Nehéz szombatra számítottunk a Genoa idénykezdetét figyelembe véve, és csak egy dolog lebegett a szemünk előtt a Barcelona vendégjátékát megelőzően: bármit áron, de behúzni a három pontot. Nos, ez a vártnál némiképp könnyebben jött össze.
Szerda környékétől már arról szóltak a hírek, hogy Spalletti komolyan fog rotálni Pandevék ellen, és ez most kivételesen igaznak is bizonyult: a római kiránduláshoz képest Dalbert, de Vrij, D’Ambrosio, Gagliardini és Martínez is a kezdőcsapatban találta magát. A formáció egyébként módosult az utóbbi meccseken, ez inkább egy 4-2-3-1 – 4-3-3 közötti átmenet most már sorozatban, előbbit inkább védekezésnél, utóbbit támadásnál láthatjuk felrajzolódni. A Brozovic előtt-mellett játszó két középpályás kvázi szabadon nyargalászhat az ellenfél térfelén, és ez egészen jó hatással van a támadásokra – góljaik és gólpasszaik mellett számos támadás volt kiváló példa erre.
Az igazat megvallva a Genoán az elejétől fogva látszott, hogy hét közben is Milánóban volt jelenésük, fáradtan, gyámoltalanul, sok hibával játszottak, erre jött még nekik az, hogy a mi kedvenceinknek viszont fullon volt az önbizalom-mutatójuk. Szinte egy másodpercig sem volt kérdés a tegnapi végkimenetel, egyedül csak az, hogyan, miként fog a 90 perc lezajlani. Hát, szerencsére minden a szánk íze szerint alakult. Már az első percekben kaphattunk ízelítőt (találat formájában is) azokból a támadásépítésekből, ami mostanság úgy tűnik, jellemzi Brozovicékat, és amit én egy posztban már nyáron próbáltam előrevetíteni – de talán pontosabb erre, hogy akkoriban még vizionáltam és reménykedtem. A szélről való ezernyi beadást kezdik felváltani a középen vezetett akciók és kiugratások (Politano pl. kétszer is konkrét helyzetbe került az első félidőben a vonaltól befelé való mozgás következtében), így pedig már mindjárt fogyaszthatóbb és értékelhetőbb az egész futball, amit az Internazionale a pályára tesz. Egyébként már szünetre lehetett volna 3-4 gólos az előny, de addig „csak” kétszer sikerült hibára kényszeríteni a Grifonit, a másik oldalon viszont egyedül Handa hajmeresztő megmozdulásánál ráncoltuk a homlokunkat.
A második félidőben szerencsére viszonylag hamar érkezett a mindent eldöntő Gagliardini-találat, onnantól csak az maradt érdekes, ki és mennyit szeretne még focizni. A góllövőlistát vezető Piatek beállása ugyan okozott kisebb zavarokat és felkavarta az állóvizet, végül nem osztott, nem szorzott, egy-két kósza lehetőséget leszámítva ekkor sem volt igazán veszélyben az Inter-kapu. A túloldalon jobbára Martínez küzdött a védőkkel inkább kevesebb, mint több sikerrel, de ezekből is alakultak ki olykor sokat ígérő szituációk, gólarányt viszont csak a hosszabbításhoz érve sikerült javítani. A végig nagy kedvvel focizó Joao Mário és a szintén feldobott állapotban lévő Nainggolan még hozzátettek egyet-egyet a közöshöz, így téve teljessé az ötgólos diadalt – úgy látszik, a genovaiaknak idén jár a highfive.
