Lesz még időnk pánikolni

Célegyenesbe fordult a nyári felkészülés, az egy szem, AEK Athén elleni tesztmeccs (vasárnap, 21.00) után jövő hétvégén elstartolt a Serie A következő idénye. Az eddig mutatott produkcióval nem kápráztattak el minket kedvenceink (már aki látta őket), legutóbb például a Trofeo Tim-en mutatott játék csapta ki (véglegesen?) a biztosítékot elég sokaknál. Kétségtelen tény, sosem esik jól kínlódni látni kedvenc csapatunkat, ugyanakkor nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a felkészülési időszak meccseiből, eredményeiből sosem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Jómagam kifejezetten utálom a nyári meccseket nézni (próbálok is jobb dolgot keríteni magamnak, bár nem mindig sikerül), szerintem ezek semmi másra nem jók, mint felbaszarintani a szurkolók agyát. Hiszen négyféle kimenetele lehet a szezonnak a felkészülés függvényében: jó nyári idényt jó szezon követ, jó nyári idényt gyenge szezon követ (ezektől ugye nem kell tartanunk, mivel eddig masszívan szarok voltunk), gyenge felkészülést gyenge idény követ illetve gyenge felkészülést jó szezon követ. A dologban pedig az a szép, hogy pont ugyanannyi esély van mind a négy (esetünkben kettő) kimenetelre.

De hogy maradjunk a Trofeo Tim-nél néhány gondolat erejéig, ott van például (csak hogy időrendben visszafelé haladjak) a Sassuolo elleni kezdő, 4-4-2-ben: Carrizo – Montoya, Rano, Popa, D’Amboriso – Schelotto, Brozovic, Gnoukouri,  Nagatomo – Manaj, Palacio. Mikor megláttam ezt a csapatot a sztrímen, az jutott eszembe, mint amikor a Kínában játszott Derbi kezdőjére pillantottam: ez egy vicc, ennek a világon semmi értelme. A fenti csapatnak csak igen kicsi töredékével fogunk találkozni a szezonban, így aztán tökéletesen értelmetlen megnézni komoly dolgokat várni. Kikaptunk, na és? Erre sem garantáltan senki nem fog emlékezni.

A Milan elleni meccs már érdekesebb, ott jórészt az alapcsapat játszott, de engem továbbra sem érdekel sem a mutatott játék, sem az eredmény. A mutatott játék leginkább azért nem, mert hiába alapcsapat, ez így 4-4-2-ben, Kovával és Hernyóval a szélen a büdös életben nem fog játszani, ennyire még Mancini se barom. Az eredményt pedig a hajukra kenhetik a kuzinok, ha a harmadik fordulóban a mi nevünk mellett áll majd a több szerzett gól. Erre pedig ezzel a 45 perccel együtt sem lett semmivel kevesebb az esélyünk.

Jovetic feje olyan, mintha négy kisfröccs és három kisvodka után bunyóra készülne a sarki kocsmában

Lehetett azért érdekességet felfedezni , mégpedig a két szélső védő személyében. A jobbon Santon kezdett a nyilvánvalóan kezdőbe igazolt Montoya helyett, ami azért vethet fel kérdéseket a spanyol kölök tudásával kapcsolatban. Ez sem végkövetkeztetés természetesen, de felvéshetjük a megjegyzendő rovatba. A másik oldalon Juan Jesus játszott, aki nem és továbbra sem szélső védő.  Az ő kezdetése ugyanakkor arra utal nálam, hogy egyelőre komoly hiányposztról beszélünk és nem véletlenül rebesgeti a sajtó, hogy lesz oda még érkező.

Végül pedig Manciniről is essen szó. Én őt sosem kedveltem, egyáltalán nem örültem, amikor a második ciklusát elkezdte nálunk novemberben. Ha rajtam múlt volna, a májusi utolsó forduló végeztével úgy vágtam volna ki, mint macskát szarni. Messze nem tartom olyan jó edzőnek (mert nem is az), mint amennyire jó a sajtója, ugyanakkor vele kapcsolatban illik a részemről tiszta vizet önteni a pohárba és esélyt adni neki. Ő eddig még “csak” a legmagasabb szinten bizonyította az alkalmatlanságát. Akkor, amikor a saját komfortzónájából (értsd: bajnokság) kilépve kellett volna bizonyítani Európában egy másik futballkultúra ellen, amikor egy, az övénél nem gyengébb – vagy erősebb – csapat ellen kellett volna egy párharcot felépítenie. Csakhogy az a helyzet, hogy nálunk most pont nem erről van szó, mi jelen pillanatban messze vagyunk a legmagasabb szinttől. Itt most egy olyan csapatot kell összeraknia, amely a saját bajnokságában eléri a dobogót. Pusztán egy működő rendszert kell létrehoznia, amely bedarálja a játéktudásban alatt lévő csapatokat. Erre viszont akár alkalmas is lehet, bármennyire is nem szívlelem.

Összességében egyelőre felesleges túlaggódni a felkészülési meccseket, a taktikai finomságokat úgyse mutatta meg a csapat, mint ahogy pontos képet a valós helyzetünkről legkorábban a szeptemberi Madonnina után kaphatunk (persze addig kötelező lesz majd kettőből kettőt hozni).

Meg egyébként is, a túlzásba vitt aggódás árt a szépségnek, márpedig aki Interista, az csakis csodálatos férfiisten/gyönyörű nő lehet.