Lippi 16 évvel ezelőtt már tolta az élő FM-et

“Utoljára a 99/00-es szezont megelőző nyári mercato emlékeztetett az ideihez hasonló shoppingolásra” – nagyjából ez a gondolatfonal vezérelte ezt a múltidéző posztot, hiába esett le később, hogy 2009 (Eto’o, Milito, Lucio, Motta, Sneijder), illetve 2006 nyara (Ibrahimovic, Crespo, Maicon, Maxwell, Dacourt, Grosso, Vieira) hasonló intenzitású FM-módban telt. Mégis, a mostani nagybevásárlás (és a várható kipucolás) a Marcello Lippi által kontrollált 1999-es időszakot eleveníti fel, úgyhogy jól vissza is utazunk 16 évet és újraéljük többek között Bobo Vieri, Peruzzi, Blanc és Di Biagio szerződtetését.

Csupán a rend kedvéért, 2015-ben eddig Montoya, Murillo, Miranda, Kondogbia és Jovetics használta el a melegvizet Appianóban, de a létszám egészen biztosan nőni fog Perisiccsel vagy Perottival, egy balhátvéddelegy vice-Icardival és lehet, hogy még egy védekező középpályással. Amennyiben így alakul, 8-9 új munkavállalónak töltik ki a belépési papírjait.

Az említett ’99-es nyáron 10 jelentősebb igazolást regisztráltak be az olasz szövetségnél a klub akkori transzferfelelősei, a teljesség igénye nélkül Angelo Peruzzi, Fabrizio Ferron (kapusok), Christian Panucci, Laurent Blanc, Cyril Domoraud, Michele Serena (védők), Luigi Di Biagio, Vladimir Jugovics, Grigorisz Georgatosz (középpályások), és Christian Vieri (csatár) írta alá átigazolási lapját a Piazza Dusén. Látható tehát, hogy mind mennyiségben, mind minőségben nívós névsorról beszélünk; olyan játékosok jöttek boldogsághormont termelni, akik a világsztár (Blanc, Vieri), a ligaelit (Peruzzi, Di Biagio, Panucci, Jugovics) vagy az ígéretes (Georgatosz, Domoraud) kategóriába tartoztak. Egy korábbi írásomban elsütöttem a „Helyezzük el ezeket a neveket napjaink labdarúgásában!” című játékot, ami annyira klassz móka, hogy most még egyszer megteszem.

  • Peruzzi: Riválistól nagyjából ideális korban érkező olasz válogatott topkapus – Marchetti
  • Panucci: Kezdő jobbhátvéd a Real Madridból – Daniel Carvajal
  • Blanc: 30 fölötti regnáló világbajnok középső bekk – Mertesacker
  • Domoraud: Izmos, afrikai, fekete belső védő Marseille-ből – N’Koulou
  • Serena: Rutinos, megbízható, válogatott-közeli iparos balfutó élcsapatból – Pasqual
  • Di Biagio: Stabil olasz válogatott védekező középpályás Rómából – De Rossi (kicsit erős a párhuzam, mert DDR-rel ellentétben Luigi nem volt bandiera)
  • Jugovics: 30-hoz közeli all rounder középpályás az Atléticóból – Raúl Garcia
  • Georgatosz: Már kellő rutinnal bíró, görög bal oldali robotember – Holebasz
  • Vieri: Gigantikus összegért mozdítható klasszikus 9-es – Cavani

Az igazolásokért azt a Marcello Lippit lehet dicsérni/elővenni, aki meglepetésszerű Milánóba érkezése előtt öt évet ült a Juventus kispadján és állítólag azért fogadta el Moratti ajánlatát, hogy bebizonyítsa, a torinói sikerek nem kizárólag a Moggi (muhaha), Giraudo, Bettega alkotta vezérkar érdemei voltak, hanem inkább az övé. Épp ezért a szivarfüstben lélegző ősz hajú edzőisten az Angliában meghonosodott menedzserihez hasonló pozíciót kapott; ennek, és Moratti Dagobert bácsiéhoz hasonló méretű páncéltermének eredménye lett a fenti brutális névsor.

