra, ám a helyzet hasonló. Mint ahogy a két karmester játékstílusa között is rengeteg egyezést találni, de nem fogom jelen hasábok között folytatni az Eriksennel kapcsolatos érzéseimet, mert a dán művész a mercato lezárultával megkapja majd a minden szempontból megérdemelt külön posztját.
Valószínűleg a padon elhelyezkedve követi a ma esti Coppa Italia-negyeddöntőt, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy vélhetően hatalmas ováció közepette a második félidőben beszánkázik a pályára – ha jól alakulnak a dolgok, azért, ha meg rosszul, akkor azért.
Az elmúlt hetek gyengébb játéka és eredményei, a Vecino-balhé és a Cagliari-meccs lefújása után történtek miatt nem épp a klubnál észlelhető legjobb hangulatban érkezett meg a Samuel Eto’o 2009-es leigazolása óta a legkomolyabb Inter-szerzemény – különösen a vasárnap történtek miatt áll a bál a klubházban (Conténak vérnyomáscsökkentőt írtak fel a klub orvosai, Martinezt pedig két bajnokin biztosan nem látjuk). Ez azt jelenti viszont, hogy este ott lesz a kezdőben.
A mostanában minden nyáron kifosztott Fiorentina sincs a legjobb passzban, bár mintha Iachini alatt kicsit összekapták volna magukat a violák. Ami a várható összeállítást illeti, Conte csak hátul kavarja meg picit a dolgokat: Ranocchia és Godín kerülhet be a Neo Citrannak hála meggyógyult Skriniar mellé, egy sorral előrébb minden bizonnyal visszatér Candreva, így Young kipróbálhatja, milyen érzés bal oldali szárnyvédőként menekülni a madárkaka elől.
Várható kezdőcsapat: Handanovic – Godín, Ranocchia, Skriniar – Candreva, Barella, Vecino, Sensi, Young – Martinez, Lukaku.
Tv.: Sport2, 20:45