Pioli úgy indította interes pályafutását, hogy három meccsen „begyűjtötte” az összes lehetséges végkimenetelt – úgy, hogy mindannyiszor alakulhatott volna jobban és rosszabbul is a helyzet. Az előjelek alapján Nápolyban is hasonló hullámvasút várható.
Túlzás lenne azt állítani, hogy legújabb mesterünk az idősebb olasz edzőkre jellemző módon, óvatos taktikával küldte eddig pályára csapatát – eddig mindannyiszor azt láthattuk, hogy az Inter ellentmondást nem tűrően, totális letámadással indít, és a támadó szellem mindvégig megmaradt (már amennyiben hagyta az ellenfél).
Bevallom, számomra ez nagyon furcsa, abszolút az ellenkezőjére számítottam, főleg azt tekintve, hogy védőkkel egyébként is csehül állunk (mennyiségileg és minőségileg egyaránt). Ehhez képest gyakorlatilag feljebb helyezkednek el a futballisták, mint de Boer rövidke irányítása alatt, ennek pedig egyenes következményei voltak a gólgazdag kilencven percek: a kissé nevetséges, 8:7-es gólkülönbség már-már zemani magasságokat verdes.
Egyébként maga a hangulatunk lehetne szinte 100%-ig pozitív is, ha a Fiorentina ellen nem jött volna elő egy igen fura (sajnos már-már megszokott) lúzer attitűd, aminek köszönhetően csupán Damato hathatós hozzájárulása miatt sikerült egy parádésan induló meccset kínkeservek árán megnyerni.
Mindezeket, valamint a Napoli idei formáját figyelembe véve talán most bocsánatos bűn használni a „háromesélyes találkozó” futballközhelyet, ennél jobban nem igazán lehet leírni, mi is várhat ránk az este folyamán. A hazai pálya, valamint az, hogy bajnokin időtlen idők óta nem nyertek kedvenceink Nápolyban, feléjük billenti a mérleg nyelvét, míg kék-fekete oldalon az utóbbi időben igencsak termékeny támadósorban lehet bízni, akikhez ugyebár felzárkózott a megtért (?) bárány, Brozovic is.
Egy végkimenetelt semmiféleképp nem tudok elképzelni: a 0:0-t. Ranocchiával, a mostanság hibát hibára halmozó Mirandával, a Cafú-intenzitással rohamozó, de hatalmas területeket hátrahagyó D’Ambrosioval, az egyensúlyteremtésre még véletlen sem képes Kondogbiával, a fegyelmezetlen Brozoviccsal már most elkönyvelhetjük, hogy a győzelemhez minimum két gólt kell vállalni elöl Icardiéknak – jelenleg nem tűnik teljesíthetetlen feladatnak. A két szélsővel és középcsatárunkkal kapcsolatban valóban nagy reményeink lehetnek: mindháromnak volt kisebb-nagyobb megzuhanása, de úgy tűnik, Pioli érkezése mindegyikükre jótékony hatással volt. Különösen Candrevánál kiemelendő ez, őt szinte máris leírtuk a sokszor céltalannak és butának tűnő beadogatásai után, de volt edzője kissé módosított a posztján, ezzel máris kaptunk egy nehéztüzért a támadó harmadba – abszolút nem elhanyagolható szempont.
A Napoli egyébként jó csapat, csupa-csupa olyan futballistával, akit (mondjuk Kondogbiához képest) potompénzért vásároltak, és szívesen elnéznék kék-feketében. Régi szívfájdalmam Allan le nem igazolása, de Diawarát, Hysajt és hasonmásomat, Hamsíkot is el lehetett volna happolni a maguk idejében a déliek elől – persze kár már ezen keseregni. Egyébként nyilván nem lehet nem észrevenni, hogy valami mostanság nem működik Sarriéknál: főleg Milik kiesése óta nem nagyon gyűjtögetik a győzelmeket, bár gólt általában lőnek, igazi átütőerő és gyilkos ösztön nincs bennük. Említett polák úriember és az Intert előszeretettel szopató Mertens kihagyják az összecsapást, előbbi sérülés, utóbbi sárga lapok miatt, tehát az elöl lévő hármasukra nagy tétben lehet fogadni: Insigne, Gabbiadini, Callejón. Nem lehetetlen a semlegesítésük, ahogy a védelmük feltörése sem, utóbbi tíz fellépésükből nyolcszor zörgött Reináék hálója – ahogy írtam, nem kerek mostanság a világ náluk (sem).
Nem hiszem, hogy hazabeszélek, ha azt mondom: az idény eddigi öt legjobb Serie A-meccséből hármat biztosan az Inter játszott, és a nápolyi látogatás abszolút esélyes arra, hogy beálljon a sorba, vagyis a semleges nézők nagy valószínűséggel jól fognak szórakozni. Mi ettől függetlenül azért szívesen megnéznénk már egy olyan hadrendet és játéktervet, amiben nem rohan át a középpályán minden megerőltetés nélkül az aktuális ellenfél, jóllehet ehhez a jelenlegi fedezetállomány egyszerűen kevésnek és taktikailag éretlennek tűnik. A baj csak az, hogy ezek a problémák csak súlyosbodnak Ranocchia csatasorba állásával, pláne hogy párja sem brillírozott a mögöttünk hagyott hetekben, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam… Egy szó mint száz, Stefano Pioli látszólag kiadta az ukázt: „Rúgjunk eggyel többet, mint az ellenfél!” Hogy ebből most épp hogy fognak kijönni Icardiék, egyelőre rejtély, viszont ha valamit, bármit, akármit akar még a most futó szezontól a brigád, akkor a vereség itt ma NEM LEHET OPCIÓ (jobban nem tudtam kiemelni). Persze az izraeliek ellen sem volt.
Várható kezdőcsapat: ugyanaz, mint a Fiorentina ellen, tehát Handanovic – Ansaldi, Miranda, Ranocchia, D’Ambrosio – Kondogbia, Brozovic – Perisic, Banega, Candreva – Icardi.
A három sérült (Medel, Palacio, Santon) közül feltehetőleg csak a chilei tudna a kezdő körül szaglászni, igaz, ő jó eséllyel Miranda párjaként futna ki a kezdő sípszótól.
Kezdés 20:45-kor, a Digi Sport 1 természetesen élőben közvetít.
Jöjjön a végére az az ócska, ezerszer ellőtt poén, hogy remélhetőleg ízleni fog a nápolyi? Á, inkább hagyjuk…