Próbáljunk csak a földön maradni és nem túllelkesedni a dolgokat, de az utóbbi bő egy hónap annyi pozitív töltetet adott, ami után nem tudok nem mosolyogva a csapatra gondolni. Igen, talán volt már hasonlóra példa az utóbbi években, de hinni szeretném, hogy ezúttal tényleg más lesz, és nem fog jönni mondjuk a menetrendszerű téli hullámvölgy. Abban az esetben boldogok lennénk, és elhihetnénk, hogy kedvenc csapatunk tényleg visszatért az európai topfutball vérkeringésébe. Ja, és ha már a csúcsokról beszélünk: kedden biztosan érdemes lesz a San Siro lelátóin helyet foglalni…
Pontozás:
Handanovic – Nem volt igazán próbára téve, egyébként sem szokott egekben lenni a pulzusa, de most aztán pláne nyugodt maradhatott egész végig. A rutinfeladatokat természetesen jól oldotta meg, leszámítva azt a szituációt, amikor majdnem öngólt lőtt. (-)
Dalbert – Úgy tűnik, tényleg maga mögött hagyta az idény legelején (és az egész tavalyi szezonban) látott énjét. Gyors, határozott, pontos volt az esetek többségében, és a támadásokat is hatékonyan segítette. (6,5)
Skriniar – Sok panaszunk eddig sem lehetett rá, de most már úgy tűnik, végleg hozzászokott a másik középső védő poszthoz is. Néhány fejpárbajt ugyan elvesztett Kouameval szemben (pedig az Afrikából származó rendkívüli fiatalember a földet uralja…), de ezekből semmi veszély nem származott. Világklasszis szint. (7)
de Vrij – Tanárian, megingások nélkül futballozik továbbra is, bárkivel vívott párharcot, jól oldotta meg feladatát. Nagyon sokat jelent a labdabiztossága. (7)
D’Ambrosio – Csendes 90 perce volt, sem elöl, sem hátul nem csinált emlékezeteset, a stabilitást viszont szokásosan hozta. Sárga lapja szükségszerűnek tűnt abban a helyzetben. (6)
Brozovic – A krokodilcsávó állandósította most már azt az igen magas szintet, amit azért tavasz óta sokszor láthattunk tőle. Én a magam részéről az új szerződésében szereplő 60 milliós kivásárlási árat is alacsonynak tartom, de ami még durvább, az a 80-as ratingje a FIFA 19-ben. (6,5)
Gagliardini – Nagyon kellett már neki egy ilyen meccs, minden szempontból. A passzhatékonysága ugyan hagyott kívánnivalót maga után, azt leszámítva igencsak rendben volt, és olyan megmozdulásokat is láthattunk tőle (vonal mellett talppal való labdatartás például), amik mutatták, helyrebillent az önbizalma. Remélhetőleg több szerepet kaphat innentől, az ő fizikalitása és fejjátéka akár kezdőként, akár csereként nagyon hasznos tud lenni. Az meg persze bónusz, ha egy duplát be tud tenni a közösbe. (7,5)
Joao Mário – Ha a hétfői után már jó érzéseink voltak vele kapcsolatban, most egyenesen repeshetünk az örömtől. Gólja mellé kiosztott két és fél gólpasszt, sugárzott róla a játékkedv és a küzdeni akarás, és kitette egyszerre a pályára az összes pozitív tulajdonságát. Nyilván nem lesz minden meccse ilyen, de ha csak megközelítőleg ilyen performanszokat láttunk volna tőle tavaly, biztosan nem kellene/kellett volna flopként elkönyvelnünk. Ez az utolsó esélye megragadni az Internél, meglátjuk, él -e vele hosszabb távon is, vagy csak fellángolás volt ez a „meccs embere” dolog. (8,5)
Perisic – Nem, nem és nem. A gól ugyan majdnem összejött neki, a többi megoldása viszont sajnos annál is kevésbé, tehát továbbra is várjuk, hogy ő igazán formába lendüljön. (5,5)
Politano – Az Inter jelenlegi legjobb szélsője, és még jobban értékelnénk, ha a lövési lehetőségeit – a mostanihoz hasonlóan – nem fölérugdosná állandóan. Az ő befelé húzása az egyik legjobb új fegyver ebben a szezonban, még ha eddig olyan túl sokat nem is profitált belőle a csapat. Szent meggyőződésem, hogy gólok/gólpasszok terén a jelenleginél sokkal több van benne. (7)
Martínez – Akadtak ügyes dolgai is, de jobbára az maradt meg valószínűleg mindenkiben, hogy reménytelenül és frusztráltan szenvedett aktuális védőjével. Neki is akadtak gólszerzési lehetőségei, de sajnos egyiket sem használta ki, így pedig ez összességében gyenge volt tőle. (5)
Keita – Egy (nem túl tudatos) assziszt legalább most összejött neki, de továbbra sem látni, ebből hogy lehetne véglegesítés. A sebesség és a technika ugyan megvan, de a játékintelligencia sajnos nagyon nincs, és az nem valószínű, hogy összefüggésben van a játékpercek számával. Vagy megfordítva pont, hogy igen. (6)
Borja Valero – Most már szinte a megszokott módon jól szállt be, és komoly szerepe volt abban, hogy kiütés lett a vége. A visszasprintelős becsúszó szerelése kb. a wtf kategória. (-)
Nainggolan – Kiválóan mozgott ebben a pár percben is, a lelkével pedig a fejes tehetett igen jót. Most már maradjon hosszú távon egészséges! (-)
Spalletti – Látszik a játékosokkal elvégzett munkája, a formáció módosítása is jó ötletnek tűnik, ezzel együtt a hozzá hasonló hajszerkezetű portugál reaktiválása is telitalálat eddig. A csapat gyakorlatilag szeptember végétől kezdve folyamatosan lépeget előre, egészen biztos, hogy a mesternek komoly szerepe van ebben. (7,5)