Van mit törleszteni

Nem számolom hányszor, de már többször is leírtuk az utóbbi hetekben: ha ezt, meg azt megverjük, akkor nem kell parázni, meg lesz legalább a negyedik hely, ha meg kikapunk, akkor izgi lesz a vége. Most is ez a helyzet, ám most nem a Lazio, az Atalanta, vagy a Roma lesz az ellenfél, hanem a már bajnok juve. Nehéz, de egyáltalán nem lehetetlen küldetés a mai mérkőzés az Inter szempontjából.

Ne áltassuk magunkat, az hogy, a csalók már bajnokok, egy percig sem jelenti azt, hogy félgőzzel állnának hozzá a mai meccshez. Egyrészt utálnak minket, mint a büdös szart – ez persze kölcsönös-, másrészt meg a BL kiesés után szerintem minden apró alkalmat meg akarnak ragadni, hogy vigasztalják a szurkolóikat.

Még élénken él bennünk a tavalyi fiaskó, ami az utóbbi évek egyik legfájdalmasabb kudarca volt. Akkor is, ha az utolsó két fordulóban mindent visszakaptunk, amit azon a meccsen elvett tőlünk a sors – már amennyiben Paolo Valeri sporttárs tevékenységét a sors számlájára írjuk.

Azóta eltelt egy év és csupán annyi változott, hogy Moggiék most úgy utaznak Milánóba, hogy már nem harcolnak a bajnoki címért. Gyakorlatilag hónapok óta, matematikailag meg múlt héten nyerték meg az idei pontvádaszatot, méltó kihívó híján. Nálunk viszont a helyzet változatlan: hullámzó forma és ádáz harc a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helyért.

A helyzetünk persze jóval kedvezőbb, mint tavaly: öt pontos előny az a Milan és Atalantával szemben, plusz a bergamóiakat kivéve nekünk kedvez az egymás elleni eredmény a riválisokkal szemben.

A meccs esélyese a torinói fodball csapat, de a tavaszi formájukat elnézve, egy jó napot kifogó Inter (lásd a Genoa, vagy a Milan elleni játék) legalább egy döntetlenre jó lehet. Mélyebb taktikai elemzésbe nem szeretnék belemenni, mert én csak egy blogger vagyok és nem vagyok benne a fodballban, de Brozovic visszatérése kulcsfontosságú lehet. Le a kalappal Borja múlt heti teljesítménye előtt, de azért mégis csak más, amikor a Serie A legepicebb középpályása robotol fel, s alá 90 percig.

A horvát mellett Radja és vélhetően a rangadók királya Vecino fog rombolni, építeni, alkotni és jó esetben gólt lőni a középpályán. A védelem ugyanaz lesz mint kb. bármikor a szezon folyamán, míg Gazetta szerint Icardi ismét padozik, így Lautaro a városi derbi után Olaszország derbijén is bizonyíthatja rátermettségét.

Ami Allegri brigádjától kicsit fura lehet, legalábbis a Gazzetta jóslatából kiindulva, hogy három védőt vizionálnak, méghozzá Emre Cannal Chiellinivel és Bonucci mellett. De ez lehet csak engem lep meg, egy vérbeli börtönmezesnek ez totál megfelel így. Aztán persze simán benne van, hogy Rugani kezd.

Amúgy meg felőlem, felállhatnak, ahogy akarnak, csak üssük már meg végre őket. Utoljára ez három éve sikerült, még De Boerral, akkor Perisic és Icardi hozta a gólokat. Valami hasonlót kérünk mára is és akkor tényleg lezárhatjuk ezt a hülye számolgatást.

Tipp: 2-1 gólszerzők: Ventola, Georgatos ill Zalayeta