Az évad momentumai – 2014/15

Bár az utóbbi két hét örömteli dolgainak fényében a fene sem akar emlékezni az elmúlt szezonra, mi természetesen megadtuk, ami jár, vagyis díjaztuk a focistákat és történéseket előjel szerint. Hosszú és gyötrelmes időszak volt így, tehát nagyon szeretnénk, hogy jövő ilyenkor ennek a kötelezettségnek már vidámabban tehessünk eleget…

 

 

1.: Az idény legjobb védője/kapusa – Walter Samuel-díj

Ha most nem lennének nagyon élénk emlékeink az utolsó hónapról, sokkal könnyebb szívvel adtuk volna oda ezt az elismerést Samir Handanovicnak. Tény, borzalmas volt a májusa, de előtte konstans, megbízható teljesítményt nyújtott, rengeteg bravúrral fűszerezve – és nem, távolról sem “csak” a tizenegyeseket fogta meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy emberünk komoly ellenfél híján volt, a többiek miatt túl sokszor csapkodtuk a homlokunkat ahhoz, hogy itt komolyabban szóba jöhessen a nevük.

 

 

2.: Az idény legjobb középpályása – Wesley Sneijder-díj

Hernanes szépen csendben ezt is bezsebelte. Voltak kicsivel gyengébb (rövid) periódusai, hosszabb sérülése is, de a hozzáállása végig példamutató volt – akkor is, amikor érthetetlen módon 1-2-3-4-5 perceket kapott a meccsek végén Mancinitől. Négy alkalommal is a havi legjobbnak szavaztuk a középpályásoknál, igazából már ez előrevetítette a győzelmét, de Serie A-s játékpercekre levetített ő 5 gólja és 4 gólpassza is kiemeli a többiek közül.

Szavazatot kapott még: a meglepően konstans és igen masszív 7 8-as mutatóval záró Guarín valamint a komplettebb játékossá vált Kovacic.

3.: Az idény legjobb támadója – Diego Milito-díj

Lepődjetek meg: Mauro Icardi nyert magabiztosan. Ahogy írtuk is mostanság: azon kevés játékosok egyike, akik szeptembertől májusig hoztak egy bizonyos elvárt (nem alacsony) szintet, így rá szinte mindig lehetett számítani. Természetesen néhány rossz hét neki is becsúszott, vagy emlékezhetünk a Norddal és az Osvaldoval szembeni balhéjára is, összességében nem ezek, amik megmaradtak. 22 évesen gólkirály lett, a játék minden elemében előrébb lépett (leszámítva a helyzetkihasználást), így joggal állíthatjuk, hogy személyében egy világklasszis-jelölt szaladgál az Inter 9-es mezében. Persze azért még sokat kell tennie, hogy az említett jelzőre valamikor rászolgáljon, de ez a szezon egy igazi szintlépés volt számára, egyszersmind egy nagy lépés is karrierjében.

 

4.: Az idény csalódása – Mario Balotelli-díj

Sajnos itt voltak opciók, és olyannyira nagy volt a verseny, hogy Nemanja Vidics és Lukas Podolski megosztoznak a citromdíjon. Mindketten nagy dérrel-dúrral érkeztek (igaz, ingyen), és a dolgok jelenlegi állása szerint ugyanúgy a hátsó ajtón fognak elkullogni. Bár a szerb esetében voltak fellángolások (kétszer is a hónap legjobb védője lett), ettől mindenki sokkal többet várt tőle – joggal. Büntetőket okozott, fatális hibákkal segítette gólokhoz az ellent, egyszerűen totális befürdés, nagy kérdés, számára még van -e visszaút.
Merthogy a másik jómadárnak, Poldinak természetesen nincs, véglegesítésének a leghalványabb gondolata sem merült fel a vezetőségben, persze ilyen teljesítmény láttán ezen nem is lehet csodálkozni. Volt, aki eleve leírta, a többség azonban reménykedett benne, hogy egy nagyonsokszoros német válogatott a csapat hasznára tud lenni legalább időszakonként. Hát, nem lett, ezt a minimális lécet sem ugrotta meg, az interes kaland így nagyon gyorsan véget ért számára.

Szavazatot kapott még: Ranocchia, aki a csapatkapitányi karszalagtól sem indult fejlődésnek.

 

5.: Az idény legkellemesebb meglepetése – Goran Pandev-díj

Olyan nagyon sok jó nem ért minket az évad során ilyen szempontból, de Assane Gnoukouri bemutatkozását (és berobbanását) ebbe a kategóriába sorolhatjuk. Mindenki felrántotta a szemöldökét, amikor ez a fura nevű fekete srác beállni készült Veronában, hogy aztán ugyanők álla leessen a Milan és a Roma elleni teljesítménye okán… Jó interes szokáshoz híven a rutinosabb társ(ak) visszatérésével teljesen el lett felejtve, de nem általunk – mi még emlékszünk a korát teljesen meghazudtoló eleganciára és magabiztosságra, amivel már most komoly tényező tudott lenni a pálya közepén. Ha nem 18 éves, ez akkor is erős kezdés volt.

Szavazatot kapott még: Fredy Guarín, aki meglepő módon hónapokig képes volt magas szintű teljesítményre, valamint Donkor, aki egyszer a káoszban viszonylag jó benyomást keltett.