Amelyet kezdjük a kapussal, de le nem írom az ide vonatkozó közhelyet. Lippi néhány barátot akart maga köré gyűjteni a régi ellenség bázisán, így nem sokat gondolkodott a magas testzsír-százalékú kapus szerződtetésén – ellentétben a Juventusszal, amely nagyon nehezen engedte el a pufók 1-est. Peruzzi szeretett volna szerződést hosszabbítani és Torinóból visszavonulni, de a Juve vezetőivel nem egyeztek az elképzelései. Sőt, időközben a kézműves játékvezető-küldés befolyásolók megvették a háló elé Edwin van der Sart, innentől kezdve Pagliuca örökösének fánkokkal kikövezett út vezetett Milánóba. Kezdetben nem volt egyértelmű a helyzet, mert Orialiék tagadták, hogy tárgyalásban állnának vele, a sajtó pedig az Inter további kapusigazolási terveiről cikkezett (Sereni és Barthez voltak a kiszemeltek), végül hosszas alkudozás után mai árfolyamon 19 millió euróért 2003-ig írt alá a Juventusban nyolc évet lehúzó derék Angelo.

A hátsó udvar legnagyobb neve az egy nyárral korábbi világbajnokságon aranyérmet nyerő és a futballtörténelem első aranygólját szerző francia Laurent Blanc volt. A Marseille-ből érkező 34 éves védelmi vezérért cserébe Roberto Baggiót(!) akarta az OM, aztán szóba került a Lippi által nem szeretett Taribo West, végül pénzt kaptak (6 millió eurónak megfelelő összeget) a Barthez kopasz fejére rendre csókot nyomó védőfejedelemért. „Örülök, hogy a barcelonai év után ismét együtt játszhatok Ronaldóval. Nagy kihívás előtt állok. Beszéltem a vezetőkkel, tudom, mit várnak el tőlem” – mutatkozott be nem túl vadregényesen az öregedő, de még mindig elegáns stílusú bekk. A szerződtetésének érdekessége, vagy inkább furcsasága az volt, hogy Lippi kijelentette, egyáltalán nem számol az emiatt inkább a visszavonulást választó Inter-legenda Giuseppe Bergomival, aki szerinte túl öreg már (36 volt ekkor). Úgy látszik, ennyit számított két év…

A védelem irányítására eredetileg Lilian Thuramot nézték ki, csakhogy a francia világbajnok mozdíthatatlan volt Parmából. Ha a minőséget nem is, a mennyiséget sikerült azért növelni: Blanc-nal együtt egy igazi vadorzót is elhoztak az Inter fejesei Marseille-ből, a 27 esztendős emberfogót, az elefántcsontparti Cyril Domoraud-t – a nem túl okos védő 7 milliójába fájt a klubnak. Mellette aláírt még három madridi év után az olasz válogatott jobbhátvéd, Christian Panucci (9 millióért), majd később, már a szezon közben Lippi kitalálta, hogy kéne még valaki hátra 27. embernek, így hát egykori juvés kedvencét, Paulo Sousát elcserélte a Parmával a stabil, megbízható teljesítményre bármikor képes, egyébként semmilyen extra skillel nem rendelkező Michele Serenára.

