Pánikra még nincs okunk

Az kétségtelen, hogy nem esik jól az embernek ez a szezonkezdet. Én mondjuk szerencsés helyzetbe kerültem, részben magam miatt, részben egyéb elfoglaltságok miatt. Magam miatt azért, mert egyetlen felkészülési meccset sem láttam, csak itt-ott néhány percet elkaptam, hogy lássam, hogyan mutat – teszem azt – tévén keresztül az új mez. Ezt teljes tudatossággal tettem: a nyári haknizások alkalmával langyos, az idénybeli kezdőhöz képest jóval gyengébben kiálló csapatok elvannak a pályán, mert muszáj (amerikaiak, ázsiaiak csengetnek rendesen a pöcsvakarásért is), ráadásul az esetek döntő többségében a játékból is csak fals következtetéseket lehet levonni az előttünk álló szezonra, úgyhogy én ebből köszönettel évek óta nem kérek. Egyéb program miatt pedig lemaradtam szerencsére az első fordulóról, így kifejezetten kellemetlen nyári élmény nélkül, egy last minute strandolásról hazaesve sztrímeltem az első hazait. Az eredmény ugyan kiábrándító, főleg amiatt, mert ez a Palermo bizony bűnszar, de a játékban már fel lehetett fedezni pozitívumokat bőséggel.

Az rögtön az első pillanatokban kiderült, hogy megtörtént, amire De Boer érkezése óta vártam: 4-3-3 és Banega játszik a védelem előtt registában. Ha már első pillanatok, a kezdeti 20 percben olyan rettenetesen sok okunk nem volt az örömre azon kívül, hogy Murillo elbambulása egy pontrúgás után majdnem sokba került, de a palermói srác kihagyta a ziccert hál’Istennek. 20-25 perc után aztán a csapat felvette a ritmust, Banega egyre több sikerrel mozgatta a csapatot, és előbb pontrúgásból, majd akcióból kialakított helyzetekkel is veszélytettük a kaput. A pech egyébként nem az volt, hogy Medelre jöttek ki a lehetőségek, hanem hogy csak egy Medelt tudtunk bevetni egyelőre. Az a helyzet ugyanis, hogy ebben a 4-3-3-ban a szélről kialakított helyzetek esetében a box-to-box középpályásnak érkeznie kell a kapu elé. Így Medel ott volt, ahol lennie kellett, más kérdés, hogy erre a posztra nekünk egy komplex játékos kell, aki többek között képes a kaput is veszélyeztetni. A mi pitbullunk nem ilyen, úgyhogy nem nagyon látszik, hogy 1-2 EL-meccsen kívül hol lehetne neki helye.

A szünetben azt gondoltam, hogy megnyomva a második félidő elejét begyötrünk egyet a Palermonak, hát… nem. Elég volt egy Banega által elvesztett labda, máris szembefordultak a kapuval, és rávezethették a védelemre, végül beváltottak egy „kurva nagy mázli, hogy így pattant meg a labda”-kupont, máris hátrányban voltunk. Pánikrohamot azért nem kaptam, tudtam, hogy az egyenlítés biztosan meglesz. Kellett hozzá a Perisic-Candreva csere és a szakállas talján remek beadása, amit Icardi fejelt öt méterről a kapuba. Neki ezzel egyébként nulláról egyre nőtt az értékelhető megoldásainak a száma. Második gólra már nem futotta, pedig nem lett volna érdemtelen, így két meccs után sincs győzelmünk, de legalább pontunk van.

A 90. perc környékén mutatták VIP-et, ahol Thohir és Suningék fancsali képpel ültek. Minden bizonnyal saját teljesítményükkel lehetettek elégedetlenek, ugyanis az első két fordulóban elszórt 5 pont nagyjából csak és kizárólag az ő felelősségük. Ugyanazt tudom mondani, mint a podcastben: röhej, hogy augusztusban cserélnek edzőt. Ilyen esetben ugyanis ez történik. Nem várható el sem az új trénertől, hogy beléjük verje, sem a játékosoktól, hogy néhány szűk hét leforgása alatt hiba nélkül magukévá tegyenek egy teljesen új stílust, új felfogást, új koncepciót. Mondhatnánk, hogy legalább megtörtént az elkerülhetetlen edzőváltás, és jobb most, mint ősszel, de erre meg azt tudom mondani, hogy a Balcsin strandolni is jobb ötlet októberben, mint januárban, de ha júliusban is volt rá lehetőség, akkor azért olyan kurva büszke nem lehet magára egyik delikvens sem.

Hozzáteszem, hogy a Chievo elleni kiábrándító teljesítmény után egy hét alatt is komoly előrelépés történt. Kezdjük azzal, hogy Banega registában játszatása telitalálat lehet. Egyrészt olyan, az elmúlt években a saját kis értelmező kéziszótárunkból törlődött kifejezések újra megjelennek, mint tudatos labdakihozatal vagy minőségi labdatartás a középpályán. Utóbbi alatt azt értem, hogy tőle nem csak passzolgatás indul vég nélkül, hanem megtervezett támadás az ellenfél térfelén vagy a támadó harmadban. Másrészt látszik a tudatosság és a fejlődés abban is, hogy ezen a meccs több védelem mögé betett labda volt, amire indult valaki, mint tavaly egy random kiválasztott hónapban, illetve helyenként már fellelhető volt, hogy a tizenhatos előterében tervszerűen alakítunk olyan passzháromszögeket, amelyekkel gyorsítani akarjuk a játékot és megalapozzuk, előkészítjük a kulcspasszokat.

Tegnap még nem sikerült tökéletesen, de menni fog. És ha menni fog, akkor előbb-utóbb jönni fognak az olyan győzelmi szériák, mint tavaly ősszel volt. Csak az lesz az egyáltalán nem elhanyagolható különbség, hogy nem teljesen véletlenszerű lesz, hanem a játékunk predesztinálhat rá. És akkor nem történik meg, hogy 4 gyengébb eredmény következik, hanem 1-2 döntetlen után újra építhetünk 5, 6 vagy több meccses sikersorozatot. Innen pedig egyenes út vezet ahhoz az esélyhez, amit dobogónak vagy Bajnokok Ligájának hívnak.

Egyelőre nem szakadtunk le vészesen, néhány kikínlódott győzelemmel pedig kibekkelhetjük addig, amíg összeáll a játékunk.