Még egy kell

Már senkit sem érdekel hogyan, csak szerezzük meg top 4-hez szükséges hat pontot, hogy ne legyen totális blama ez a szezon. Így vágtunk neki a hátralévő három döntőnek, melynek első állomása a gyakorlatilag hónapok óta biztos kieső Chievo volt. Jelentem, egyetlen győzelem kell és jövőre is lesz Bajnokok Ligája Milánóban.

D’ambrosio, De Vrij és Brozovic nélkül is kötelező volt a győzelem, mert ha megint nem verjük meg a veronaiakat, akkor mindenki mehet sóbányába dolgozni éhbérért. Az igazság az, hogy az újabb botrányos tavaszi szezon után a hátralévő meccsektől függetlenül, a szurkolók szemében ez a csapat megbukott.

A vezetőség pedig máris építi a jövőt: Conte lesz az új edző, ez pedig érdekes kérdéseket vetett fel bennem a tegnapi meccset nézve. Hogyan tud egy csapat motivált maradni, küzdeni a Bajnokok Ligája indulásért, ha hónapok óta tudni, hogy a csapat egy része szinte biztos, hogy ősztől már nem lesz Nerazzurro? A kezdőcsapatot megnézve, kapásból Miranda, Borja Valero, Perisic és Icardi jut eszembe, akik tutira koccolnak, de Cedricért sem hiszem, hogy fizetne a klub.

Ebből a brigádból mondjuk Mirandából meg Borjából nem nézem ki, hogy gyökérkedne, meg tojna az egészre, a horvátból meg az instaribiből viszont bármit kinézek. Spallettinek sem lehet ideális így dolgozni, hogy már az utódja is megvan. Mondjuk ki: egy picit megalázó is.

De persze, akkora lúzerek nem lehetünk, mint a Lazio, hogy a már kiesett Chievót sem tudták megverni hazai pályán – reméltem a meccs előtt.

És így is lett. A szokásos ötlettelen körbeadogatás, a tizenhatos közelében totális tanácstalanság persze ezúttal sem maradt el, de érdekel ez már bárkit is? Politano és Perisic eldöntötte, két pontos lövéssel és nagyjából ennyi. A második félidő utolso 25 percében néha futballra emlékeztető dolgokat is bemutatott a brigád, amit tavasszal nem sokszor láthattunk, szóval nem volt ez olyan vészes.

Két kör van hátra, hétvégén irány Nápoly (vagy Palermo?), utána pedig a kiesés ellen élet-halál harcot vívó Empolit fogadjuk az utolsó körben. Egy győzelem, sőt két remi is elég az üdvösséghez, de ha sikerülne hat ponttal lehozni az utolsó két meccset, talán nem úgy emlékeznénk vissza erre az idényre, hogy csak azért jött össze a dobogó, mert a többiek még nálunk is nagyobb lúzerek voltak.

Osztályzatok:

Handa 0 – Cedric 6,5, Miranda 6,5, Skriniar 6, Asamoah 6- Borja 6, Vecino 5,5, Radja 5- Perisic 6,5, Icardi 4, Politano 6,5