Jócskán benne vagyunk már a januárban és legnagyobb sajnálatunkra nem úgy tűnik, hogy az idei más lesz, mint a korábbiak. A 2011-12-es szezonban volt először téli összezuhanás és azóta egy kivételével minden évben megtapasztaltuk, milyen érzés indokolatlanul pontokat hullajtani. A kakukktojás a 2016/17-es évad, amikor remekül sikerültek a téli hónapok; igaz, akkor a fennmaradó őszi és tavaszi időszak volt kuka.
A tegnapi mérkőzés eleje másképp alakult, mint azt mostanában megszokhattuk. A nápolyi kiruccanásunktól kezdődően az Inter mindig igyekezett megnyomni a meccsek elejét és minél előbb gólt szerezni. Ez a taktika a Lecce ellen már nem működött, így jöhetett valami más.
A kupameccsel ellentétben nem rontottunk neki a Cagliarinak, hanem sokkal inkább kivárásra játszottunk. Az első nagy lehetőség a szárdok előtt adódott, Nandez beadásából Simeone próbált veszélyeztetni, de szerencsénkre továbbra is teljesen vakon van a srác. A másik oldalon Martínez ugrott ki, de rövidre tartó lövését a visszatérő Cragno magabiztosan hárította.
A harmincadik perchez közelítve aztán megtört a jég; Borja Valero ívelt labdáját a debütáló Ashley Young szelídítette meg, majd szinte maga alól beadva szolgálta ki Lautarót, aki ezúttal már nem hibázott. A kommentátorhoz hasonlóan még néhányan emlegettek valamilyen lökést, ami miatt a gólunk szabálytalan lett volna. Biztosan lett volna olyan bíró, aki nem adja meg a találatunkat, de egy héttel ezelőtt is lett volna olyan, aki megadja Lukaku gólját Leccében, sőt…
A félidő végén még Handanovicnak kellett kapaszkodnia Faragó fejesét követően, de megoldotta feladatát, így előnnyel fordulhattunk.
A második játékrészben az előzetes várakozásoknak megfelelően feljebb tolta a védekezését a Cagliari, mely húzással viszont inkább maguknak ártottak – a megnyíló területekben a Sensi, Martínez, Lukaku trió remekül kombinálgatott; nagyon nagy kár, hogy például az olasz egyetlen helyzetét sem tudta gólra váltani.
A 70. perc körül már úgy tűnt, hogy csillapodni látszódnak a kedélyek; csapatunk már egyértelműen az előny megszerzésére koncentrált, a szárdok támadójátékában pedig nem igazán volt átütő erő. Mégis, az ellenünk már-már szokásosnak mondható távoli Nainggolan lövés hatalmas mákkal utat talált a kapunkba, így újra nyílt lett a mérkőzés, mi pedig újfent szórakoztuk el sikeresen a megszerzett előnyt.
Conte átállt 3-4-3-ra és az impotens Biraghit is lehozta, de Lukaku egyéni alakításán kívül mást már nem nagyon tudtunk produkálni. A meccs végén a már teljesen önkontrollját vesztett Martínezt is kiszórta a spori, így Sáncheznek lesz egy kis ideje majd bizonyítani, hogy még mindig megvan benne az, amiért régen annyian rajongtak/rajongtunk érte.
Lautaro mellett Berni is pirosat kapott; az olasznak ez a hatodik szezonja nálunk, 0 játszott perc ès egy eltiltás a mérlege.
Az este további mérkőzésein a Róma lefocizta a Laziót, mégis pontosztoszkodás lett a vége; Inzaghiék kupameccse is már azt vetítette előre, hogy kipukkadni látszik az a bizonyos lufi. Most ugyan bemákoltak egy pontot, de szerintem hamarosan ők le fognak szakadni.
A Juventus kispadján pedig Maurizio Sarri rágcsálja a csikkeket, akiről tudjuk, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne nyerjen bajnokságot. Mivel képes volt kikapni a Gattuso-féle, szárnyaszegett Napolitól, így egy pontot még így is hoztunk rajtuk.
Folytatás a Fior ellen a kupában.
A tegnapi napon ünnepelte 57. születésnapját klubunk történelmének egyik legsikeresebb edzője, José Mourinho. Isten éltesse!