Lippi leginkább egy minőségi alapanyagokból összegyúrt bal oldali futóra vágyakozott. A laziós Pancaro és a barcelonai Sergi mellett Blanc honfitársára, Vincent Candelára próbálta mindenáron ráhúzatni a kék-fekete mezt. Hozzájuk képest szinte ismeretlenként a Mozdony becenevű, fel-alá zakatoló tarkopasz görög, Grigorisz Georgatosz lett végül a kiválasztott az Olympiakoszból. A 27 éves bőrhajú hét millió eurónyi pénzébe fájt Morattinak, akit egyébként Marcello bácsi korábban vitt volna a Juventusba is. Mármint nem az elnököt. A “Pelopponészosz Roberto Carlosának” becézett balbunkó meghatottan nyilatkozott, megtisztelve érezte magát, hogy olyan csodálatos játékosokkal ebédelhet együtt, mint Ronaldo és Vieri. Meg bizonyára az athéni fizetésének megnégyszereződése miatt se hívta fel sírásra görbült szájjal az otthoniakat, hogy apa, engem itt éheztetnek, küldj pénzt.

Egy sorral előrébb az AS Romától szerzett Gigi Di Biagio számított az ultimate nagy fogásnak, mert Lippi mindenképp akart még egy védelem előtt vért felmosó középpályást. A limp bizkites Fred Durst fővárosi alteregója éjszakába nyúló tárgyalások után az utolsó pillanatban, egy nappal a Verona elleni szezonstart előtt esett be az öltözőbe a szokásos 7 millióért (plusz a fiatal Cristiano Zanettiért). A Lazióban nevelkedett regista négy esztendő után hagyta magát rábeszélni a váltásra. Minden bizonnyal segített a döntéshozatalban a farkasok edzőjének, Fabio Capellónak azon nyilatkozata, mely szerint a posztjára igazolt Marcos Assuncao és ő túlságosan is hasonló stílusú futballisták – ebből a kopasz olasznak valószínűleg az jött le, hogy vagy ő játszik, vagy a brazil. Di Biagio megvétele amúgy egyet jelentett azzal, hogy (ideiglenesen) lemond az Inter a Real Madridból Milánóba költöztetni kívánt Clarence Seedorfról (aki egyébként akkoriban pont megsérült, „elősegítve” ezzel DiBi szerződtetését).

Ahogy említettem, Lippi nagymester igyekezett körülvenni magát egykori tanítványaival. A Juventusban edzette a Milánóba már erősen őszülő hajjal átköltöző, de még mindig klasszis-matéria Vladimir Jugovicsot, akit zsebpénzért (3.5 millió) engedett el az Atlético Madrid. A 29 éves szerb középpályás Lippi alatt lett igazán kifacsarva, nem véletlenül mondott le róla ilyen könnyen a matracos klub. Több poszton való bevethetősége és Serie A-ismerete miatt azonban bőven használható igazolásnak tűnt.

Ennyi új ember importálása értelemszerűen egyet jelentett a keret alapos megnyirbálásával. A szabad kezed kapott Paul Newman-alteregó egy sor klasszisnak, illetve korábbi kedvencnek köszönte meg a nyári alapozáson való részvételt. A szurkolók által imádott Youri Djorkaeff fillérekért ment el a Kaiserslauternbe, az 1998-as UEFA-kupa győztes csapatból megmaradt további alapemberek közül Pagliuca kapus és a brazil Zé Élias Bolognába, Winter az Ajaxba, Galante a Torinóba lett postázva, West a Milanban kötött ki, a már említett Bergomi visszavonult, Simeone pedig a Vieri-transzfer részeként a Lazióba került. A nagy reményekkel érkezett, szupertehetségesnek tartott fiatal francia trió (Frey, Dabo, Silvestre) mindegyik tagja máshol pallérozódott (hol kölcsönben, hol végleg), és ha már a suhancoknál tartunk, Lippinek nem kellett az egy évvel korábban fanfárok és tűzijátékok kíséretében Milánóban landolt két ügyeletes olaszfoci-megmentő, Nicola Ventola és Andrea Pirlo semHogy még rosszabb kedvünk legyen ezt olvasva, a ’99 nyarán/őszén távozókból az alábbi fincsi kis csapatot lehetne összegyúrni: Pagliuca – Bergomi, Galante, West, Silvestre – Winter, Simeone, Paulo Sousa – Pirlo – Ventola, Djorkaeff. A padon csücsülhetne Frey, Ferrari, Milanese, Zé Élias és Dabo. Megcsapná a mostani 11-et, ugye?!