 

6.: Az idény legszebb gólja – Maicon-díj

Tartom, amit akkor írtam: évekre visszamenőleg is az egyik legmutatósabb és legnagyobb gólt lőtte Mateo Kovacic a Lazionak. Százszor vissza lehet nézni ezt a tökéletes mozdulatot, akkor sem lehet megunni, ilyesmit pedig véletlen nem csinál egy focista.

Szavazatot kapott még: Osvaldo Atalanta elleni ollójaIcardi panenkázása Andújarral szemben, valamint Hernanes Romának lőtt gólja (aminek többen a helyszínen voltunk szemtanúi).

 

7.: Az idény legnevetségesebb momentuma – Sulley Muntari-díj

Tavaly nyáron megfogalmaztuk az elvárásainkat: BL-hely, Coppában menetelés, az EL-ben pedig lehetőleg vergődjünk el legalább a negyeddöntőig. Nos, egyik sem jött össze, de utóbbira legalább lett volna reális esély, ha “kedvenc” cserekapusunk nem intézi el a Wolfsburg elleni odavágót. Sikerült mindent felvonultatnia ezzel a 3 kapott góllal, ami egy gyenge hálóőrt jellemez: szar reflexek, gyenge koncentráció, rossz döntéshozatal. Carrizo odatette.

 

Szavazatot kapott még: a Torino ellen 176274. percben kapott gól, a De Ceglia-dupla (még mindig nem hiszem el) és amikor Andreolli kilőtte Manciot.

 

8.: Az idény legszebb védése – Júlio César-díj

A földöntúlit menetrendszerűen hozta ebben a szezonban is Handanovic. Azóta kiderült, hogy a leendő EL-döntőssel folyt a csata, amelyen a szlovén portásnak (is) köszönhetően sikerült elérni, hogy oda-vissza megcsapjuk az ukránokat. Kalinic azóta sem érti, hogy lehet az üres kaput is védeni. (3:04-3:25)

 

 

Szavazatot kapott még: egy tetszés szerint kiválasztott büntetőhárítás (nem Carrizotól).

9.: Az idény legszebb csele/egyéni megmozdulása – Samuel Eto’o-díj

Amikor ezt a gólpasszt adta Podolski, még azt gondoltuk, ebből egy szép frigy is lehet, és a némettől sorban jönnek majd az ilyen és ehhez hasonló mozdulatok. Nos… Ebben is tévedtünk. Ettől függetlenül ez mestermunka volt, és méltán érdemelte el a címet. Másra nagyon nem is fogunk emlékezni tőle ezen és az udinei gólján kívül.

 

 

Szavazatot kapott még: Guarín asszisztja Icardinak a Juventus otthonában.

10.: Az idény legostobább döntése – Zlatan Ibrahimovic-díj

Feljebb érintve lett a téma, most más oldalról lesz megközelítve: a wolsburgi (elvileg) létfontosságú 90 perc lemeccselését úgy vitte véghez Mancini, mint egy igazi amatőr idióta. Kezdte azzal, hogy az igencsak gyengusz második számú hálóőrt tette a kapuba, ez pedig fura volt annak fényében, hogy például a Dnyipro elleni csoportkörös találkozón még Handanoviccsal kezdődött az összeállítás. Aztán volt itt nekünk egy Hernyó-Vidics cserénk, amivel azóta sem tudunk mit kezdeni, minekutána egy addig egészen korrektül működő csapatot sikerült olyannyira szétbarmolnia a váltással, hogy kis híján katasztrofális vereséget mértek De Bruyne-ék az Interre…

Szavazatot kapott még: Podolski leigazolása, Mancini összeállításokkal és posztokkal való buta FM-ezése valamint beszarisága, továbbá hogy Osvaldoval nem sikerült kibékülni.

 

11.: Az idény legszimpatikusabb döntése – José Mourinho-díj

November 14-én megkaptuk a hírt, amire már régóta vártunk: Mazzarrit menesztik, és érkezik helyette a korábbi bajnokság- és kupahalmozó, Roberto Mancini. Inkább a mondat első felének van jelentősége a mi szempontunkból, valahogy a háromvédős rendszer és a mester sosem tudott a szurkolók szívéhez nőni, divatos kifejezéssel élve “nem volt meg a kémia”. Megtett ő minden tőle telhetőt, de tipikus régies olasz edző, az innovációt hírből sem ismeri, egyszerűen nem ő volt a megfelelő ember az Internazionale vezetőedzői posztjára. Egy szó mint száz: egy emberként örültünk elküldésének.

Szavazatot kapott még: Shaqiri leigazolása, ami talán mutat valamit a vezetőség jövőbeni terveiről.

 

1: Az idény legszerethetőbb balféke – Lóri-díj

Tragikusan fiatalon elhunyt szerzőtársunk emlékére új díjat alapítottunk, ezt pedig Hutosz-módra egy ügyetlen, távolról sem közönségkedvenc, de valahol mégiscsak szerethető emberke kapja meg. Győztesként itt Zdravko Kuzmanovicsot hirdetjük ki. Amikor pályára került, mindig kiköpte a tüdejét, korlátozott tudásából néha hasznot is húzott a csapat, ennek pedig az volt az eredménye, hogy a megmozdulásait követő füttyszó tapsra változott olykor. Még gólt is szerzett, szóval boldogan távozhat, minden jót neki!