Az utóbbi évek konstans rivalizálása, a tavalyi szezon befejezése és végül, de nem utolsó sorban a De Vrij-ügy alapján a Lazio roppant kemény és harapós ellenfélnek ígérkezett. A bosszúvágy aztán valahogy sem a mutatott játékban, sem a mentalitásban, de pláne az eredményben nem mutatkozott meg – talán felsejlett itt-ott, tizenhatoson belüli homorítások és ezt követő reklamálás képében. Az Inter viszont annál elszántabbnak bizonyult, aminek a sorozatban hatodik megnyert mérkőzés lett az eredménye.
Ha valamire mindenképp számíthattunk, akkor az a kezdő átvariálása szerdához képest. Spalletti mester az utóbbi hetekben jó érzékkel tud pont eleget rotálni, ebben nagy segítség az idei mercato során felturbózott keret. Nyilván van egy váz, amelynek részeit még egy hétközi Barcelona meccs tükrében sem fogja hétvégén nélkülözni, pláne egy ilyen fontos rangadón, a maradékot viszont rendszeresen forgatja. Megteheti, hogy
- random választ jobbhátvédet a már-már ős-interes D’Ambrosio és a nála jobb képességű, de még nem teljesen beépített Vrsaljko közül
- nem löki ki De Vrijt a hazai közönség füttykoncertje elé, így előkerül Miranda (majd hibátlan teljesítményt nyújt)
- egy gyenge teljesítmény után padra ülteti Candrevát, és Politanot kezdeti
- a még mindig lábadozó Nainggolan helyére kedvére választ Borja Valero, Lautaro Martínez és Joao Mario(!) közül.
Hogy az utóbb említett kínálatból miért éppen a kopasz portugálra esett az edző választása, rejtély. Vélhetően ez nem oly hirtelen történt, mint mi, szurkolók érzékeltük, és már régóta a tervek között szerepelt az újraélesztése, mellyel egyszersmind a Laziot is sikerült meglepni. Persze, becsületes teljesítménye ellenére Mario aligha ragad meg a kezdőben, ahhoz ennél jóval több kéne tőle, mégis, jó döntésnek bizonyult a 90 percet úgysem bíró Borja és a trequartistaként idegenül mozgó Lautaróval szemben. Reméljük, ha más nem, télre újra piacképessé válik ez az EB-győztes focista.
Megelégedésünkre a meglepetésember mellett az egész csapat kiválóan mozgott, teljes mértékben kontroll alatt tartva az első félidőt. A helyzetek nem záporoztak, hirtelen a gól előttről mindössze egy Perisic által keresztbe ellőtt labda rémlik, amiről Icardi éppen lemaradt. A másik oldalon Immobile mellett Caicedo kezdett, aki kiválóan alakította a láthatatlan embert, ezáltal a Lazio pedig érezhetően megsínylette egyik legfontosabb játékosa, Luis Alberto hiányát. A rómaiak gondjait ráadásul tovább súlyosbította, hogy a félidő derekán a Lucas Leiva helyett játszó Badelj is megsérült, az ő helyére Cataldi állt be, akiről leginkább azt tudnám elmondani, hogy már-már Santon-szerűen állt meg a fejlődésben egy-két éve, tavaly a csont nélkül kieső Beneventoban volt felejthető szezonja. Ez a szint pedig megkérdőjelezhetetlenül sok volt most neki, amin Milinkovic-Savic és Parolo indiszponált játéka sem segített. Így hát az ezúttal magához képest kimondottan összeszedett Vecino és a pirlói szerepkört egyre jobban érző Brozovic valósággal lubickoltak, főleg a Barcelona elleni meccshez mérve. Immobilén érezhettünk némi szándékot talán, kapott is pár értékelhető indítást, de komoly problémát nem tudott okozni.
Nagyjából az első igazán szépen végigvitt Inter-támadásból érkezett az első gól is, Vecino, Politano, Icardi és Perisic folyamatos helyváltoztatásokkal, kétérinzőtve cincálták szét a hazai védelmet, a mesteri akció végén pedig egy szimpla gurítás is elég volt a kapitánytól a vezetés megszerzéséhez. „A goal poacher”, szólalt meg az angol kommentátor, és mennyire nem volt most igaza. Még ismerkedtünk a vezetés gondolatával, mikor érkezett egy szöglet utáni, Epic-féle rakéta, visszarepítve minket azokba az időkbe, mikor Brozovic jóval gyakrabban volt eredményes a tizenhatoson kívülről. 0-2.
A második félidőben a Rolkó-szabály érvényesült, avagy a szakadó eső mindig az eredményt tartani igyekvő csapatnak kedvez, így én már nyugodtan dőltem hátra. Persze Icardi még feltette az i-re a pontot az időközben beálló Valero gyönyörű passza után, sutba vágva a maradék 20 perc relevanciáját, valamint felkapaszkodva ezzel a góllövőlista harmadik helyére. Ám ennél is fontosabb, hogy hova kapaszkodott ezzel az Inter: a Napolival osztozva, ám gólkülönbséget nézve őket is előzve (mire jó a bajnokságban legkevesebb, mindössze hat kapott gól) nézhetünk le a többi, dobogóra ácsingózó csapatra, melyek közül a legjobban épp a Lazio áll, immár lőtávolságon kívül. Nagyon jó kis pozíció ez, amit a szezonvégi szív- és érrendszeri panaszok elkerülése végett ezúttal jó lenne megtartani.
Osztályzatok:
Handanovic: Bár ritkán jutott el a kapuig a Lazio, 3-4 alkalommal neki is oda kellett tennie magát. – 6
Vrsaljko: Ígéretes teljesítmény mind támadásban, mind védekezésben, ha így folytatja, alapember lehet. – 7
Skriniar: Talán nem ez volt a legjobb meccse, de a Barcelona ellen történtek sem zavarták láthatóan. 6
Miranda: Immobi-kicsoda? – 7
Asamoah: Az utóbbi időben mutatott bizonytalanságai kicsit idegesítőek kezdtek lenni, szerencsére ebből most nem kaptunk. – 6
Vecino: Az irány már egyre jobb, ha lehetne, még precízebben, légyszi! – 6.5
Brozovic: Klasszis teljesítmény, tényleg a csapat agya lett. – 8
Joao Mario: A mentalitás dicsérendő, de a sok idegesítő tulajdonsága nem múlt el. – 5.5
Politano: Egyértelműen a legjobb formában lévő szélső a keretben, a lövéseken dolgoznia kell még. – 6
Perisic: Végre lehetett tőle értelmes megmozdulásokat látni nagyritkán, meg sajnos néhány kimondottan értelmetlent is. 5.5
Icardi: Talán az eddigi legjobb meccse idén. – 8
Cserék: Borja 6, Keita és Gagliardini pedig csak az időt húzni álltak be.