A végére természetesen az átigazolási világrekordot döntő Christian Vieri szerződtetésének körülményei maradtak. A Nemzet Bobója többet cserélt klubot pályafutása elején/közepén, mint Pumped Gabo szoláriumot“Egy vándor vagyok, aki szeretné megismerni a világot, ezért váltok annyiszor klubot. A pénz egyáltalán nem érdekel ebből a szempontból. Nem igazán változtatja meg az életemet, hogy egymilliárd lírával többet vagy kevesebbet keresek. Cragnottival nem beszéltem soha az eligazolásomról, akár hiszik, akár nem. Lippivel jó a kapcsolatom. Voltak ugyan nézeteltéréseink, de azokat tisztáztuk utána telefonon” – mondta a 26 éves center a hírekre reagálva.

Érdekesség, hogy 1997-ben Luciano Moggi Lippi beleegyezése nélkül adta el Bobót az Atlético Madridnak, s miután Vieri egy elég pofás szezont tolt le Spanyolországban (24 meccs, 24 gól…), megpróbálta visszavásárolni a Juvéba, csakhogy elkésett. A Lazióval megnyert scudetto után korábbi klubja társaságában a Parma és az Inter izgult rá a legjobban, hiába jelentette ki többször a strandkorlát-kék római klub tésztamaffiózó elnöke, Sergio Cragnotti, hogy senkinek nem adja oda a legízletesebb falatját, plusz maga a támadó sem akarta feltétlenül feladni a fővárosi albérletét. Egy római hotelben tartott megbeszélést követően azonban Cragnotti rábólintott Moratti visszautasíthatatlannak tűnt ajánlatára, majd a meeting végén faarccal közölte a sajtóval, hogy “Vieri a továbbiakban az Intert erősíti és a következő szezonban Ronaldóval fog együtt játszani.”

A kilencven milliárd lírás (ami 45 millió eurónak felel meg, illetve a Lazio megkapta Diego Simeonét is) világcsúcsot jelentő összeg alaposan odavágott az olasz közvéleménynek, boldog-boldogtalan megszólalt és szidta az ügyben résztvevő feleket. Sajnos, egy szomorú eset is beárnyékolta a klubváltást: egy fiatal Lazio-szurkoló képtelen volt feldolgozni kedvence távozását és öngyilkosságot követett el.

“Milánó igazi világváros, ahol remélem, kitöltöm az ötéves szerződésemet. Igen, most már nem akarok minden évben váltani, az Interrel szeretnék címeket begyűjteni. Moratti elnök úr és Marcello Lippi is mindenáron engem akartak, ami döntő érv volt a klubcserém mellett. Nagy csapat van születőben, amely abszolút scudetto-várományos. Ronaldo? Keményen dolgozik, hogy egészséges legyen a rajtra, nagyszerű párost fogunk alkotni” – ezekkel a szavakkal köszönt be a Szörny (Il Monstro) becenevű középcsatár, akit persze megtaláltak az irigyek és a köpködők, mondván: cserben hagyta a Laziót és csupán a pénzért ment át az Interhez.

A hívők évek óta nem vártak ennyire idényt, mint a 99/2000-est, mert hát minden adott volt a futballvilág, vagy legalábbis a calcio ledózerolására: szuperszonikus játékosok, csúcskategóriás edző, 60-70 ezer körüli átlagnézőszám, egy Peruzzi – Panucci, Blanc, Simic – Zanetti, Jugovics, Di Biagio, Georgatosz – R. Baggio – Ronaldo, Vieri alkotta világválogatott, amelyhez januárban csatlakozott a Cordoba, Seedorf, Mutu hármas, és amely végül mindössze a negyedik helyre futott be az amúgy bitang erős bajnokságban. De ez már egy másik történet…