Az Inter jelenlegi helyzetében ez nyilvánvalóan egy túlontúl nagyképű címadásnak tűnik, de hát ez volt a helyzet – jókor sikerült találkozni a nagyjából senki földjén tartózkodó ellenféllel. Persze azért jó élményeknek nem voltunk híján.
Feltételezem, nem csak bennem él az idény végét váró érzés, azt szeretném, hogy bárhogyan is (na jó, azért lehetőleg BL-helyezéssel), de kerüljön már lezárásra ez az újabb viszontagságos időszak. A múlt heti történések a meccsel együtt is ezt erősítették bennem, így ismét szinte elvárások nélkül ültem le megnézni a genovai vendégjátékot – pláne tudván azt a szopóroller szériát, amit ellenük sikerül „építgetni” az utóbbi években.
A kezdőcsapat nálam nagyon közel volt az ideálishoz, a középpálya összetétele ugyebár mindig sarkalatos pont, és ott végre újra sikerült összeállni az általam legerősebbnek vélt hármasnak, Gagliardinivel és Nainggolannal a sztenderd Brozovic mellett. Persze nyilván a Ninja alapból kirobbanthatatlan lenne, de nekünk már annak is örülni kell, ha két meccset lejátszik zsinórban, sérülés nélkül.
Az ilyen meccsekről tök egyszerűen lehet egyébként írni, mert elejétől a végéig szinte ugyanaz zajlott a pályán: adott volt egy motivált csapat (az Inter), és egy olyan, ami… Nos, nehéz ezt megfogalmazni, de aki hosszú ideje követi a Serie A-t, tudja, hogy az idény végén nem minden esetben hozza a legjobb formáját egy olyan alakulat, ami már gyakorlatilag semmiért nem küzd. Utóbbi persze barokkos túlzás, mert épp még ki is eshetne a Grifoni, de ahhoz elég valószínűtlen pechszériának kellene számukra összejönnie, az előrelépés meg gyakorlatilag esélytelen jelen helyzetükben.
Egy szó mint száz, látszott Sturaroékon, hogy megszakadni nem igazán fognak, ezzel egy időben a hátuk közepére kívánják ezt a hétközit, a „mieinken” viszont végig érződött, hogy igyekeznek ezt maximálisan kihasználni – ahogy egyébként ezt tennie is kellene mindig egy magára valamit is adó együttesnek. Önbizalomgyűjtés szempontjából is jól jött ez az egész a véghajrára nézve, jó pár embernek elkelt egy kis pozitív löket az utóbbi heteket követően: Gagliardini, Icardi, Perisic és Miranda (a teljesség igénye nélkül) mind sokat profitálhattak ebből, hiába volt olyan az ellenfél, amilyen.
Ha már az exkapitány említésre került: ő bizony megkapta a beígért dózist a Nordtól, kérdés, egészséges -e rövid távon, ha ez így folytatódik meccsről meccsre. Én azt gondolom, nem feltétlen, egy hazai pályán való telibe kifütyülés bár kijárna, talán mégsem kellene erőltetni, „a cél szentesíti az eszközt” jegyében. Nyáron meg lesz, ami lesz.
Meghitt pillanatok közben/előtt
Habkönnyű volt mindkét játékrész, pláne a buta kiállítás után kevés igazi ellenállást fejtett ki a Genoa, így szerencsére a sérülések veszélye sem nagyon állt fenn – jellemző, hogy a vendéglátók részéről a második félidőben beállt Bessa volt az, aki hosszú idő után valamiféle fizikai nyomást helyezett egy Inter-védőre. Egy másik Inter-exet is érdemes megemlíteni e helyütt: Radu bemutatott egészen komoly védéseket, vele kapcsolatban biztos lesz majd fejtörés nyártól (nyilván nem csak ebből a meccsből kiindulva). Egy-két egészen szellemes összjáték is befigyelt, mintha kicsit felszabadulásként is élték volna meg a játékosok ezt a mögöttünk hagyott, negatív történésekkel teli hónapokat követően.
Nagy kérdés, sikerül -e a tegnapiból átmenteni valamit akár vasárnapra, hisz mondhatni, hatpontos derbi vár a csapatra az Atalanta ellen (mondjuk ez annyira nem nagy szó az elmúlt szezonokra tekintve). Törleszteni való van, ahogy komoly tét is, jó lenne majd ezt nem elbaltázni, mivel azokat a heteket éljük, ahol kvázi be lehet biztosítani a hőn áhított, létfontosságú BL-indulást.
Pontozás:
Handanovic – Egy-két alkalommal emelkedhetett csak fel a pulzusa, de akkor azért szükség volt a koncentrációjára. Ezekkel együtt a kötelezőket is a szokott módon oldotta meg. (6)
Asamoah – Hétvégi jó teljesítményét most sikerült átmentenie a következő fellépésére is, számos jó megmozdulás mellett most gólpasszal is felfelé húzta az osztályzatát. (7)
Skriniar – Szinte csak passzjátékban kellett helytállnia, annyira kevés feladatot adtak neki a genovai támadók. Remélhetőleg ez elég volt neki arra a vasárnapi rémálom után, hogy fejben visszahozza magát. (6)
Miranda – Neki több dolga akadt szlovák társánál, egy-két nehézséget okozott is neki Kouamé Afrikából, de összességében jól oldotta meg a dolgokat – legfőképp rutinjára támaszkodva. (6,5)
D’Ambrosio – Elöl-hátul csendes meccse volt, nem is volt most szükség az ő… Khm, extrájára. Utólag könnyű okosnak lenni, de talán ezt a 90 percét megkaphatta volna Cédric a bizonyításra. (6)
Brozovic – Nagyon kevés (szinte semmilyen) nyomást helyeztek rá, az pedig általában jótékony hatással van mind az ő, mind az Inter focijára – most sem volt ez másképp. Jól mozgatta a társakat, és a védekezésre is abszolút odafigyelt. (7)
Gagliardini – Az utóbbi időben mindegyik pályára lépése alkalmával bizonyítja, hogy kezdőben a helye. Az unalomig ismételt fizikai jelenléte, a védekezésbeli hatékonysága és a Brozovic-csal való kompatibilitása mind-mind olyan tényezők, amik miatt őt nem kellene a padon elherdálni. Igen, most is előfordult, hogy olykor már túlgondolta a szituációkat, de így van ez, ha az embernek megjön az önbizalma. 144 labdaérintés, 128 passzkísérlet, 89%-os pontossággal, 3 szerelés, 1 megelőzés, 1 tisztázás, 4 sikeres csel: nálam a mérkőzés legjobbja volt. (8)
Perisic – Gól, gólpassz, kulcspasszok, viszont szemre túl sokszor hoz rossz döntést a támadó harmadban, ígéretes pozíciókban, illetve a gyakori negatív testbeszéde is zavaróan hathat. Persze ennél soha rosszabbat statisztikát… (7)
Nainggolan – Az az érzésem, ennél még többet be lehetne vonni a játékba, a tizenhatos környékén ő azért elég komoly veszélyt jelent(het) így vagy úgy – és erre már Inter-mezben is láthattunk jó néhány példát. Korrektül futballozott egyébként, és (elvileg) nem sérült meg, jó lenne, ha ez most már tényleg így maradna idény végéig. (6,5)
Politano – Jól kezdett, szinte fickándozott, és egyébként is végig rengeteg területe volt, amit jól használt ki az esetek többségében – szerencsére jó formában van az utóbbi időben. A gól vagy gólpassz hiánya a nagyobb osztályzatot akadályozó tényező. (6,5)
Icardi – Ha nem is beszélhetünk diadalmas visszatérésről (csúnyán elrontott azt az ő szintjén 101%-os ziccert), azért nagyon rendben volt ez, gólja és gólpassza mellett kvázi saját magának is „adott egy asszisztot” a büntető+piros kombó kiharcolásánál. Ugyan csak 16 labdaérintése volt, ez ilyenkor senkit nem izgat, elvégezte a feladatát. Kíváncsian várjuk a továbbiakat. (7,5)
Joao Mário – Bejött letutizni a hajrát, 100%-os passzpontossága jelzi is törekvései hatékonyságát. (-)
Borja Valero – Nem nagyon vettem észre a kevéske játékideje alatt. (-)
Keita – Szélen több veszélyt okozhatott volna, mint centerként – hiába csak 10 percecskét kapott. (-)
Spalletti – Felküldte a jelenlegi legerősebb kezdőt (de Vrij-t leszámítva), meg is lett az eredménye. A megfelelő mentalitással reagálta le csapata a hétvégi kudarcot, és Icardi csatasorba állítása is bejött végül. Sokszor leírtam már, de továbbra is nagy szívfájdalmam, hogy egy ilyen sima találkozón nem meri/akarja beküldeni legalább valamelyik fiatalt, pedig Colidio és Salcedo is simán bemutatkozhatott volna egy 20 perc erejéig. De hát ő már ilyen téren biztosan nem fog változni… (7)